V. Károly (Gent, Flandria, Németalföld, 1500. február 24. – Yuste, Kasztília, Spanyolország, 1558. szeptember 21.), Burgundia hercege 1506-tól, majd Spanyolország királya 1516-tól, valamint a Szent Római Birodalom császára 1519-től 1555-ös lemondásáig. A 16. század első felének egyik leghatalmasabb és legjelentősebb uralkodója volt, egyben az utolsó német-római császár, akit a pápa koronázott meg. Uralkodása alatt kezdett kiterjedni az Újvilág gyarmatosítása, az egyre nagyobb méreteket öltő császári területekkel együtt pedig úgy tartották, hogy „birodalmában sohasem nyugszik le a Nap”.Chesney, Elizabeth A.; Zegura, Elizabeth Chesney (2004). The Rabelais Encyclopedia. Greenwood Publishing Group. .;H. Micheal Tarver, ed. (2016). The Spanish Empire: A Historical Encyclopedia. Vol. 2. ABC-CLIO. p. 161. .; Plain Truth. Ambassador College. 1984.; Ferer, Mary Tiffany (2012). Music and Ceremony at the Court of Charles V: The Capilla Flamenca and the Art of Political Promotion. Boydell Press. .

Károly Flandriában született Szép Fülöpnek, I. Miksa német-római császár és Burgundi Mária fiának, valamint Kasztíliai Johannának, a „katolikus királyok”: I. Izabella kasztíliai királynő és II. Ferdinánd aragóniai király leányának legidősebb fiaként. Négy nagyszülőjének öröksége folyamatosan került a birtokába: apja 1506-os halálával Németalföld ura és Burgundia hercege lett, amit eredetileg apai nagyanyja birtokolt. 1516-ban, az anyai nagyszülei által alkotott dinasztikus uniót, Kasztíliát és Aragóniát megörökölve lett Spanyolország királya anyja társuralkodójaként, akit mentálisan alkalmatlannak ítéltek az uralkodásra. Az egyesített Spanyolország ekkor számos tengeren túli gyarmatterülettel rendelkezett az Újvilágban, egyúttal az Aragón Korona országai közé tartozott még Nápoly, Szicília és Szardína Királysága is. 1519-ben, nagyapja halálát követően megörökölte az osztrák örökös tartományokat, majd még azon évben a Szent Római Birodalom császárává választották.

Károly célja egy olyan egyetemes keresztény birodalom kiépítése volt, amely sikerrel tudott volna fellépni a terjeszkedő I. Szulejmán szultánnal szemben. Uralkodását leginkább a protestáns reformáció, az Oszmán Birodalom térhódítása és a Franciaországgal vívott itáliai háborúk sorozata határozta meg. Állandó székhely hiányában Károly negyven utat tett meg regnálása alatt, ezzel uralkodásának közel negyedét utazással töltötte. Nem sokkal császárrá választását követően, 1521-ben birodalmi átokkal sújtotta Luther Mártont. Ugyanebben az évben I. Ferenc francia király háborút indított ellene Itáliában, ami egészen a paviai csatáig (1525) tartott, és a francia király ideiglenes elfogásához vezetett. Ezt követően, 1527-ben a franciákkal szemben kiújult cognaci liga háborújában került sor Károly seregei által Róma feldúlására és kifosztására. Később megállapodott III. Pál pápával a tridenti zsinat (1545) összehívásáról, majd az ellene korábban szövetségre lépő protestáns német fejedelmekkel szemben kitört a schmalkaldeni háború. Uralkodása alatt Károly a német és olasz bankároktól felvett kölcsönökkel, valamint a gyarmatokról beáramló nemesfémekkel finanszírozta hatalmas létszámú hadseregeit, ám ez a gazdaságra nézve megnövekedő költségeket és árforradalmat jelentett. A korban legnagyobbnak számító zsoldos hadserégben többek között a német landsknechtekre és a spanyol terciókra támaszkodott.

Az augsburgi vallásbéke (1555) elismerését követően 1555. ok­tó­ber 25-én sorra mondott le soknemzetiségű birodalma vezetéséről: az osztrák örökös tartományokat és a császári címet öccsére, I. Ferdinándra, míg a németalföldi és spanyol területeket és annak hatalmas gyarmatbirodalmát fiára, II. Fülöpre hagyta. Ezzel uralkodóháza, a Habsburg-ház szoros szövetségben két ágra vált, és egészen a spanyol vonal 1700-as kihalásáig határozta meg az európai történelmet. Lemondását követően 1557-ben egy spanyol kolostorba vonult vissza, ahol egy évvel később, 1558. szeptember 21-én, ötvennyolc éves korában hunyt el.

