bélyegkép A Lokomotív Turista Egyesület (röviden: Lokomotív TE vagy Lokó) Magyarország egyik legnagyobb és leghosszabb történelmi jelentőségű aktív turistaegyesülete. Története a II. világháború után indult és szervesen kötődött a Magyar Államvasutakhoz, de ma már nem csak vasutas dolgozókat fogad csapatába. Olyan kezdeményezések kötődnek a nevéhez, mint az 1952-ben indult Országos Kéktúra jelvényszerző mozgalom megalapítása. A Lokomotív TE a mai napig működik, tevékenysége kiterjed az aktív klubéleten túl teljesítménytúrák és gyerektáborok szervezésére, egyesületi túrák szervezésére és kulcsosház üzemeltetésre is.
A Lokomotív TE rövid története Mielőtt megalakultunk bélyegkép|Vizkelety László 1945 tavaszán, a nagy világégést követően, ismét összejöttek azok, akik már a háború előtt és alatt is együtt túráztak. Újra indult az élet nemcsak az újjáépülő fővárosban, de a természetjárók körében is. A KASE (Közalkalmazottak Sport Egyesülete) megalakulásával megkezdődött a szervezett turista élet. Miután több egyesület és szakosztály is újraindult, elkezdődött a csoportok közötti versengés is. 1948 tavaszán rendezték meg az első országos terepverseny bajnokságot, melyen a KASE színeiben indult Csincsák – Szentpétery – Vizkelety összeállítású csapat nyert. Ez évben egy 4 fős csapat két hetet tölthetett a Magas Tátrában.
Az elért sikerek oda vezettek, hogy egyre több turista szakosztály alakult, így Vizkelety László, az újdonsült MÁV alkalmazott is egy önálló szakosztály megalapítását kezdeményezte a KPM Vasúti Főosztályán.
A megalakulás és az első évtized bélyegkép|Lokós turisták I. 1949-1956
Dr. Vizkelety László kezdeményezése sikerrel járt, és 1949. május 13-án egy lelkes és a természetet szerető vasutas tagokból álló csoport a KPM Vasúti Főosztályán megalakította a Budapesti Lokomotív Sportkör Turista Szakosztályát. A szakosztály első elnöke Vermesy Sándor, első intézője Honti Ferenc lett.
Az új szakosztály tevékenységét a fiatalos lelkesedés, a komoly gyalogos és szakági túrák és a rendszeres versenyzés jellemezte. Ezek mellett heti rendszeres összejövetelek voltak a Kenyérmező utcában, ahol oktatás, túrabeszámolók és időszerű ügyek kerültek napirendre. Az oktatással egybekötött heti összejövetelek forrasztották össze a tagságot. Eközben a „Turista” című szakosztályi körlevél kezdetben havonta, később időszakosan megjelenve adott tájékoztatást a tagoknak.
A hőskorra döntően rányomta bélyegét a természetjárás minden ágában való párhuzamos tevékenység. A rendszeres gyaloglás mellett télen a sízés, tavasszal és ősszel a kerékpározás, nyáron a vízi túrázás és a sziklamászás volt a programban, barlangászni pedig szinte egész évben lehetett.
Ugyancsak jelentős volt a tájékozódási versenyeken és bajnokságokon való szereplés. 1951-től dr. Vizkelety László társadalmi edzőként irányította ezt a munkát. Az első Magyar Tájékozódási Bajnokságon 1950-ben a Lokomotív csapat végzett az élen, míg 1952-ben Thuróczy Lajos megnyerte az első Magyar Tájékozódási Egyéni Bajnokságot. A Lokomotív csapata 1956-ig minden évben dobogón állt.
Külföldre kacsingatva 50-ben először télen Zakopane-ba, ’56-ban pedig a Magas Tátrába vezetett az út. A Vasutas Kupa versenysorozat megrendezésére évenként került sor. A szakosztálynak Mátraházán és Balatonakarattyán volt bázisa. bélyegkép|OKT kézikönyv 1953 Egyesületünk 1952-ben hirdette meg az „Országos Kéktúra” néven ismert jelvényszerző túramozgalmat, melyet további bonyolításra 1961-ben adott át a Magyar Természetbarát Szövetségnek.
1953-ban bonyolítottuk le az első „Természetjáró Ötpróbá”-t, melyen kerékpáros, nappali és éjszakai terepfutó, kajakos és úszó versenyzőként kellett a tájékozódási feladatokat megoldani. A tagság az évszakoknak megfelelően gyaloglással, kerékpározással, evezéssel, síeléssel, barlangjárással és sziklamászással foglalkozott, és szerzett érdemes, I., II., és III. osztályú minősítéseket.
