Michal Karbownik (Radom, 2001. március 13. –) lengyel válogatott labdarúgó, az angol Brighton & Hove Albion hátvédje.
Pályafutása Klubcsapatokban Karbownik a lengyelországi Radom városában született. Az ifjúsági pályafutását a Zorza Kowala és a Młodzik 18 Radom csapatában kezdte, majd a Legia Warszawa akadémiájánál folytatta.
2019-ben mutatkozott be a Legia Warszawa első osztályban szereplő felnőtt keretében. 2020. október 4-én négyéves szerződést kötött az angol első osztályban szereplő Brighton & Hove Albion együttesével. 2020 és 2023 között a Legia Warszawa, a görög Olimbiakósz és a német Fortuna Düsseldorf csapatát erősítette kölcsönben. A német klubnál először a 2022. augusztus 14-ei, Greuther Fürth ellen 2–2-es döntetlennel zárult mérkőzés 90. percében, Tim Oberdorf cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2022. november 11-én, a Kaiserslautern ellen hazai pályán 2–1-re elvesztett találkozón szerezte meg.
A válogatottban Karbownik az U15-östől az U21-esig szinte minden korosztályos válogatottban képviselte Lengyelországot.
2020-ban debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2021. október 7-ei, Finnország ellen 5–1-re megnyert mérkőzésen lépett pályára.
Statisztikák 2023. május 28. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólLegia Warszawa2019–20Ekstraklasa28050—3302020–21801040130Összesen3606040460Brighton & Hove Albion2020–21Premier League0010—102021–220010—10Összesen00200020Olimbiakósz(kölcsönben)2021–22Super League Greece70101090Fortuna Düsseldorf(kölcsönben)2022–232. Bundesliga26110—271Összesen69110050841
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól202030202310Összesen40
Sikerei, díjai Legia Warszawa Ekstraklasa Bajnok (2): 2019–20, 2020–21
Olimbiakósz Super League Greece Bajnok (1): 2021–22
Egyéni Ekstraklasa – A Szezon Hátvédje: 2019–20 Ekstraklasa – A Szezon Fiatal Játékosa: 2019–20 Ekstraklasa – A Hónap Fiatal Játékosa: 2019 december
Jegyzetek
További információk
Kategória:2001-ben született személyek Kategória:Lengyel labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Legia Warszawa labdarúgói Kategória:A Brighton & Hove Albion labdarúgói Kategória:Az Olimbiakósz labdarúgói Kategória:A Fortuna Düsseldorf labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:Élő személyek