A Zalai-dombság Magyarország nyugati határszélén, az Alpokalján (Nyugat-Magyarországi-Peremvidék) elterülő földrajzi középtáj. A dombhátakon fennmaradt a folyóvízi kavicstakaró, a jégkorszaki szélbarázdákban kialakult völgyek némelyike az egykori Pannon-tenger pliocén korú üledékeit is feltárja.
A sűrű, csaknem párhuzamos, de dél felé kissé szétterülő, mélyen bevágódó völgyek erősen tagolják a felszínt. Ez a felszabdaltság nem kedvezett a nagyobb települések kialakulásának, így vált jellemzővé a „szeges” falutípus.
Legjelentősebb folyója a Zala, a Balaton legfőbb vízszállítója.
Területének nagy hányadát erdő borítja, az országos átlagnál kevesebb a szántóföld.
Nyersanyagai közül a Szénhidrogének, a kőzetek és a termálvíz emelendő ki. A mára jórészt kiapadt kőolaj- és földgázkészletek kiaknázására alakult meg a Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság (MAORT), amely a második világháborút követő államosítás után is a terület fejlődésének egyik mozgatórugója maradt.
A dombság két legnagyobb városa Zalaegerszeg és Nagykanizsa.
A tájra gondolva írta Ruffy Péter 1972-ben:
Fekvése
A középtáj határai: északon az Alpokalja, a Vasi-Hegyhát és a Kemeneshát, keleten a Keszthelyi-fennsík, a Balaton és a Rinya, délen a Mura, nyugat felé a Dráva-Mura-dombvidék (Szlovénia, Horvátország). A Zalai-dombság folyói a Zala, -a Balaton legfőbb vízszállítója,- és a Kerka.
A táj felosztása
bélyegkép|265px|jobbra|A Zalai-dombság felosztása A terület alacsonyabban fekvő régiói a Zala folyó völgyének két szakasza, az Alsó-, illetve a Felső-Zala-völgy, a Principális-csatorna által elfoglalt Principális-völgy és a Mura északi partján elhelyezkedő Mura-balparti sík (Muravölgyi-sík, Muramente).
Öt, kiemelt helyzetű részterülete: a legnyugatabbi Hetés (Kerka-vidék és Lendva-vidék), központi helyzetű a Göcsej (ez a legnagyobb kistája) és az Egerszeg–Letenyei-dombság, keleti felén van a Zalaapáti- és a Zalavári-hát.
Egy másik felosztás, mely három nagy egységre és ezeken belül kisebb részegységekre bontja a tájat: I. Nyugat-Zalai-dombság: I.a. Felső-Zala-völgy I.b. Kerka-vidék (Hetés) I.c. Göcsej (Közép-Zalai-dombság) II. Kelet-Zalai-dombság II.a. Egerszeg–Letenyei-dombság II.b. Principális-völgy II.c. Zalaapáti-hát II.d. Alsó-Zala-völgy II.e. Zalavári-hát III. Mura bal parti sík
Kutatástörténet Három fő kutatási területen alkottak jelentőset a kutatók: A Zala folyóhoz kapcsolódóan, a völgyének fejlődése, felépítése, Balatonhoz való viszonya, vízjárása, futásváltozásai tárgykörében. 1943-ban Kéz Andor a Balaton kialakulásának kérdése keretében végzett itt kutatásokat és teraszmegfigyeléseket. Marosi Sándor és Góczán László a Zala-kaptúrájával foglalkoztak. Megemlíthetjük még Pais László 1942-ben írt A Zala vízgyűjtője és Holub József 1963-as Zala megye középkori vízrajza című munkáját is. bélyegkép|jobbra|172px|Cholnoky Jenő A területre jellemző meridionális (észak-déli irányú) hátak kialakulását, morfológiáját vizsgálva. A legelső feltevés Cholnoky Jenő nevéhez fűződik, aki 1918-ban a pliocén korban a területen levő sivatagban keletkezett szélbarázdákat látta bennük. Sümeghy János 1952-ben az Ős-Duna felső pliocén folyásirányához kapcsolta kialakulásukat. A legújabb teória kialakításához többen is részt vettek. Bulla Béla 1964-ben, Lovász György 1975-ben, Pécsi Márton pedig 1986-ban publikálta a komplex eredetet feltételező elméletét. A komplex eredeten azt értjük, hogy nem csak egy tényező, hanem egyszerre több, együttes munkával hozta létre e képződményeket. E főbb tényezők: szerkezeti mozgások, folyóvízi erózió és defláció. Legvalószínűbb, hogy, mint más esetben is oly sokszor, a komplex elmélet, amelyik a legközelebb áll az igazsághoz, hisz nem csak egyik vagy másik erő formálja a felszínt, hanem az összeadódó munkájuk eredményeképpen jön létre. Meg kell még említeni Lovász György 1970-ben írt A Zalai-dombság főbb morfológiai problémái című tanulmányát is. A harmadik terület a földfelszín alatt található kőzetekkel, ásványkincsekkel foglalkozó munkákat foglalja magába. A legelső ilyen irányú munka Nagy K. Amadé nevéhez fűződik 1904-ből. Sümeghy János 1923-ban adta közre Földtani megfigyelések a Zala–Rába közé eső területekről című cikkét. Az ilyen irányú kutatásoknak a fő célpontjában a területen található olajkincs állt. Ezt természetesen az olajvállalatok végezték/ végeztették. A területen elsőként az angol érdekeltségű Hungarian Oil Syndicate Ltd. végzett kutatófúrást Budafapuszta térségében az 1920-as években. Ez még eredménytelenül zárult. A következő évtizedben az Eurogasco (European Gas and Electric Company) próbálkozott és járt sikerrel. Erre a fúrásra épülve 1937-ben megindult az ipari méretű kőolajkitermelés.
