A Zánkai Erzsébet-tábor üdülőtábor a Balaton-parti Zánka község mellett, egyben a település egyik különálló településrésze is, a központjától keletre.
Története bélyegkép|jobbra|250px|A felújítás előtti gyermektábor légifelvételen 1962-től, a kezdeti úttörőpark létesítésének terve az idők folyamán úttörőváros-koncepcióvá növekedett. 1968 őszétől kezdődött a Balaton-felvidéken, a Balaton nyugati medencéjének északi partvidékén, Zánka és Balatonakali községek között, a Cserkúti-patak völgyében fekvő Ság-puszta tereprendezése és a nagy létszámú gyerektáborozást is lehetővé tévő infrastruktúra kiépítése.
1969. augusztus 15-én helyezték el a jövendő "város" 90 kg-os süttői márványtömb alapkövét. Az építési munkák irányításával Mayer Antal mérnököt bízták meg, míg a generáltervezést az Általános Épülettervező Vállalat, a kivitelezési munkákat a Zala megyei Építőipari Vállalat végezte 17 vállalat és szövetkezet bevonásával. A központi épületet Kiss Imre tervezte.Zöldi Anna - Úttörőnek kedve mindig jó… / A Zánkai Úttörőtábor múltja és jelene Építészfórum, 2020.08.22. 1969-től önkéntes ifjúsági építőtáborok fiataljai is részt vettek a munkában.
1972 nyarán érkeztek az első táborozó csoportok. A 3 ezer fő befogadására alkalmas komplexum hivatalos átadására végül 1975. május 25-én, a Nemzetközi Gyermeknapon került sor.Ezen a napon: átadják a zánkai úttörőtábort (múlt-kor történelmi magazin, 2012. 05. 25.Bertus-Barcza Péter - A zánkai úttörőtábor átadása (National Geographic, 2007.05.25.) Kádár János avatta fel Közép-Európa legnagyobb úttörőtáborát, a Balatoni Úttörővárost. A parton hajóállomás, a kikötő és a Sirály étterem épült, a 71-es főúton helyközi buszmegálló, a on pedig megállóhely létesült Zánka-Úttörőváros néven (1991–1992 közt Zánkafüred, 1992-től 2021-ig a Zánkafürdő nevet viselte, 2021 óta Zánka-Erzsébettábor a neve; 2020-ban kapott új felvételi épületet). Évente átlagosan 25 ezer, ezen belül nyaranta 15 ezer gyerek táborozott itt.Zánka, a gyermekek városa Északipart online, 2019. 07. 29
Az 1970-es évek végére Csillebérc a felnőtt-, Zánka pedig a gyermek-tisztségviselők képzésének központi módszertani bázisává vált. Az 1980-as évek második felére a szaktáboroztatás, azon belül a képzőművészet, a sport és a környezetvédelem valamint a hátrányos helyzetű gyermekek üdültetése vált jelentőssé. A nyári üdülő és szaktáborok mellett Zánka országos és nemzetközi rendezvényeknek, versenyeknek valamint nemzetközi táboroknak adott otthont.
Az 1989–1990-es évek fordulóján, a társadalmi és politikai rendszerváltás idején, az állami tulajdonú, „nemzeti gyermekintézmény” válságos időket élt át. Ezt a kritikus periódust gyakori névváltoztatások jellemezték, míg végül a Balaton északi partján fekvő egykori úttörőváros állami tulajdonban maradt, és 1996. szeptember 1-jétől Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum, Oktatási és Üdültetési Kht.-ként, majd 2013-tól Zánka-Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. néven szolgálta a magyar gyermek- és ifjúsági turizmus, oktatás és sport ügyét. 2016-ban a kormány a fonyódligeti táborral együtt ingyenesen a Szeged-Csanádi egyházmegye közeli Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány-nak adta.Magyar Krisztián - Egy a tábor (Magyar Narancs, 2017.01.01) Az alapítvány 2017 nyarától belépődíjat kér a 22 éven át ingyenes strand használatáért, s a külső látogathatóságot a péntektől vasárnapig tartó időszakra korlátozta.
2014 óta az Erzsébet-táborok égisze alatt tanévben ún. ottalvós osztálykirándulásokat, a nyári szünidőben pedig rászoruló gyermekek ezreit fogadja ingyenes üdülésre, heti váltású turnusokban.Erzsébet-táborok
Az Új Nemzedék Központ 2020-ban az Erzsébet Ifjúsági Alap Kft. nevet vette fel. A teljes rekonstrukció munkálatai pedig 2020-2021 folyamán tartottak.Hegedűs Gergely – Így folytatódik a ma 45 éves zánkai gyerektábor felújítása (magyarépitők.hu, 2020. 05. 25.)Kovács-Angel Marianna - A kormány elajándékozta, Mészárosék 22 milliárdnyi közpénzért újítják fel az Erzsébet-táborokat (24.hu, 2020.05.19.)
Jegyzetek
További információk Hivatalos honlap
Kategória:Magyarország szálláshelyei Kategória:Veszprém megye építményei