2001 új világörökségi helyszínei

Az UNESCO Világörökség Bizottsága 2001. december 11 - 16. között Helsinkiben megtartott 25. ülésszakán az alábbi helyszíneket nyilvánította a világörökség részévé:

250px Bécs történelmi központja A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2017 Kulturális (II)(IV)(VI) Védett terület: ha, puffer zóna: ha, hivatkozás: 1033Bécs ősi kelta és római településből fejlődött az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosává. Történelmi épületei három korszakhoz köthetők, a középkorhoz, a barokk időszakához és a 19. századi ipari fejlődés korához. Középkori épületei a 13. századi Schottenkloster, az egyik legfontosabb gótikus épület a Maria am Gestade-templom, a Szent Mihály-templom, a Minorita templom és kolostor, és a város legfontosabb temploma a 14-15. századból való Szent István-székesegyház. Későbbi emlékei a Kapucinus-kripta, a Spanyol lovasiskola épülete, a Szent Károly-templom barokk tömbje, a Burgtheater, a Belvedere kastély, az Osztrák Nemzeti Könyvtár, valamint a Hofburg, ami máig a Habsburg hatalom jelképének számít. A helyszínnek része a 19. századi Ringstraße és a külvárosok úgynevezett ütközőzónája is. A bécsi klasszicizmus fénykorától a 20. század elejéig a város az európai zeneművészet egyik központja volt. Több mint 100 000 ember dolgozik a belvárosban, amellyel vezető szerepet tölt be a foglalkoztatottság terén a kerületek körében. Mindemellett a város az első számú turisztikai célpontja. A városközpontban folyó szállodaépítkezések miatt a helyszín felkerült a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára. 250px Tsodilo sziklafestményei Kulturális (I)(III)(VI) Védett terület: 4800 ha, puffer zóna: 70 400 ha, hivatkozás: 1021Az ország északnyugati részén fekvő Tsodilo hegységben a Kalahári-sivatagból kiemelkedő sziklákra egy kisebb mint 10 négyzetkilométeres területen körülbelül 4500 rajzot készítettek. A képek alkotói a szan (busman) népcsoporthoz tartoztak, akik számára ez egy szent hely volt. A kutatások szerint a térség már a paleolitikum idején is lakott volt, az ember jelenlétének legrégebbi nyomait 100 000 évesre becsülik. A sziklarajzok évezredeken keresztül készültek, a legkorábbiak több ezer, a legkésőbbiek négyszáz évesek lehetnek. Az ábrázolások egy jelentős részét i. sz. 800 és 1300 közé datálják. A rajzok egy része olyan magasan van a sziklákon, hogy elkészítésükhöz mindenképpen állványt kellett használniuk. A képek többségén orrszarvúk, zsiráfok, antilopok, hosszúszarvú marhák (watusik), oroszlánok, vízilovak és halak jelennek meg. Ezek egy egykori tó jelenlétét és az itt élő állatvilág változatosságát bizonyítják. A képek egy része geometrikus ábrázolás, ezeket körülbelül ezer évesre becsülik, míg a csordákat ábrázoló rajzok feltehetően az i. sz. 6. század után keletkeztek, amikor a térségben meghonosodott az állattenyésztés. Egyes rajzok embereket, valamint hétköznapi tárgyakat ábrázolnak, például olyan kosarakat, amilyeneket a szanok a ma napig is használnak. 250px Goiás városának történelmi központja Kulturális (II)(IV) Védett terület: 40,3 ha, puffer zóna: 43,5 ha, hivatkozás: 211Goiás egy portugál gyarmati bányászváros volt, ami európai mintát követve alkalmazkodni tudott Dél-Amerika éghajlati, földrajzi és kulturális viszonyaihoz. Az első gyarmatosítók akik a 16. században bevonultak a területre kincs- és rabszolgavadászok voltak. Történelmi városközpontja a 18. század végén és a 19. században alakult ki helyi technikák és anyagok használatával, ami harmonikussá teszi a szerény kivitelű középületeket és magánházakat. A portugál telepesek egy jellegzetes építészeti stílust fejlesztettek ki, a város legfontosabb épületei a Santana-székesegyház, a kormányzói palota, a színház, a laktanya és a település 30 temploma. Városszerkezete jellemző Dél-Amerika koloniális településeire. 