Gáldy Béla (Szerencs, 1884. szeptember 2. – Budapest, 1945. január 12.) magyar-latin szakos középiskolai tanár, az Óbudai Árpád Gimnázium igazgatója 1927-1942.
Szakmai életútja
Gajda Béla középiskolai tanulmányait 1894-1901 között a Kisújszállási Református Főgimnáziumban végezte, ott 1902-ben jeles eredménnyel leérettségizett. 1902-1907 tanévekben a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem bölcsészeti karának hallgatója volt s szaktárgyain, a magyar nyelv és irodalmon s latin filológián kívül főként művészettörténeti és filozófiai tanulmányokkal foglalkozott.
Mint a Tanárképző Intézet ösztöndíjas tagja, 1907. május hónapban kitüntetéssel szerezte meg tanári oklevelét. Az 1906/07. tanévben a Besztercebányai Királyi Katolikus főgimnáziumban gyakorló tanár, majd 1907. szeptemberében az akkor felállított Karánsebesi (Krassó- Szörény vármegye) Állami Főgimnáziumhoz kerül s 1911-ig mint helyettes, azután 1918-ig mint rendes tanár ebben a túlnyomó többségben idegenajkú (román és német) tanulóktól látogatott gimnáziumban működik. Az iskola igazgatójának másirányú megbízatása, majd 1914-ben hadba vonulása folytán éveken át mint helyettes igazgató önállóan vezette az intézetet, mely ekkor kap új épületet és berendezést. A világháború alatt iskolai munkájának ellátása mellett Karánsebes városánál mint tb. tanácsnok közigazgatási teendőket is végez s felügyelő ellenőre egy 540 ágyas kisegítő Vöröskereszt kórháznak. E munkásságáért 1916-ban a Vöröskereszt II. o. hadiékítményes díszjelvényével, 1917-ben a III. o. polgári hadiérdemkereszttel, 1918-ban pedig a Ferenc József rend lovagkeresztjével tüntette kiIV. Károly király. 1918, augusztusában Zichy János gróf kultuszminiszter a Nagyváradi Állami Leánygimnázium szervezésével, majd vezetésével bízza meg. A csakhamar bekövetkező román megszállás szörnyű idején két évig tudja életben tartani az intézetet (ez idő alatt a Premontrei Főgimnáziumban is tanít magyar és román nyelvet), 1920. nyarán azonban a megszállók kiutasítják Nagyváradról, illetve „Nagyrománia területéről“ s erőszakkal átteszik a trianoni határon. A Békéscsabai Állami Lorántffy Zsuzsa Leánygimnázium igazgatói tisztére nyer beosztást s itt működik 1927. szeptemberéig. Ez idő alatt a várossal új épületet emeltet az iskolának, mely elavult és célszerűtlen elhelyezése miatt már megszüntetésre volt kijelölve s így az intézet életben maradt. E munkásságáért miniszteri elismerésben részesült s a város képviselőtestülete köszönetét nyilvánította neki. 1922-ben az Urmánczy-féle irredenta párt programjával képviselőjelöltnek lépett fel a magyarkanizsai (szőregi) választókerületben. 1927. szeptemberében kerül az Óbudai Árpád Gimnázium élére. 1942 június 30-ig volt a gimnázium vezetője. Horthy Miklós kormányzó 1935-ban a tanügyi főtanácsosi címmel tünteti ki, majd 1938-ban tanügyi főtanácsos gimnáziumi igazgatóvá nevezi ki. Itteni működésének maradandó jele lesz, hogy itt is sikerült neki az iskola korszerű elhelyezését s így jövőjét is az új, modern épület létesítésével biztosítani. Irodalmi téren: 1907—- 1914-ig szerkesztője volt a Szörénység c. lapnak, főmunkatársa a Temesvári Hírlapnak, 1920-tól 1927-ig a Körösvidéknek, 1932—34. főszerkesztője az Új Magyar Vetés c. ifjúsági lapnak, majd a Könyvszemlének. Ezeken kívül számos más lapban és folyóiratban igen sok különféle cikke jelent meg. Több ifjúsági színdarabját adták elő. A cserkészmozgalomban is részt vett. Vizsgázott cserkésztiszt volt, több éven át az Országos Intéző Bizottság tagja s az 1929. angliai Jamboreen egy csapat parancsnoka. A tanárság rendi mozgalmaiban is egész pályája alatt tevékenykedett. Kb. 10 év óta alelnöke az Országos Középiskolai- Tanáregyesületnek. Gajda Béla 1934-ben a nevét Gáldy Bélára magyarosította.
1909-ben feleségül vette Wolszky Frida állami polgáriskolai tanárnőt. Budapest ostroma alatt hunyt el 1945 január 12. körül, a családja egy fateknőben temette el a Déli pályaudvar mellett. Napokkal később alkalmi sírja helyén egy óriási bombatölcsér tátongott. Gáldy Béla így ma is jeltelen sírban nyugszik.
Fontosabb művei
Nemzetiségeink nyelve a középiskolában. Magyar Figyelő 1916/3.
Az irredentizmus a középiskolában. Magyar Művelődés, 1928. 1-5. sz.
Tanítványai emlékezéseiből
Barta András. Emlékezés az alma materre. A jó iskola az állandóság és a változás egysége. Beszélgetés Sinkovits Imrével. Magyar Nemzet, 1980-08-20. 195. szám. „az első óra német volt (már nem Kunszery tanította); Petőfi, Kossuth, Széchényi képeivel és piros-fehér-zölddel tapétáztuk ki az osztályt.[] A feljelentés után egy óra múlva megjelent az igazgató, Gáldy Béla, immár egyedül, a padok mellett feszes vigyázban álltunk, és vártuk a vihart. De a „diri” egészen halkan csak ennyit mondott: „Fiaim, az Isten áldjon meg benneteket, köszönöm.” Magyar Nemzet, 1980-08-20. 195. sz.
Jegyzetek
Források
Igazgatói portré: Gáldy Béla – az építő. Lévay Zsolt: 100 év – 100 kép az Árpád Gimnázium történetéből. „Árpád Gimnázium” Alapítvány, Budapest, 2002. .Lévay Zsolt: 100 év – 100 kép az Árpád Gimnázium történetéből Gáldy Béla (1884-1945) Dhupla. (digitális bölcsészeti platform). Móricz Zsigmond levelezése (1892–1913) Személynév lista. Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János. Keresztény magyar közéleti almanach, 3. köt. Erdély. Az I. és II. kötet pótlásaival. Fel. szerk. és kiadó Hortobágyi Jenő. Bp., 1940. Pátria ny. Magyar politikai és közigazgatási compass (1919-1939). Szerk. Madarász Elemér. [Bp.], Magyar Politikai és Közigazgatási Compass Kiadóváll., 1939. Magyar politikai lexikon. Szerk. Madarász Elemér. Bp., Magyar Politikai Lexikon Kiadóvállalat, 1935. Gáldy Béla. In.: 3. 295-296. 383. 484. o.
Révai nagy lexikona, 1-21.; Révai, Bp., 1911-1935
Kategória:Magyar magyartanárok Kategória:Magyar latintanárok Kategória:Szerencsiek Kategória:Budapestiek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Budapest ostromának áldozatai Kategória:1884-ben született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Az Óbudai Árpád Gimnázium tanárai