A rendszeresen megrendezett versenyek összehozták egymással a vasutas szakosztályokat és már 1952-ben megalakult a Vasutas Természetjáró Társadalmi Bizottság. Országos versenyek, találkozók, közös kiadványok és határozatok serkentették jobb és eredményesebb munkára a vasutas természetjárókat. Bokody József szervező titkárként társadalmi munkában segítette a bizottság munkáját.
Az 1955-ös év jelentős változást hozott. Központilag létrehozták a szakmai sportegyesületeket, így a vasutas természetjárók is „Törekvés” név alatt kényszerület tovább működni. alt=Lokós OKT karjelvény|bélyegkép|Lokós OKT karjelvény A szakosztály életének első periódusa 1956 őszén ért véget.
II. 1957–1959
Az 1956. októberi események nemcsak a magyar sportéletet zilálták szét, hanem magát a szakosztályt is. Fiataljaink közül sokan külföldre távoztak és ezzel erősen meggyengült a Lokó versenygardája. Mivel megszűnt a Lokomotív Sportkör és újjáalakult a BVSC (Budapesti Vasutas SC), szakosztályunk is átkerült a újjászervezett vasutas klubba. Az átszervezés szerencsére csak cégtábla cserének bizonyult, a szakosztály hamar újjászerveződött.
Vermesy Sándor elnök, Forgó János és dr. Vizkelety László mellett Horvai János és Thuróczy Lajos is bekapcsolódott a vezetésbe. A szakosztályi élet tovább folytatódott és fejlődött, ugyanakkor a körülmények is fokozatosan megváltoztak. Nyári külföldi túrák indultak, fejlődött a vízitúra szakág és megkezdődött a tájékozódási futás korszerűsítése is.
1957-től kezdve a korszerű tájfutás fokozatosan felváltotta a hagyományos tájékozódási versenyeket. 1958-ban volt az első Nemzetközi Vasutas Kupa dr. Vizkelety László rendezésében, aki ezt követően további 39 alkalommal volt szervezője és elnöke ennek a versenynek. Ugyanebben az évben került az Egyesületbe az Ybl Miklós Technikum fiatal tájfutó csapata Nyitrai György vezetésével.
A szakosztály 1959-ben ünnepelte 10 éves fennállását a Cserhátban, mivel ide vezetett a megalakulás utáni első távolsági túra. A Szanda várához vezetett jubileumi túrán a 10 éves hűséges tagok kitüntetéseket vehettek át.
1959 végén sporthatósági döntés született arról, hogy a természetjáró szakosztályokat ki kell emelni a sportegyesületek keretei közül, és a jövőben önálló természetbarát egyesületben folytathatják tevékenységüket. Így a Lokósok is elváltak a BVSC-től, és egy új természetbarát egyesületben folytatták az eddigi tevékenységet.
Élet az egyesületi formában való újjáalakulás után
III. 1960–1962
1960-ban újabb átszervezés alakította át a természetjáró szakosztályok életét. Megalakult az önálló Lokomotív Természetbarát Egyesület, és a Lokósok mint az egyesület Budapesti Osztálya működtek tovább. 1960 júliusában a Budapesti és a Pesti Igazgatóság egyesülésével egy új és erős szakosztály jött létre, melynek a Keleti pályaudvar épületében talált új otthonra. Az 1960-tól 1962-ig terjedő 3 év igen eredményes időszak volt. Az önálló klubhelyiségben színes faliújság, serlegek, oklevelek, könyvtár és gazdag szertár kapott helyet, ahol e mellett hetenként túrabeszámolók és színes diavetítések, edzések és oktatások is voltak.
A szakosztály vezetését 1961-ben Dézsi Gyula vette át, helyettese dr. Vizkelety László lett. Ebben az időszakban került át az Országos Kéktúra mozgalom irányítása az MTSZ-hez.
IV. 1963-1969 bélyegkép|Vizkelety László, 1967, Penc Három év elteltével újabb nagy változás következett a szakosztály életében. A sportvezetés megszüntette az önálló természetbarát egyesületeket, így 1963-ban sajnos véget ért a teljes önállóság, vissza kellett térni a sportegyesületi működés keretei közé. Mivel a BVSC nem kívánt turista szakosztállyal bajlódni, a Lokósok a Bp. MÁV Igazgatóság SC-ben találtak otthonra.
