Az 1848-as havasalföldi forradalom a román liberális és nacionalista felkelés volt a Havasalföldi Fejedelemségben. Az eseménysorozat része volt az 1848-ban kitört forradalmi hullámnak, a népek tavaszának, és szoros kapcsolatban állt a Moldvai Fejedelemségben kitört, kudarcba fulladt forradalommal. A fiatal értelmiségiek és katonatisztel által vezetett havasalföldi forradalmárok az Oroszország által a Regulamentul Organic (Szervezeti szabályzatok) rendszerében kinevezett kormányzatot akarták megdönteni, és céljaik között szerepelt a bojárok kiváltságainak eltörlése is. A forradalom során sikeresen eltávolították a hatalomból Gheorghe Bibescu fejedelmet, ideiglenes kormányt hoztak létre, és elkezdték az islazi kiáltványban bejelentett reformok megvalósítását.
A kezdeti sikerek és a lakosság széleskörű támogatása ellenére az új vezetést a liberális és konzervatív csoportok közötti feszültség jellemezte; elsősorban a földreform kérdése képezett komoly törésvonalat. Ugyan a forradalmároknak kezdetben bizonyos mértékben megnyerték az oszmán politikai vezetők rokonszenvét, az orosz diplomáciának sikerült elszigetelnie őket, végül a az Oszmán és az Orosz Birodalom hadseregeinek közös beavatkozása leverte a forradalmat anélkül, hogy jelentős fegyveres ellenállásba ütköztek volna. Ennek ellenére a következő évtizedben a nemzetközi helyzet hatására a forradalom céljai megvalósultak, és a forradalom vezetőiből került ki az egyesült Románia első politikai elitje.
Háttere Az 1828–1829-es orosz–török háborút követően a két román fejedelemség, Havasalföld és Moldva az Orosz Birodalom közvetlen felügyelete alá kerültek, az orosz befolyást pedig a Regulamentul Organic elnevezésű dokumentum szabályozta. A közvetlen orosz katonai megszállás évei után a terület ismét az Oszmán Birodalom fennhatósága alá került, de az orosz felügyelet továbbra is fennmaradt. 1834. január 29-én (Julián naptár szerint január 17-én) a két nagyhatalom II. Alexandru Ghicát ültette a trónra, azonban ez a lépés komoly ellenérzéseket szült, ugyanis az általuk 8 évvel korábban aláírt akkermani egyezményt megszegve kihagyták a döntéshozatalból a havasalföldi bojárok alkotta nemzetgyűlést. Sándor fejedelem így a politikai spektrum mindkét oldaláról ellenállásba ütközött és még a parasztság növekvő elégedetlenségével is szembe kellett néznie a földbérlők visszaélései miatt. 1833-ban Ion Heliade-Rădulescu és Ion Câmpineanu kezdeményezésére létrejött az első liberális társaság, a Societatea Filarmonică (Filharmóniai Társaság), amely román kultúra fejlődésének segítését tűzte ki céljául.
Az oroszok elleni ellenségeskedés 1838-ban tört ki, amikor Oroszország egy kiegészítő cikkelyt készített elő a Regulamentul Organichoz. A tervezet szerint a román fejedelemségek nemzetgyűlései nem módosíthatják az alaptörvényt a két védnökhatalom beleegyezése nélkül. A havasalföldi nemzetgyűlés képviselői, köztük a radikális Ion Câmpineanu hiába tiltakoztak, 1838-ban II. Alexandru Ghica fejedelem és I. Abdul-Medzsid oszmán szultán is elfogadták az új törvényt.
Câmpineanu, aki a Regulamentul Organic teljes eltörlését és új, reformista alapokon alapuló alkotmány létrehozását követelte, száműzetésbe kényszerült, de továbbra is befolyásos maradt a fiatal román politikusok körében mind Havasalföldön, mind Moldvában. Ez a csoportosulás, amely jellemzően fiatal, sokszor külföldön tanult bojárokból állt, ihletet merített az olaszországi carbonari mozgalom és még az utópista szocializmus eszméiből is. Ők voltak az elsők, akik nyíltan kiálltak a román nemzeti függetlenség, illetve Havasalföld és Moldva egyesítése mellett, amelyeket a politikai reformok és európai szolidaritás szélesebb keretébe illesztettek. 1839. augusztus 20-án Párizsban megalakult a Román Diákok Társasága (Societatea Studenților Români), amelynek tiszteletbeli elnöke Alphonse de Lamartine lett.
