Elio Petri (szül. Eraclio Petri; Róma, 1929. január 29. – Róma, 1982. november 10.) olasz filmrendező, forgatókönyvíró és filmkritikus.
Az olasz filmművészet kiemelkedő alakja volt. Polgári ihletésű, társadalomkritikus alkotásaiban az ember és a hatalom viszonyát vizsgálta. Kedvenc színésze Gian Maria Volonté volt, aki többek között a Mindenkinek a magáét (1967), a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében (1970), A munkásosztály a Paradicsomba megy (1971) és a Todo modo (1976) című filmjeiben szerepelt.Le Garzantine – Cinema, Garzanti, 2002, 902. o.
Élete Gyermekkora és fiatalsága Eraclio "Elio" Petri néven született Rómában, a via dei Giubbonari utcában, kézműves családban: nagyapja és édesapja rézművesek voltak. Édesanyja egy, a rokonai által vezetett tejüzemben dolgozott. Velük élt egyik nagyanyja, aki részt vett Eraclio elnyomó neveltetésében. Részben emiatt, egyedüli gyermekként a fiú szabadidejét az utcán töltötte.
Tinédzserként elhatározta, hogy elmélyül a baloldali eszmék megismerésében, ezért csatlakozott az Olasz Kommunista Párt ifjúsági szövetségéhez. Az 1956-os magyar forradalom Szovjetunió általi leverése után a pártból kilépett a „110-ek Kiáltványa” aláírói között volt, akik kiléptek a szövetségből (köztük Paolo Spriano történész, Lorenzo Vespignani festő, Carlo Aymonino építész, Mario Socrates író). Döntésüket a dokumentum sikeres terjesztésével indokolták, amely – tudomásuk szerint – inkább a belső vitához kellett, hogy hozzájáruljon. Jó kapcsolatot ápolt édesapjával, akivel vasárnaponként gyakran járt úszni a Tevere folyóban. Nyáron együtt mentek a Tirrén-tengerhez, Ostiába, ahol az egész napot együtt töltötték.
Petri a Dacia Maraininak adott interjújában kijelenti, hogy neveltetésében édesanyja az érzelmi oldalra hatott, míg apja társadalmi modellként szolgált. Nagyanyja erkölcsi szigorával volt rá fontos hatással.
Tizenöt évesen kezdődött az újságírás és a filmek iránti szenvedélye, ami arra késztette, hogy filmes körökhöz csatlakozzon, és írjon a filmes egyesületek értesítőibe. Ezt követően, 1949-ben filmkritikusként kezdett írni a l'Unità és a Gioventù Nuova lapokba.
A kezdetek Egy barátján keresztül találkozott Giuseppe De Santis rendezővel („Az egyetlen mesterem a moziban Peppe volt”), aki interjúdosszié formájában megkérte egy nyomozás lefolytatására az általa Róma, 11 óra (1951) címen készített filmhez.
Az Osteria Fratelli Menghi vendéglő rendszeres látogatója volt, amely a festők, rendezők, forgatókönyvírók, írók és költők jól ismert találkozóhelyeként működött az 1940-es és 1970-es évek között. 1953–1960 között Petri különböző rendezők filmjeinek témájában és forgatókönyvén kezdett együttműködni, a már említett De Santis mellett Giuseppe Amato, Guido Brignone, Aglauco Casadio, Veljko Bulajić, Enzo Provenzani, Carlo Lizzani és Carlo Li Leopoldo Savona rendezőkkel. Ugyanebben az évben szerezte első rendezési tapasztalatait, miközben két rövidfilmet készített: Nasce un campione (1954) és I sette contadini (1957) címmel.
1961-ben, 32 évesen forgatta első nagyjátékfilmjét, a L'assassinót, egy rendőrségi témájú pszichológiai elemzésből álló filmet, amely a cenzúrával kapcsolatos problémák ellenére kedvező fogadtatásban részesült. A film főszereplője Marcello Mastroianni, akivel G. De Santis Giorni d'amore című filmjének forgatása közben kötött barátságot. Első művében már jelen vannak filmjeinek alapvető témái: a neurózis és a hatalom.
I giorni contati és Un tranquillo posto di campagna 1962-ben, miután Rómában feleségül vette Paola Pegorarót, megrendezte a I giorni contatit, egy olyan filmet, amely a római stagnálás egzisztenciális válságát meséli el, Salvo Randone a film egyetlen főszereplőjeként tűnik fel benne. Harmadik filmjében (Il maestro di Vigevano) Alberto Sordival dolgozott együtt 1963-ban, a mű Lucio Mastronardi azonos című könyve alapján készült.