A vasúti kedvezmények megvonása, a klubhelyiség elvesztése erősen visszavetette a munkát. Az elhunyt Dézsi Gyula szakosztályvezető helyét Rátkai Ferenc vette át, aki 12 évig maradt az szakosztály élén. A nehézségek ellenére továbbfejlődött a túratevékenység, kiemelkedő minősítési eredmények születtek. Mind ezek mellett ismét kezdetét vette a rendszeres útjelzési munka is.
Ebben az időszakban a tájékozódási versenyzés állandó csatározások színtere lett. A sportág önállósodását sokáig megakadályozták a Magyar Természetbarát Szövetség maradi vezetői, de 1969 végére mégis hozzájárultak az önálló tájékozódási sportág szövetségének megalakulásához.
A szakosztály 1969-ben ünnepelte meg a megalakulás 20 éves jubileumát. Az évforduló alkalmából ünnepi emléktúrára került sor a Hűvösvölgy – Zsíros-hegy – Nagy-Szénás – Nagykovácsi útvonalon, melyen a szakosztály 57 tagja vett részt. A szakosztály addigi életét a húsz év körlevelekből összeállított „Emlékkönyv” örökítette meg.
V. 1970-1981
A Bp. MÁV Igazgatóság SC keretében tevékenykedő szakosztály életében 1970 jelentős változást hozott. Önállósult a tájfutás, illetve megalakult egy önálló tájfutó szakosztály is, melynek vezetője dr. Vizkelety László lett. Így a Természetjáró szakosztály munkája immár a tájfutók nélkül folytatódott.
Ebben az évtizedben változatlan lendülettel folytatódott a túrázás, ezen belül a különböző jelvényszerző túrák teljesítése. Saját kezdeményezés mozgalmak is indultak, valamint elkezdődtek a szervezett külföldi túrák is. A szakosztály szervezésében 1973-ban újabb útjelzés felújítási munkák folytak a Mátra és a Bükk hegységekben.
1974-ben lett 25 éves a szakosztály, a jubileumi túra a Vöröspocsolyás-hát térségébe vezetett. Ebben az időszakban már rendszeresek voltak húsvéti, a Mikulás és a szilveszteri túrák. 1975-ben megalakult az autós szakcsoport Harkányi Lajos vezetésével, de ezzel párhuzamosan csökken az addig igen eredményes vízi túrázás színvonala. 1977-ben Rátkai Ferenc nyugdíjazása után Hosszú Gáspár lett néhány évre a szakosztály vezetője, aki sok fiatalt szervezett be a szakosztályba. 1978-ban új helyre költöztünk, a Keleti pályaudvari klub helyett a Thököly u. 41. szám alatti székházba költöztünk vissza.
1978-ban a szakosztály ismét új név, új egyesület keretein belül folytatta tevékenységét. Mivel a Bp. MÁV Igazgatóság SC vezetésében megromlott a jó viszony, a szakosztály vezetése az ellehetetlenülés helyett a továbblépés mellett döntött. Így a tájfutókat követve a Turista szakosztály is átigazolt a Törekvés színeibe.
1979-ben nagy létszámú emléktúrával ünnepeltük meg a szakosztály megalakulásának 30. évfordulóját a Budai-hegységben, a Solymár – Virágos-nyereg – Pálvölgy útvonalon megtartott túrán 67 fő vett részt. 1980-ban a börzsönyi Medresz patak völgyében, egy felhagyott kőbánya irodaházában sikerült kulcsos házat berendezni. Sok munkával járt az épület felújítása és berendezése, de mindenki boldogan dolgozott az állagmegóváson és a csinosításon. Az így kialakított Lokó tanyán 1981 nyarán volt az első sátras gyerektábor, melyen Weidlich Adolf és Gaál Géza táborvezetése mellett 30 gyerek vett részt.
1981-ben Hosszú Gáspár lemondott és helyét a szakosztály vezetését Szabó Rózsa vette át, aki ezt követően 25 éven át volt az egyesület vezető tisztségviselője.
VI. 1982-1989
A szakosztály élete lett 1982-ben új mérföldkőhöz érkezett. Az 1982. február 27-én megtartott közgyűlésen a résztvevő tagság az önálló Lokomotív Természetbarát Egyesület megalakításáról döntött. Az új egyesület az 1949-ben megalapított szakosztály jogutódjaként jött létre. Elnök Szvatkó István, a MÁV Anyagellátási Igazgatóság vezetője, míg az ügyvezető elnök Szabó Rózsa, az addigi szakosztályvezető lett.