A The Carolina Chocolate Drops Grammy-díjas folkegyüttest Durhamben (Észak-Karolina) alapították 2005-ben.Az együttes már nincs együtt, de az afroamerikai zenészeknek egy egész új generációját inspirálták.
Története
Az együtted három alapíró tagja 2005-ben a The Black Banjo Gatheringen találkozott az Appalache-állami Egyetemen Észak-Karolinában. A country és a rockzene gyökerei iránti közös érdeklődésük összehozta őket, és megalapították a Carolina Chocolate Drops-t. Elsősorban a 20. század 20-as és 30-as éveinek régi zenéjének stílusában zenéltek. 2006-tól kezdődően négy albumot rögzítettek független kiadókon, majd 2010-ben lemezszerződést kötöttek a Nonesuch Recordsszal.
Első albumuk a Nonesuch-on megjelent Genuine Negro Jig a bluegrass albumok között az 1., a folkalbumok között pedig a 2. helyezést érte el; az újdonsült toplistákon (Heatseekers Albums) a 2. helyet elérték el. A 2011-es Grammy-díj átadón ezzel az albummal elnyerték az év legjobb hagyományos folk albumának járó díjat.
A Leaving Eden című albumukat pedig 2013-ban Grammy-díjra jelölték a „Legjobb folk album” kategóriában.
Tagjai Rhiannon Giddens: ének, 5 húros bendzsó, hegedű, gitár, tánc, kazoo Rowan Corbett: gitár, pergődob, tam-tam dob Malcolm Parson: cselló, melodica
Korábbi tagok Dom Flemons: 4 húros bendzsó, gitár, jug, harmonica, kazoo, csörgődob, csontok, ének Hubby Jenkins: gitár, mandolin, 5 húros bendzsó, bones, ének Adam Matta: beatbox, tambourine Leyla McCalla: cselló, bendzsó, ének Justin Robinson: hegedű, jug, beatbox, tánc, ének Súle Greg Wilson: 5 húros bendzsó, banjolin,szoprán bendzsó sámándob, csörgődob, csontok, tánc, kazoo, tamburin, ukulele, ének, washboard („mosódeszka”)
Diszkográfia
Dona Got a Ramblin' Mind (2006) Coloured Aristocracy (2007) Heritage (2007) Carolina Chocolate Drops and Joe Thompson (2009) Genuine Negro Jig (2010) Carolina Chocolate Drops and Luminescent Orchestrii (2011) Leaving Eden (2012)
Videó
2012: Country Girl
Díjak 2010: Grammy-díj for Best Traditional Folk Album
Jegyzetek
Források https://rhiannongiddens.com/carolina-chocolate-drops
Fordítás
Kategória:Folkegyüttesek