1964-ben Giuliano Montaldóval és Giulio Questivel az erotikaiparról szóló dokumentumfilm elkészítésébe fogott, Meztelenül élni címmel, amely valójában egy kitalált rendezőről, Elio Montestiről szól (a név a szerzők igazi nevéből adódik), úgymint Elio Petrié, Mont Montaldóé és esti Questié). Ezt követően, 1965-ben ismét Mastroiannival próbálta ki magát A tizedik áldozat című tudományos-fantasztikus filmben, amelyet Robert Sheckley, a fantasy műfaj ismert amerikai szerzőjének története ihletett.
Ekkor a nagy producerekkel kapcsolatos nehézségek arra késztették, hogy elsőfilmes producerekkel dolgozzon, mint például a Leonardo Sciascia regényén alapuló Mindenkinek a magáét (1967) című, Gian Maria Volonté, Irene Papas és Gabriele Ferzetti főszereplésével készült filmben. Ebben egyértelműen megjelenik civil elkötelezettsége a mozi (vagy politikai mozi) iránti hajlama mellett, amely a hetvenes évek „neurózis-trilógiájában” fog teljes mértékben kifejeződni.
Ezután elkészítette az Un tranquillo posto di campagna (1968) című filmet, amely a művész kortárs társadalomban betöltött szerepének allegóriája. Ezt Oliver Onions La bella adescatrice című kisregénye ihlette. Megrendezte a Documenti su Giuseppe Pinelli (1970) egy epizódját, amelyet a civil elkötelezettség mozijának egyedülálló és mesteri példájaként tartanak számon.
A Neurózis-trilógia 1970-ben rendezte legismertebb filmjét, az úgynevezett Neurózis-trilógia első fejezetét, Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében címmel (amely a hatalom adta mindenhatóság érzését képviseli: a hatalom neurózisa. Florinda Bolkan egy előléptetés előtt álló rendőrbiztos szerepében tűnik fel, aki megöli szeretőjét, ám annak ellenére, hogy bűnösnek vallja magát, nem büntetik meg a mundér becsületének védelmével foglalkozó kollégái. A filmet nagyon pozitívan fogadta a közönség, és a következő évben elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat.
A Neurózis-trilógia második fejezete, A munkásosztály a Paradicsomba megy (1971) maró szatíra a gyári munkások életéről (munkaneurózis) ismét Volonté főszereplésével. 1972-ben Cannes-ban (Francesco Rosi A Mattei-ügy című művével holtversenyben) elnyerte az Arany Pálmát. A harmadik rész, A tulajdon többé már nem lopás (1973) – a főszerepben Ugo Tognazzival és Flavio Buccival – groteszk háttérelemzés a tulajdonról és a pénzről (A pénz neurózisa).
Petri két cameoszerepben is feltűnik filmjeiben: a Vizsgálatban a politikai hivatalt vezető biztos beiktatási beszédén résztvevők között ül; a Piszkos kezekben a dráma első részében egy párttalálkozó egyik résztvevőjének szerepében pillantható meg, ahol másokkal együtt lemegy a lépcsőn, és elköszön egy másik párttagtól.
Toro modo 1976-ban Petri egy másik Sciascia-regényt, a Todo modót vitte filmre, az azonos című regény alapján, amely az uralkodó osztály groteszk hanyatlását meséli el a kereszténydemokraták vezetői egy szállodában tartott találkozójának leírásában. A film Gian Maria Volonté, Marcello Mastroianni és Mariangela Melato interpretációit, valamint Ennio Morricone zenéjét használja fel.
Legutolsó munkái Két évvel később (1978) a RAI számára rendezte Jean-Paul Sartre színházi remeke, a Piszkos kezek televíziós adaptációját (három részben), Mastroiannival és Giovanni Visentinnel a főszerepben.
Következő filmje a Buone notizie (1979), Giancarlo Gianninivel és Ángela Molinával, mára már gyógyíthatatlan pesszimizmussal és metafizikai hajlamokkal. 1980-ban (Plautus Amphitryon című, három évvel korábbi kudarcba fulladt kísérlet után) debütált a színházi világban: Az amerikai óra címmel Arthur Miller amerikai drámaíró művét vitte színpadra. Az európai premiert a genovai Teatro Duséban tartották, olyan fellépőkkel, mint Lino Capolicchio, Ferruccio De Ceresa, Claudio Gora, Camillo Milli, Eros Pagni és Marzia Ubaldi.