1500–1516 Szép Fülöp és Őrült Johanna fia volt. Anyai nagyszülei II. Ferdinánd aragóniai király és I. Izabella kasztíliai királynő voltak, akiknek a házassága egyesítette első ízben Spanyolországot, és akik kiűzték a mórokat és a zsidókat Spanyolországból. Apai nagyszülei I. Miksa német-római császár és Burgundi Mária voltak. Nagynénje volt Aragóniai Katalin, VIII. Henrik angol király első felesége.

A flamand Gent városban született. 1517-ig nagynénje, Margit főhercegnő nevelte Mechelenben. A burgundi udvar lovagi kultúrájában nőtt föl, fiatalkorában a németalföldi kultúra volt rá hatással. Anyanyelve a francia és a flamand volt, később megtanult spanyolul és valamennyire németül is. Fiatalkorában többször ellátogatott Párizsba, amely akkor Nyugat-Európa legnagyobb városa volt. Fiatalkorában Wilhelm von Croy és Adriaan Dedel Utrecht püspöke volt a nevelője, aki elkísérte őt Spanyolországba is, majd Károly itáliai háborúi idején pápává is választatta, VI. Adorján néven. 1515-ben Károly nagykorú lett, így átvette Burgundia kormányzását.

1516–1525 Nagyapja 1516-os halála után Károlyra szállt a kasztíliai és aragóniai trón, amihez ekkoriban már a Nápolyi Királyság is hozzátartozott. Miután a noyoni egyezményben Károly elismertette Ferenc királlyal Burgundia és Nápoly hovatartozását, hazatért örökségét átvenni. A spanyolul nem tudó ifjú királyt ellenségesen fogadták a spanyol rendek, és ezen a helyzeten csak rontott, hogy flamand tanácsadók vették körül, köztük nevelője és atyai jóbarátja, Guillaume de Croÿ gróf. Kasztíliában csak anyja társuralkodójaként fogadták el, annak haláláig, 1555-ig, mert a hivatalos verzió szerint Johanna mentális betegségben szenvedett, és képtelen volt az önálló uralkodásra, ezért Tordesillasban a világtól elzárva tartották. Aragóniában azzal a feltétellel ismerték el királynak, hogy elfogadja az aragón törvényeket és szokásokat. Ezek közül a legfontosabb, hogy az aragón adókat nem használhatta fel külföldön. Ezért Károly ezek után főképp Kasztíliára támaszkodott. Noha Spanyolország lett a birodalmának a magja, soha nem asszimilálódott teljesen és különösen uralkodásának kezdetén idegennek tekintették. A cortesekkel (spanyol rendekkel) már 1517-ben összetűzésbe került, mikor azok követelték az adók csökkentését, és a flamand tanácsosok eltávolítását, amit Károly természetesen nem teljesített. Ezek után a gyűlés csak nagy nehézségek árán szavazta meg a pénzt 1519-ben a császárrá választása érdekében.

1519. január 12-én meghalt Károly nagyapja, I. (Habsburg) Miksa német-római császár, ezért császárválasztásra került sor. A német választófejedelmek drágán szabták meg voksuk árát. Károlynak szerény ellenfele akadt Bölcs Frigyes szász választófejedelem, II. Lajos magyar király és VIII. Henrik angol király, és egy veszélyes ellenfele, I. Ferenc francia király személyében. A hatalmas összeget végül Károlynak sikerült előteremtenie egyrészt spanyol pénzből, másrészt a Fuggerek és Welserek kölcsönéből. Azonban így is hatalmas engedményeket kellett tennie a német fejedelmeknek: kötelezte rá magát, hogy a rendek nélkül fontos döntést nem hoz, idegenekkel nem töltet be hivatalt a birodalomban, és birodalmi csapatokat a birodalom határain kívül nem vet be. A császári cím azonban nem érte meg Károlynak a befektetett pénzt: rögtön a nyakába zúdultak a kor égető problémái. Először a reformáció terjedése, aztán a birodalmi nemesek, majd a parasztság felkelése. 1521-ben ráadásul a franciákkal kiújult az itáliai háború.

