Szász Pálné Burger Alice (Budapest, 1925. március 6. – 2022. december 28.) késő római kori magyar régész.

Élete A budapesti Pázmány Péter (1950-től Eötvös Loránd) Tudományegyetemen végezte tanulmányait és szerzett diplomát.

1949-től 1950-ig az Országos Múzeumi és Műemléki Központ munkatársa, 1951-től 1982-ig a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, ahol többek között a régészeti adattári osztályt vezette. Fülep Ferenc főigazgatóval együttműködésben több közös publikációt adott közzé. 1959-ben doktorált az ókor régészetéről szóló disszertációval; 1981-ben jelent meg kandidátusi disszertációja a késő római pénzforgalomról Pannóniában.

Munkaterülete a római provinciák régészeti feldolgozása, ezen belül is Pannónia tartomány és az ókori Aquincum története, a temetkezési rítusok és temetkezési területek kutatása, műemlékkutatás és numizmatika. Részt vett Baranya, Tolna és Somogy megyei ásatásokon, közreműködött a Tabula Imperii Romani, Corpus Signorum Imperii Romani és Magyarország római kori feliratai című projektekben, valamint kiegészítéseket adott ki a Corpus Inscriptionum Latinarumhoz.

Több éven át a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Füzetek című folyóiratának szerkesztője volt.

Főbb művei Áldozati jelenet Pannónia kőemlékein (= Régészeti Füzetek. Series II, Nr. 5). Ungarisches Nationalmuseum, Budapest 1959, OCLC 458981800 The late roman cemetery at Ságvár. Akadémiai Nyomda, Budapest 1966, OCLC 611596885 (Aus: Acta archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae. 18, 1966, S. 99–234 (online, PDF; 450 MB) mit Ferenc Fülep: Pécs római kori kőemlékei. Janus Pannonius Múzeum, Pécs 1974, OCLC 1014783083 Das spätrömische Gräberfeld von Somogyszil. Akadémiai, Budapest 1979, Late Roman money circulation in South-Pannonia. Ungarisches Nationalmuseum, Budapest 1981, mit Ferenc Fülep: Das Gebiet zwischen der Drau und der Limesstrecke Lussonium-Altinum (= Die römischen Inschriften Ungarns. Teil 4). Akadémiai, Budapest 1984, Die Skulpturen des Stadtgebietes von Sopianae und des Gebietes zwischen der Drau und der Limesstrecke Lussonium-Altinum (= Corpus signorum imperii Romani. Teil 7). Akadémiai, Budapest 1991,

Cikkek és tanulmányok Collegiumi kőfaragóműhelyek Aquincumban. In: Budapest Régiségei. 19, 1959, S. 9–26 (online) Die Szene der „lupa capitolina“ auf provinzialen Grabsteinen. In: Folia Archaeologica. 13, 1961, S. 51–61 (online) Bemerkungen und Nachträge zu CIL III 3299. In: Folia Archaeologia. 17, 1965, S. 103–109 (online) Rómaikori temető Majson. In: Archaeologiai Értesítő. 99, 1972, S. 64–100 (online, PDF; 292,5 MB) (Fülep Ferenc kutatótársaként): Baranya Megye a Római Korban. In: Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig. Pécs 1979, , S. 221–317 (online), német nyelvű összefoglaló: S. 318–328 (online)

Jegyzetek

Fordítás

Források Ki kicsoda a magyar régészetben A Német Nemzeti Könyvtár katalógusa Das Spätrömische Gräberfeld von Somogyszil. Fontes Archaeologici Hungariae 1979/9. Akadémiai Kiadó, Budapest. (Hátsó borító)

Kategória:1925-ben született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar régészek Kategória:Magyar nők Kategória:Budapesten született személyek