1982-ben Mastroiannival készült leforgatni az Aki megvilágítja a nagy éjszakát című filmet. Azonban erre már nem kerülhetett sor, mert Petri november 10-én, 53 éves korában rákban elhunyt. Róma északi részén, a Prima Porta temetőben édesapja sírja mellett helyezték végső nyugalomra.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Filmrendező Megjegyzések Rendező Író 1952 Róma, 11 óra Roma ore 11 Giuseppe De Santis (1.) rendezőasszisztens 1953 Egy szép lány férjet keres Un marito per Anna Zaccheo Giuseppe De Santis (2.) 1954 Nasce un campione Elio Petri (1.) rövidfilm Donne proibite Giuseppe Amato A szerelem napjai Giorni d'amore Giuseppe De Santis (3.) rendezőasszisztens 1955 Quando tramonta il sole Guido Brignone 1956 Emberek és farkasok Uomini e lupi Giuseppe De Santis (4.) 1958 I sette contadini Elio Petri (2.) rövidfilm 1959 Egy hektár ég Un ettaro di cielo Aglauco Casadio Az egy évig tartó út La strada lunga un anno Giuseppe De Santis (5.) Vlak bez voznog reda Veljko Bulajić Le notti dei Teddy Boys Leopoldo Savona 1960 Déli szél Vento del Sud Enzo Provenzale La Garçonniere Giuseppe De Santis (6.) L'impiegato Gianni Puccini rendezőasszisztens 1961 L'assassino Elio Petri (3.) 1962 I giorni contati Elio Petri (4.) 1963 Szörnyetegek I mostri Dino Risi Il maestro di Vigevano Elio Petri (5.) Nudi per vivere Elio Petri (6.) dokumentumfilmvágó 1964 Alta infedeltà Elio Petri (7.) Peccato nel pomeriggio szegmens 1965 A tizedik áldozat La decima vittima Elio Petri (8.) 1967 Mindenkinek a magáét A ciascuno il suo Elio Petri (9.) 1968 Egy nyugodt vidéki helyecske Un tranquillo posto di campagna Elio Petri (10.) 1970 Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében Indagine su un cittadino al di sopra di ogni sospetto Elio Petri (11.) Documenti su Giuseppe Pinelli Elio Petri (12.) dokumentumfilmTre ipotesi sulla morte di Giuseppe Pinelli szegmens 1971 A munkásosztály a Paradicsomba megy La classe operaia va in paradiso Elio Petri (13.) 1973 La proprietà non è più un furto Elio Petri (14.) 1976 Todo modo Todo modo Elio Petri (15.) 1979 Buone notizie Elio Petri (16.) filmproducer
Televízió Piszkos kezek (1978) – minisorozat (rendező és író)
Publikációk
Elismerései Oscar-díj 1971 – A legjobb külföldi film Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében 1972 – A legjobb eredeti forgatókönyv díjára jelölték a „Vizsgálatért” Golden Globe-díj 1971 – A legjobb külföldi film jelölése: a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyébenért David di Donatello-díj 1970 – A legjobb film a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyébenért 1972 – A legjobb film A munkásosztály a Paradicsomba megyért Edgar Allan Poe-díj 1971 – A legjobb forgatókönyv a Vizsgálat egy minden gyanú felüli álló polgár ügyébenért Cannes-i Filmfesztivál 1967 – Forgatókönyv-díj a Mindenkinek a magáétért 1970 – Különleges zsűri nagydíj a Vizsgálatért 1972 – Arany Pálma : A munkásosztály a Paradicsomba megyért Mar del Plata Fesztivál 1962 – A legjobb film I giorni contatiért Berlini Nemzetközi Filmfesztivál 1969 – Ezüst Medve a legjobb film kategóriában az Egy nyugodt vidéki helyecske, Sant'Agnese című filmért Ezüst Szalag díj 1962 – A legjobb eredeti történet a I giorni contatiért 1968 – A legjobb filmrendező a Mindenkinek a magáét című filmért 1968 – A legjobb forgatókönyv a Mindenkinek a magáét című filmhez 1971 – A legjobb filmrendező a Vizsgálat egy minden gyanú felüli álló polgár ügyébenért 1971 – A legjobb eredeti történet a Vizsgálat egy minden gyanú felüli álló polgár ügyébenért
Emlékezete 2005-ben neki szentelték az Elio Petri című dokumentumfilmet: Jegyzetek Federico Bacci, Nicola Guarneri és Stefano Leone szerzőjéhez, amelyet a Giornate degli Autoriban mutattak be a Velencei Filmfesztiválon ugyanabban az évben.