Az I'll Follow the Sun az angol rockegyüttes, a The Beatles dala. Ez egy ballada, amelyet Paul McCartney írt és énekelt, és Lennon–McCartney szerzeményként jelölték meg. 1964-ben jelent meg a brit Beatles for Sale, és az amerikai Beatles '65 albumon. Az együttes a BBC Top Gear című műsorában is eljátszotta a dalt, a szám pedig az On Air – Live at a BBC Volume 2 válogatásalbumon szerepel 2013-ban. A dalt 1964-ben a Parlophone és az EMI 45-ös fordulatszámú középlemezen adták ki (valamint 1995-ben a Baby It's You B-oldalaként). Svédországban júliusban elérte az első helyet a Tio i Topp listán, és a Kvällstoppen listáján is a negyedik helyet érte el.
A dal szerkezete Amikor a dalszövegről kérdezték, McCartney így nyilatkozott: "Ezt a Forthlin Road-i házam előszobájában írtam. Körülbelül 16 éves lehettem. Az "I'll Follow the Sun" egyike volt ezeknek a nagyon korai szerzeményeknek. Emlékszem, hogy csak azután írtam miután felgyógyultam az influenzából és cigiztem. Emlékszem, a nappaliban álltam a gitárommal, kinéztem az ablak csipkefüggönyén keresztül, és azt írtam amit láttam."
Rögzítése McCartney azt állította: "A következő kislemeznek mindig másnak kellett lennie. Nem akartunk beleesni a The Supremes együttes hibájába, ahol mindegyik daluk hasonló hangzású volt, ezért mindig is vágytunk a változatos hangszerelésre. Ringo nem tudta folyton a dobkészletét cserélni, de kikerülheti a hurkot, hogy ütögette a kartondobozt vagy a saját térdét."
Közreműködött Ian MacDonald szerint:
Paul McCartney – ének és vokál, akusztikus gitár John Lennon – vokál George Harrison – elektromos ritmusgitár, szólógitár Ringo Starr – ütőshangszerek
Feldolgozások
Chet Atkins McCartney előadta a dalt a 2005-ös amerikai turnéja során, valamint 2007 és 2008 között Kijevben, Párizsban, Québec-ben és Tel-Aviv-ban, valamint 2015-ben New York-ban. Glen Phillips a 2009-es Seholország című film zenei albumán.
Fordítás
Hivatkozások
Források
Ian Macdonald: A fejek forradalma. A Beatles és a hatvanas évek. (ford. Révbíró Tibor) Budapest: Helikon Kiadó, 2015.
Külső hivatkozások
Allan W. Pollack megjegyzései az I'll Follow the Sun dalról The Beatles – I'll Follow the Sun a Youtube-on
Kategória:The Beatles-dalok