Előzményei és kitörése bélyegkép|180px|Párizsi forradalmárok csoportja az 1940-es évek elején. Balról jobbra Constantin Daniel Rosenthal, C. A. Rosetti, ismeretlen havasalföldi. C. D. Rosenthal festménye alapján készült litográfia1840. májusban titkos társaság alakult Dimitrie Filipescu vezetésével, amelynek célja Havasalföld függetlenségének kivívása és az úrbéri rendszer felszámolása volt. A társaság tagjait 1840. októberben letartóztatták és nyolc-tíz évi börtönbüntetésre ítélték. Az elítéltek között volt Mitică Filipescu, a Nicolae Bălcescu (akit fiatal kora miatt csak kolostori fogságra ítéltek) és Dimitrie Macedonski, aki már az 1821-es felkelésben] is részt vett.
Az új uralkodó, Gheorghe Bibescu 1843-ban szabadon bocsátotta Bălcescut és az összeesküvés más résztvevőit, akik rövid időn belül egy új, szabadkőműves ihletésű titkos társaságot alapítottak Frăția [a Testvériség] néven; ez lett később a forradalom legfontosabb tényezője. A Frăția középpontját Bălcescu, Ion Ghica, Alexandru G. Golescu és Christian Tell őrnagy alkotta; 1848 tavaszán a vezetői közt voltak Dimitrie és Ion Brătianu, Constantin Bălcescu, Ștefan és Nicolae Golescu, Gheorghe Magheru, C. A. Rosetti, Ion Heliade-Rădulescu és Ioan Voinescu. A társaság, amely hivatalosan Soțietatea Literară [Irodalmi Társaság] néven működött, különösen sikeres volt Bukarestben, ahol a középosztályt is sikerült elérnie. Összejöveteleit a moldvai Vasile Alecsandri, Mihail Kogălniceanu és Costache Negruzzi is látogatták, valamint az osztrák alattvaló Constantin Daniel Rosenthal. 1848 elején a párizsi egyetemen tanuló diákok, köztük a Brătianu illetve Golescu fivérek tanúi voltak a francia forradalomnak, és egyes esetekben részt is vettek benne. 1848. március 20-án a párizsi román diákok elhatározták a forradalom kirobbantását, és elfogadtak egy programot, amelyben többek között szerepelt a jobbágyok földhöz juttatása is.
1848. április 20–21-én (Julián naptár szerint április 8–9-én) a Testvériség forradalmi előkészítő központjának vezetői megbeszélték az időzítést. Május 22-én (Julián naptár szerint május 10-én) megalakult a Havasalföld Forradalmi Bizottsága, amelynek végrehajtó bizottságát Nicolae Bălcescu, Alexandru G. Golescu és Ion Ghica alkotta. A forradalom programját Nicolae Bălcescu és támogatói nyomására fogadták el; a dokumentumot, amelyet kiáltvány formájában kívántak felolvasni, feltehetőleg Heliade-Rădulescu fogalmazta, de eszméinek többsége valószínűleg Bălcescutól származott. A követelések között szerepelt a nemzeti függetlenség, polgári jogok és jogegyenlőség, közteherviselés, nagyobb nemzetgyűlés, felelős kormány, a nemzetgyűlés által öt évre választott fejedelem, sajtószabadság ls decentralizáció.
bélyegkép|180px|Az islazi kiáltvány A forradalmárok eredetileg azt tervezték, hogy több katonai támaszpontot elfoglalnak, és ezzel párhuzamosan népgyűléseket szerveznek Bukarestben, Râmnicu Vâlcean, Ploieștien, Romanați megyében és Islazon. Mivel azonban egy Bibescu fejedelem elleni sikertelen merénylet miatt Bukarestben a Frăția több tagját letartóztatták, a fővárosban nem tudták elindítani a forradalmat. 1848. június 21-én (Julián naptár szerint június 9-én) Heliade-Rădulescu és Tell Islazban voltak, ahol Radu Șapcă pópa társaságában felolvasták a forradalmi programot az ujjongó tömegnek. A helyszínen megalakult az ideiglenes kormány, amelynek tagjai Tell, Heliade-Rădulescu, Ștefan Golescu, Șapcă és Nicolae Pleșoianu voltak, akik felhívást írtak Bibescu fejedelemnek, hogy ismerje el a programot.
A forradalmi vezetők katonákból és civilekből álló kíséretükkel együtt Caracalon át ünnepélyesen bevonultak Craiovába, anélkül hogy ellenállásba ütköztek volna a helyi erők részéről. Egy beszámoló szerint a kíséret mintegy felfegyverzett civilből állt.