1748-ban egy új alkörzet központja lett, ekkor kezdett fejlődni, egy kisebb főváros lett belőle és 1937-ig az azonos nevű szövetségi állam fővárosa maradt. A modern időkben elkerülték a nagyobb átalakítások, így meg tudta őrizni történelmi városrészét. 250px Chapada dos Veadeiros Nemzeti Park és Emas Nemzeti Park Természeti (IX)(X) Védett terület: 381 430 ha, hivatkozás: 1035A két nemzeti park a campos cerrados, az ország középső-nyugati részén található szavannás térség részei. Kulcsfontosságú élőhelyekkel rendelkeznek amelyek menedékül szolgálhatnak klímaváltozás idején is. A kétmillió négyzetkilométeres ökoszisztémára magas fennsíkok szakadékok és folyóvölgyek jellemzőek. A Chapada do Veadeiros 2 400, az Emas Nemzeti Park 1 300 négyzetkilométeren terül el. Nemzeti parkokban sok veszélyeztetett és a régióra különösen jellemző állat él, ilyen az óriástatu, a sörényes farkas, a jaguár, a pampaszarvas, majmok és királykeselyűk. Az Emas Nemzeti Park jellegzetes állata a nandu (nevét is róla kapta), és a füves térségben élő hangyász. A kopár talajú nemzeti parkok éghajlata száraz, mégis biológiai sokféleség jellemző rájuk. A Chapada dos Veaderios területén mintegy 1 000 pillangó-, 45 emlős-, és 300 madárfajt regisztráltak. 250px Brazil Atlanti-óceáni szigetek: Fernando de Noronha-szigetcsoport és Rocas-atoll rezervátumok Természeti (VII)(IX)(X) Védett terület: 42 270 ha, puffer zóna: 140 713 ha, hivatkozás: 1000Az Atlanti-óceán víz alatti hegyhátai alkotják a Fernando de Noronha szigeteit és a Rocas atollt. Az egyenlítő közelében helyezkednek el, ahol a hidegebb vizek találkoznak az egyenlítői áramlatokkal. A terület tonhalak, cápák, teknősök fontos táplálékszerző és szaporodási helye. Fernando de Noronha egy erdővel borított 21 kisebb szigettel körbevett vulkanikus képződmény. A Rocas atoll medencéi és sekély lagúnái apálykor természetes akváriumokat hoznak létre. A rezervátum különleges biodiverzitással rendelkezik, bálnák számára is fontos pihenőhely, egyik öblében delfinpopuláció él. A szigetek a trópusi tengeri madarak kedvelt fészkelőhelyei is. A számos halfaj és a látványos korallzátonyok miatt a szigetcsoport népszerű merülőhely. 250px Tugendhat-villa Brnoban Kulturális (II)(IV) Védett terület: 0,73 ha, puffer zóna: 2 824,89 ha, hivatkozás: 1052Az 1930-ban elkészült villa volt a német Ludwig Mies van der Rohe utolsó jelentős európai alkotása mielőtt 1937-ben az Egyesült Államokba költözött. A villa a modernista építészet remekműve, a modern építészeten belül az 1920-as években kialakult nemzetközi stílus képviselője. Építésekor felhasználták a modern ipar nyújtotta lehetőségeket acélszerkezetű, keresztmerevítőkkel ellátott vázat alkalmaztak a teherhordó falak helyett. Emeletei az alaprajzhoz képest aszimmetrikusak, fő építőanyaguk acél, króm és vasbeton volt. Nagyméretű acélkeretes ablakai elektromosan nyithatók, van benne központi fűtés és légkondicionáló is. Jellemzői a kockaszerű formák és a díszítmények hiánya. Az építész bútorokat is tervezett a házhoz (például acél és bőr székeket) de a villa bútorzatának nagy része elveszett. 1939-ben államosították, ekkor kisebb károkat szenvedett. 1993-ban egy alapítványt hoztak létre, amelynek segítségével szakszerűen felújították. A ház leginkább egyszerű szerkezete és a felhasznált anyagok puritánsága miatt nevezetes. 