Földtörténet, geológia A területen a földkéreg vastagsága: 25–27 km, a litoszféráé 60–80 km.
Az aljzatban a Zágráb–Kulcs–Hernád vonaltól északra paleozoos, mezozoos képződmények, délre zöldpala alatti polimetamorf kristályos kőzetek találhatóak. A Kelet-zalai-dombságban nyomozható a felső perm formációcsoport Dióskáltól keleti irányba. Tengeri üledékképződés (márga) és szárazföldi lepusztulás egyaránt zajlott a területen. A krétában, az alpi orogenezishez kapcsolódóan enyhe metamorfizáció volt.
A terület ezután kiemelkedett, majd az eocénra újra megsüllyedt, ekkor a Szőci mészkő rakódott le. Az eocén korból datálható az egyetlen jelentősebb vulkáni eredetű kőzet a térségben, a Zalaszentmihályi andezit formáció,http://petrology.geology.elte.hu/mo_andezit_kicsi.pdf aminek feküje Szőci mészkő, a Padragi márgával összefogazódik.http://www.mafi.hu/microsites/lithosz/eocen_paleo_k.html Kialakulása a Magura-óceán szubdukciójához köthető.
Az alsó miocén (24-17 Ma) során folyóvízi hordalékkúpok (kavics) ill. ártéri üledékek (homok, agyag) képződtek. Mura–Dráva-tengermedence felől tengerelöntések érkeztek.
A középső miocénban (17,5-14,5 Ma) mélyvízi, part távoli üledék (slír, aleurolit és agyag) jellemző. Legvastagabb bádeni üledéksor a Dél-zalai-medencében halmozódott fel, mintegy 2200 méter vastagon.
Késő miocénre (14,5-7,5 Ma) még jellemző a mélytengeri üledékképződés, de már megindul a folyóvízi feltöltés ÉNy-Ny felől. (100–200 m vastag, főleg homok). A Pannon-tenger elvonulása után a terület emelkedni kezdett.
A pliocén kor legfontosabb eseménye a folyóvízi feltöltésből származó kavicsterületek kialakulása. Miután a Pannon-tenger lassanként visszahúzódott, mintegy 5,4 millió évvel ezelőtt, a Zalai-dombság területén síkság maradt. A pleisztocén során lösz fedett be nagy területeket. A felszínen szinte kizárólag a legfiatalabb korú kőzetek találhatóak, a völgytalpakon azonban kibukkanhatnak a felső pannon korúak is.
Ásványkincsek A területen található ásványkincsek két fő csoportból kerülnek ki: szénhidrogének és építőipari alapanyagok.
A szénhidrogén-lelőhelyek közül a Budafapuszta körüli területen 1400-1800 méter mélységben egy 18,3 km² kiterjedésű szénhidrogénmező húzódik. A Budafapuszta–1 számú fúrás (1937. április 11.) volt az első magyarországi földgázlelőhely, a Budafapuszta–2 számú pedig az első, amely már ipari mennyiségű kőolajat termelt (1937. április 14.).Mol.hu: 70 éves a magyarországi kőolajbányászat./ Jelentőségét ma elsődlegesen széndioxidvagyona adja. A felső kréta meszes-márgás és a középső miocén márgás-homokos rétegek között található az olajkincs, 1800-2100 méter mélységben.
Az építőipari alapanyagokat három csoportba sorolhatjuk. Építő- és díszítőkőbányák találhatóak Zalaegerszegen, Karmacson, Bazsiban és Vindornyaszőlősön. Jelentős kavicsbánya Szemenyecsörnyén, homokbánya Nagykanizsán és Reziben van. Kerámiaipari alapanyagokat bányásznak Pankasz, Pórszombat, Teskánd, Zalaszentgrót, Gutorfölde és Nagykanizsa környékén.
