Alec Sane Benjamin énekes, dalszerző. Számára a Let Me Down Slowly című dal hozta meg az áttörést, több mint 25 országban került a 40 legjobb közé, a Spotify-on pedig 1,4 milliárd lejátszást ért el 2023 augusztusáig.
Élet és karrier Alec Shane Benjamin 1994. május 28-án született az arizonai Phoenixben, ahol nővérével együtt nevelkedett. Gitározni gimnazista korában kezdett, és 2013-ban kiadta első középlemezét (EP) Amerikában.
Benjamin aláírta szerződését a Columbia Recordsnál, majd beiratkozott a Dél-kaliforniai Egyetemre. Csupán hetekkel azután, hogy beküldte albumát, a Columbia Records végett vetett a partnerségnek. Ennek ellenére önfinanszírozott turnéba kezdett Európában. Koncerthelyszínek parkolóiban énekelt, hogy népszerűsítse zenéjét.
Első albuma, melynek címe Narrated for You, 2018. november 16-án jelent meg. Az albumon szerepelnek az If We Have Each Other, Water Fountain, Annabelle's Homework és a Let Me Down Slowly című számok. Az utóbbit később Alessia Cara énekesnővel újra kiadták.
Albumának népszerűsítése közben olyan videókat töltött fel YouTube-ra, ahol dalait akusztikusan adja elő.
Benjamin debütáló stúdióalbuma, a These Two Windows 2020. május 29-én jelent meg. A Billboard Top Album Sales listáján nyolcadik helyet ért el. Második albuma 2022. április 15-én jelent meg (Un)Commentary címmel.
2023-ban John Mayer észak-amerikai turnéján lépett fel. Október 15-én fellépett a Minecraft élő műsorában, ahol a Let Me Down című dalának paródiáját adta elő.
Mandarin kínaiul beszél és énekel, Zhao Lusi színésznővel elkészítette Water Fountain című dalának mandarin verzióját is.
Hatások Benjamin bevallása szerint Eminem, John Mayer, Jason Mraz, Paul Simon, Joe Avneri és Chris Martin, a Coldplay énekese is nagy hatással volt rá.
Azt is kifejezte, hogy a klasszikus zenét is kedveli, kedvencei között van például Joni Mitchell, Leonard Cohen, Carole King és Jackson Browne.
Diszkográfia Stúdióalbumok 2022: (Un)Commentary 2020: These Two Windows (Atlantic)
Mixtapes 2013: Mixtape 1: America (White Rope) 2018: Narrated for You
Kislemezek 2014: Paper Crown 2016: End of the Summer 2017: I Built a Friend 2018: Let Me Down Slowly 2018: Boy in the Bubble 2018: If We Have Each Other 2018: Death of a Hero 2018: Outrunning Karma 2018: 1994 2018: If I Killed Someone for You 2018: Water Fountain 2019: Let Me Down Slowly (feat. Alessia Cara) 2019: The Saddest Song 2019: Must Have Been the Wind 2019: Jesus in LA 2019: Mind Is a Prison 2020: Demons 2020: Oh My God 2020: The Book of You & I 2020: Six Feet Apart (Quarantine Song) 2021: The Way You Felt 2021: Change My Clothes (Dreammel) 2022: Devil Doesn’t Bargain
Hivatkozások
Fordítás
További információk Hivatalos honlap
Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Phoenixiek Kategória:Dalszerzők Kategória:Amerikai énekesek