Míg Németországban tartózkodott, 1520-ban Spanyolországban kitört a communeros felkelés, amelynek kiváltó oka a király – illetve távollétében helytartóinak – abszolutisztikus kormányzása. Eredetileg a városokból tört ki a lázadás – felgyújtották a királyi palotát Toledóban – később azonban a nemesség és a parasztság is a felkelők mellé állt. Amikor a lázadás fokozatosan össztársadalmi felkeléssé – a gazdagok elleni háborúvá – fajult, a nemesség átállt a király oldalára. 1521 tavaszán aztán Villalarnál a király csapatainak sikerült döntő győzelmet aratniuk a communerók felett. Ezzel egy időben folyt Spanyolországban a céhek felkelése, amelyet csak 1522-ben sikerült leverni.

Károly 1521 májusában a wormsi birodalmi gyűlésen (amelyen a magyar Werbőczy István is vendégként részt vett, és amelynek aktív résztvevője volt az erdélyi származású Maximilianus Transylvanus, a császár titkára) a katolikusok mellé állva birodalmi átokkal sújtotta Luther Mártont, majd ez után rögtön Itáliába vonult, hogy megkezdje I. Ferenc elleni első hadjáratát. Az első Habsburg–Valois itáliai háborúban a francia király célja az volt, hogy a már megszerzett Lombardiából dél felé vonulva megerősítse pozícióját Itáliában, majd Nápolyt megtámadva szétrobbantsa a „Habsburg-gyűrűt”. Károly célja Lombardia megszerzése volt, hogy ezzel kapcsolatot teremtsen az egymástól elszigetelt Habsburg birtokok között.

1522-ben Károly a Rodoszról elűzött johannitáknak ajándékozta Málta szigetét, amit 1530-ban foglaltak el.

Itáliából visszahajózott Spanyolországba, hogy ottani uralmát stabilizálja, és csak 7 évvel később, 1530-ban tért vissza a birodalomba. Eközben Németországban Franz von Sickingen vezetésével kitört a birodalmi nemesek felkelése, amit a tartományurak és a Sváb Szövetség 1523-ban levertek.

1524-ben újabb felkelés, a német parasztháború robbant ki, amelyet a fejedelmek különböző engedmények után 1526-ban, óriási vérengzések árán tudtak leverni.Egyes becslések szerint 300 000 paraszt állt fegyverben ekkor, és 100 000 fő volt az áldozatok száma.

Károly ezalatt Spanyolországban egy sor intézmény felállításával (inkvizíció, pénzügyi tanács, államtanács) kiépítette az abszolutizmust. Közben lekötötte a franciák ellen vívott itáliai háború, amely ekkoriban sikerrel kecsegtetett. 1521-től a császári csapatok folyamatosan foglalták el a francia területeket Itáliában, először Genovát, majd Lombardiát. 1523-ban a pápa, Károly, Ferdinánd főherceg és VIII. Henrik részvételével megalakult a franciaellenes liga, 1524-re egész Észak-Itália spanyol kézre került. Habár az új pápa, VII. Kelemen – félve annak túlzott megerősödésétől – nem támogatta már Károlyt, a császári csapatok 1525 február 24-én – éppen V. Károly 24. születésnapján – Paviánál döntő győzelmet arattak, és még Ferenc királyt is fogságba ejtették. Őt ezután Madridba szállították, ahol szabadon bocsátása fejében Károllyal megkötötte a madridi békeszerződést, amelyben lemondott Burgundiáról, Lombardiáról és Nápolyról, valamint kötelezettséget vállalt az oszmánok elleni hadjáratban.

A cognaci liga és Róma kifosztása I. Ferenc hazatérve kijelentette, hogy a békét kényszer alatt kötötte meg, és esze ágában sincs betartani. 1526-ban a pápát, az angolokat, Milánót, Firenzét és az oszmánokat is bevonva létrehozta a cognaci ligát a Habsburgok, és szövetségeseik ellen. 1526-ban így ismét kiújult a háború. Az újdonság immár az volt, hogy a legkeresztényibbnek mondott király (a francia király) és a pápa is az oszmánok szövetségeseiként léptek fel. A háborúban megmutatkozott, hogy a Habsburgok Itáliában egyértelműen előnyben vannak. A franciák ugyan betörtek Lombardiába, de tovább nem jutottak, szövetségeseik pedig folyamatosan elpártoltak mellőlük.