A Good Night az angol rockegyüttes, a The Beatles dala az 1968-as azonos címet viselő dupla albumukról. Habár John Lennon írta, mégis Lennon–McCartney szerzeményként van megjelölve. A felvételen Ringo Starr az egyetlen személy az együttesből, aki közreműködött. A háttérzenét egy George Martin vezényelte zenekar szolgáltatta. Lennon ötéves fia, Julian számára írt a dalt, amely az album záródala.

A dal szerkezete és rögzítése John Lennon altatódalként írta ötéves fia, Julian számára.

Az eredeti változatban Starr énekelt, George Harrison és John Lennon gitáron játszotta a dallamot, Paul McCartney pedig a háttérben vokálozott. A 10. felvétel, az 5. felvételből való gitárrészlettel együtt szerepel az album 50. évfordulós dobozában jelent meg.

A dal június 28-i próbái során Lennon zongorán, Harrison ütőhangszereken játszott. Egy töredék ebből a próbából, és a 22. felvétel, valamint a zenekar hangeffektusai, amelyek a dal végső változat végén hallható, megtalálható az 1996-os Anthology 3 című válogatásalbumon.

Lennon felidézte, hogy megkérte George Martint adjon egy buja zenekari feldolgozást a dalnak, amely a régi hollywoodi filmek stílusában íródott, és később bevallotta: "talán egy kicsit túl van dúsítva". A zenekar 26 zenészből állt: 12 hegedű, három brácsa, három cselló, egy hárfa, három fuvola, egy klarinét, egy kürt, egy vibrafon és egy nagybőgő. A felvételen a Mike Sammes Singers együttes nyolc tagja is közreműködött, akik a háttérben énekelnek.

Ezzel a dallal Starr lett a harmadik az együttesből (McCartney és Harrison után), aki egy közös dal rögzítése során a többiek nem szerepelnek (Lennon a negyedik lett a Julia dallal). A dal Starr suttogásával zárul: "Good night ... Good night, everybody ... Everybody, everywhere ... Good night".

Feldolgozások A számot sok együttes és zenész feldolgozta. Többek között:

The Carpenters Kenny Loggins Linda Ronstadt The Manhattan Transfer Barbra Streisand (az 1969-es What About Today? albumán) stb.

Közreműködött

Ringo Starr – ének George Martin – cseleszta, zenekari hangszerelés The Mike Sammes Singers – vokál Ismeretlenek – 12 hegedű, 3 brácsa, három cselló, három fuvola, klarinét, kürt, vibrafon, nagybőgő, hárfa

Fordítás

Jegyzetek

Források

Allan W. Pollack megjegyzései a Good Night dallal kapcsolatban

Kategória:The Beatles-dalok