Morfológia bélyegkép|jobbra|265px|A Kandikón lévő geodéziai mérőtorony bélyegkép|jobbra|265px|Tipikus dombsági táj Pölöske határában. bélyegkép|jobbra|265px|A Zalaapáti-hát nyugati oldala A táj geomorfológiai körzetekre bontható: Nyugati rész A Kerka-vidék (Hetés) három alkörzetre osztható tovább, északra a Lenti-medencétől három különböző irányba kibillent pannon rög található. A terület központi része a síksági jellegű Lenti-medence. Nagy vastagságban található itt az Ős-Mura hordaléka, erre a mai vízfolyások (például Kerka) hordalékkúpjai települnek. A medencétől délre a Tenke-hegy északnyugat felé megbillent röge található. A Göcsej felszíne dombos – völgyes jellegű. Észak-Göcsej észak–déli, Dél-Göcsej északkelet–délnyugati irányban billent ki. A magasra emelkedő „hegyek” szabálytalanul szabdaltak, erodált jellegűek. A Göcsej Magyarország egyik legtagoltabb felszínű térsége. A dombok rendre 250 méter fölé emelkednek, a legmagasabb a 301 méteres Kandikó. Déli–délnyugati irányban lejtősödő felszínét a vízerózió lépcsőzetesen lehanyatló, közel párhuzamos dombsorokra szabdalta, melyeket viszonylag keskeny, szabálytalan alakú völgyközi hátak kapcsolnak össze. Az északkeleti és keleti lejtők a legmeredekebbek, dél–délnyugat felé vályoggal fedett, fokozatosan alacsonyodó, derázió és geliszoliflukció által formált lejtők ereszkednek. A Felső-Zala völgy tektonikailag előrejelzett és kelet felé tölcsérszerűen kiszélesedik. A völgy jobb oldalán mély, szűk völgyek, nehezen felismerhető teraszok, pannon agyaghoz kapcsolódó ó-holocén suvadások, baloldalt hosszabb, lankás, lösszel fedett lejtők találhatóak. Keleti rész Az Alsó-Zala völgy szintén szerkezetileg előrejelzett, észak-déli futású völgy. Erősen aszimmetrikus, nyugati oldalán a lejtők jóval meredekebbek. A Balaton vize egész a történeti időkig elfoglalta a területet. Jelentős a tőzegképződés. A Kelet-zalai-dombság legjellegzetesebb formái a meridionális völgyek és hátak. A hátak nyugatról keletre a következőképpen követik egymást: Söjtöri-, Zalaszentmihályi-, Zalaapáti- és Zalavári-hát. Ezek közül a legnagyobb a Zalaapáti-hát, amely 5-12 kilométer széles és 50 kilométer hosszú. Két kisebb süllyedék öt részre tagolja. A hátak északról délre alacsonyodnak, lépcsős szerkezetű völgyek tagolják őket és csuszamlásos formák gyakoriak bennük A Principális-völgy meridionális völgy, mely Nagykanizsa térségében 4–5 km széles völgymedenceszerű lapállyá szélesedik. Kialakulásában egyaránt szerepe volt a szerkezeti mozgásoknak, a folyóvízi eróziónak és a deflációnak is. Futóhomokformák teszik változatossá felszínét. A Letenyei-dombság a Zalai-dombság átlagosan legmagasabbra kiemelt része. A dombhátakat eróziós és deráziós völgyek sűrűn szabdalják. A magasra kiemelt, meredek dombhátak laza üledékekből (homok, agyag, vályog) épülnek fel. A bőséges csapadék miatt a lejtőkön lefutó eső- és olvadékvizek lehordják a talaj felső rétegét, esőbarázdákat, később vízmosásokat, majd árkokat és végül völgyeket alakítanak ki. Itt már a meridionális irányultság kevéssé jellemző. A Mura-balparti sík a Mura szerkezeti árkának bal oldali pereme. Idősebb és fiatalabb teraszrendszere a Letenyei-dombság déli meredek peremét követi. Murarátkától a fokozatosan kiszélesedő (5–10 km) völgysíkot a Mura újpleisztocén teraszrendszere és óholocén ártere uralja.
Éghajlat A csillagászatilag befolyásolt besugárzás évi összege: 4300-4400 MJ·m². bélyegkép|jobbra|265px|Bocfölde téli látképe, előtérben a Válicka patak. A napfénytartam: 1950-2000 óra/év között alakul, ami azonos szélességi körön levő magyar területekhez viszonyítva a legkisebb érték. Ez visszavezethető az 56-62%-os évi átlagos felhőzetre, amit az atlanti hatás erőssége okoz. Szélirányok közül az észak és dél irányú leggyakoribb, összesen kb. 30%, irányuk megtartására rásegítenek a meridionális völgyek. A szélcsendes időszakok szintén gyakoriak, mintegy 25% értékkel.
A már említettet atlanti és a mediterrán hatás a csapadékra és a hőmérsékletre is erőteljes hatást gyakorol.