Ideiglenes kormány Megalakulása bélyegkép|180px|Az ideiglenes kormány pecsétje 1848. júniusban Június 23-án (Julián naptár szerint június 11-én) reggel Bibescu megpróbálta visszaszerezni a hadsereg hűségét azzal, hogy megújíttatta esküjüket; a tisztek ezt azzal a feltétellel fogadták el, hogy semmilyen körülmények között nem ontják honfitársaik vérét. Délután Bukarest lakossága az utcákra vonult; négy óra körül a Dealul Mitropoliei-en félreverték a harangokat. Nyilvánosan felolvasták az islazi kiáltványt, és a román trikolórt lengetve végigvonultak a városon. Este tíz órakor Bibescu engedett a nyomásnak, aláírta az islazi kiálványon alapuló új alkotményt, és kinevezte a Nicolae Bălcescu, Nicolae Golescu, Gheorghe Magheru, Ion Hliade-Rădulescu, Ştefan Golescu, Constantin Kretzulescu, C. A. Rosetti és Ioan Odobescu összetételű kormányt, ahogy a Frăția követelte. Ezzel gyakorlatilag hatályon kívül helyezték a Regulamentul Organicot; erre a bukaresti orosz konzul, Charles de Kotzebue elhagyta az országot és az osztrák uralom alatt álló Erdélybe távozott. Két nap múlva Bibescu lemondott, és Brassóba távozott.
bélyegkép|180px|A havasalföldi alkotmány kihirdetése 1848. június 27-én Június 26-án a két forradalmi kormány „ideiglenes kormány” néven egyesült Neofit Gianoglu metropolita elnökletével. A kormány tagjai Christian Tell, Ion Heliade-Rădulescu, Ștefan Golescu, Gheorghe Magheru és rövid ideig Gheorghe Scurti bukaresti kereskedő voltak, államtitkárai pedig C. A. Rosetti, Nicolae Bălcescu, Alexandru G. Golescu és Ion Brătianu. A kormány mellett az „ideiglenes minisztérium” állt, amely több tisztségviselőből állt: belügyminiszter (Nicolae Golescu), igazságügyi miniszter (Ion Câmpineanu), közoktatási miniszter (Ion Heliade-Rădulescu), pénzügyminiszter (C. N. Filipescu), külügyminiszter (Ioan Voinescu), hadügyminiszter (Ioan Odobescu, utóbb Christian Tell), számvevő (Gheorghe Nițescu). A városi tanács elnöke Constantin Al. Kretzulescu lett (utóbb Cezar Bolliac került a helyére), a nemzeti gárda parancsnoka Scarlat Kretzulescu, a rendőrfőkapitány pedig Mărgărit Moșoiu A tisztségviselők többsége a mérsékelt vagy konzervatív szárnyhoz tartozott, a radikálisok kevés szerephez jutottak, a metropolita pedig a forradalmi célok ellen dolgozott.
A havasalföldi forradalmárok ellentmondásos kapcsolatban álltak a magyarországi forradalom vezetőivel, illetve ezek erdélyi román ellenfeleivel. Bălcescu, aki számos erdélyi román politikussal állt kapcsolatban, áprilisban felszólította August Treboniu Lauriant, hogy ne ellenezze Erdély egyesülését a forradalmi Magyarországgal. Ezzel párhuzamosan titkos tárgyalások folytak Batthyány Lajos és Ion Brătianu között egy havasalföldi–magyar szövetség tervezetével kapcsolatban. A tervezetet végül a magyar fél elutasította, azzel érvelve, hogy veszélyes lenne az Oroszországgal való kapcsolatok alakulására.
Kezdeti reformok bélyegkép|180px|A cigány rabszolgák felszabadításának allegóriája, Theodor Aman rajza A következő napkban az új kormányzat kibocsátotta első rendeleteit. A zászló az „Igazság – Testvériség” feliratú, vízszintes csíkozású trikolór lett., az ország jelszava pedig „Igazság, Testvériség.” Eltörölték a történelmi rangokat és címeket, létrehozták a nemzeti gárdát, eltörölték a cenzúrát, a halálbüntetést és testi fenyítést, és szabadon bocsátották a politikai foglyokat. Megfogalmaztak egy felhívást az összes románlakta területek egyesítésére, jóllehet ezt a nézetet akkoriban még kevesen osztották.
1848. július 1-jén (Julián naptár szerint június 26-án) hivatalosan felszabadították a bojárok cigány rabszolgáit. (A folyamat 1843-ban az állami tulajdonú rabszolgák felszabadításával kezdődött, és 1847. februárban az ortodox egyház rabszolgáinak felszabadításával folytatódott. A rabszolgaság végleges eltörlésére Havasalföldön 1856-ban került sor Barbu Știrbei fejedelem rendeletével.) A rendelet végrehajtására és a rabszolga-tulajdonosok kártalanítására egy háromtagú bizottságot hoztak létre Cezar Bolliac, Petrache Poenaru és Iosafat Snagoveanul részvételével