250px Derwent Valley textilgyárai Kulturális (II)(IV) Védett terület: 1 228,7 ha, puffer zóna: 4 362,7 ha, hivatkozás: 1030A Derwent völgyét tartják a modern gyári termelés bölcsőjének, az itt bevezetett újítások – például a gyárhoz kapcsolódó munkáslakások, a vízerővel hajtott szövőszék – hozzájárultak az ipari forradalom kiteljesedéséhez. Hatásukat egész Európában és Észak-Amerikában is éreztették. Az ipari terület 24 kilométer hosszan nyúlik el a Derwent folyó mentén Matloktól Derby közepéig. Az ipari termelés az addig hagyományos falusi környezetben házak és kiszolgáló épületek építését tette szükségessé. így jöttek létre az első ipari városok. Az itteni létesítmények modellként szolgáltak más ipari települések kialakításához is. A helyszínhez tartozik többek között Laube selyemgyára ami jelenleg múzeum, Darley Abbey ipari települése a gyárral és a munkások lakásaival, a templommal, a parkkal, valamint számos egyéb termelőüzem is. A sok fennmaradt épület jól illusztrálja a terület társadalmi, gazdasági fejlődését. 250px Saltaire ipari falu Kulturális (II)(IV) Védett terület: 20 ha, puffer zóna: 1 078 ha, hivatkozás: 1028Saltaire-t Titus Salt textilgyáros alapította és munkásait telepítette ide. A helyszín, amelybe beletartozik a Salt Mill textilgyár is, a korabeli paternalizmus jellegzetes példája. Ekkor kezdtek a gyártulajdonosok társadalmi felelősséget mutatni munkásaik iránt. A település harmonikus vonalú textilgyára, középületei és munkásszállásai döntő hatással voltak az úgynevezett kertvárosi mozgalomra. Saltaire jelentős állomás volt, a modern várostervezés fejlődésében. A gyárépület olyan hosszú, mint a londoni Szent Pál-székesegyház, a körülötte lévő ipari faluban templom, iskola, kórház, közpark, fürdőház, könyvtár tánc- és tornaterem mellett álltak a munkások vezetékes vízzel és gázzal felszerelt lakásai. A gyárban óriási mennyiségű, naponta több mint 25 000 méternyi szövetet állítottak elő. Bradfordból való építészek tervei alapján összesen 800 ilyen lakás épült. A teljes egészében megőrződött mintatelepülés ma műemlék. 250px New Lanark Kulturális (I)(IV)(VI) Védett terület: 146 ha, puffer zóna: 667 ha, hivatkozás: 429 A Derwent völgyben kifejlesztett gyári termelés mintájára épült New Lanark a közeli textilüzem munkásainak biztosított otthont. Robert Owen később megvásárolta és egy mintaközösséget próbált létrehozni, nyilvános épületekkel, iskolákkal és modern gyárakkal. A skóciai Glasgow-tól 40 kilométerre lévő, kis 18. századi faluban 1786-ban indult meg az ipari termelés és Owen 1809-ben kezdte meg a falu áttervezését. Forradalmi nézeteket vallott, elképzelései egész Európában ismertek voltak. Csökkentette a munkaidőt, tágas, jól kialakított munkásszállásokat hozatott létre, iskolát, óvodát alapított a munkások gyerekeinek és ingyenes egészségügyi ellátást szervezett a dolgozóknak. Az átalakítások vezérelve a jó minőségű munka és a részletek egyszerűsége volt. Ezeknek köszönhetően New Lanark a társadalom- és ipartörténet egyik meghatározó állomása, sikerei nyomán más gyártulajdonosok is követték Owen példáját. A falu mai képe nagyban hasonlít ahhoz amilyen fénykorában volt, látogatói megtekinthetik a lakónegyedet, a termelőüzemet és Owen házát. 250px Dorset és Kelet-Devon tengerpartja („Jurassic Coast") Természeti (VIII) Védett terület: 2 550 ha, hivatkozás: 1029A Dorset környéki tengerpart sziklái fontos fosszília-lelőhelyek, amelyek az elmúlt 185 millió év szárazföldi és tengeri élővilágába biztosítanak bepillantást. Az Anglia déli részén húzódó 150 kilométeres partszakaszt Jura-partnak is nevezik, talajrétegeiben a triász, a jura és a kréta földtörténeti korokból való sziklaalakzatok fedezhetők fel. Nyolc elkülöníthető szakaszból áll, a geológiai és az őslénytani kutatások szempontjából is fontos terület. A folyamatos erózió miatt a táj képe az átlagosnál sokkal gyorsabban változik. Az innen előkerült ősmaradványok a mezozoikum (251-66 millió évvel ezelőtti földtörténeti kor) nagy részét képviselik. Itt találták meg a 19. század elején az Ichthyosaurus első teljes csontvázát. Az azóta eltelt időben nagy számban kerültek elő gerinces, gerinctelen állatok, repülő és tengeri hüllők maradványai és megkövült dinoszaurusz lábnyomok. A növényi ősleletek közül legfontosabbak a jó állapotban megmaradt késő jura kori erdők kövületei.