A Hullaadás (eredeti cím: Thanksgiving) 2023-as amerikai horrorfilm, melyet Jeff Rendell forgatókönyvéből, valamint Eli Roth és Rendell történetéből Roth rendezett. Roth Grindhouse – Halálbiztos című 2007-es filmjében bemutatott, azonos című fiktív filmelőzetesén alapul. Ez volt a harmadik egész estés filmadaptáció, amely egy fiktív Grindhouse-előzetesből készült – a Machete (2010) és a Koldus puskával (2011) után. A főbb szerepekben Patrick Dempsey, Addison Rae, Milo Manheim, Jalen Thomas Brooks, Nell Verlaque, Rick Hoffman és Gina Gershon látható.
Az Amerikai Egyesült Államokban 2023. november 17-én, míg Magyarországon 20 nappal később, december 7-én mutatták be a mozikban. Általánosságban pozitív visszajelzéseket kapott a kritikusoktól, és 29,3 millió dolláros bevételt ért el.
Magyarországon ez lett az 5. olyan film, amely X-es besorolásban részesült - a 18-as helyett.
Cselekmény 2022-ben, hálaadáskor a Massachusetts állambeli Plymouthban az emberek a RightMart szupermarket előtt gyülekeznek a fekete pénteki kiárusításra készülve. Jessica Wright, akinek az apja, Thomas a bolt tulajdonosa, egy oldalajtón keresztül korán beengedi barátait, Evant, Gabbyt, Scubát és Yulát, valamint párját, Bobbyt. A kinti tömeg meglátja őket, és őrjöngve beront az üzletbe, aminek következtében több ember meghal, köztük Amanda Collins, az üzletvezető Mitch felesége. Bobbynak eltörik a karja, amikor megpróbál megmenteni valakit, és ezt követően eltűnik a csapatból.
Egy évvel később a hatóságok hivatalosan balesetnek minősítették az eseményeket, Thomas Wright pedig kártérítést kért a médiától. Eközben Jessicát elhagyta Bobby, mert őt hibáztatta a történtekért, és immár Ryannel van együtt. Hálaadáskor a baráti társaságot az Instagramon egy "John Carver" álnevet használó személy jelöli be, aki bosszút követel az előző évben történtekért. A zarándoknak álcázott gyilkos először megöli Lizzie-t, a vásárlásra hajlamos pincérnőt és Manny-t, az áruházak biztonsági őrét, és nyilvánosan ünnepli halálukat.
Ahogy egyre több ember hal meg, a Jessica köré csoportosuló baráti társaság egyre inkább John Carver célpontjává válik. Evant és Gabbyt elrabolja a maszkos gyilkos, míg Yuliát egy körfűrésszel brutálisan megöli. Mivel Eric Newlon seriff és a rendőrség nem talál nyomot, a Wright családnak másnap részt kell vennie az éves hálaadási felvonuláson, hogy csapdát állítsanak a sorozatgyilkosnak. A terv azonban kudarcba fullad, és a John Carver által okozott káoszban Thomas, Jessica és mostohaanyjuk, Kathleen is elrablásra kerül. A sorozatgyilkos az összes áldozatát egy hálaadásnapi asztal köré teríti, és azt akarja, hogy nyilvánosan fizessenek meg tetteikért. Míg Evant halálra veri a gyilkos, Jessicának sikerül elmenekülnie.
Miközben Jessica elbújik a sorozatgyilkos elől, felismeri a maszk alatt Bobbyt, aki nemrég tért vissza Plymouthba. Az érkező seriff, Eric Newlon el akarja kapni a fiút, de Bobbynak sikerül elmenekülnie a tűzpárbajban. Amikor Jessicát arra kérik, hogy tegyen vallomást a rendőrségen, rájön, valójában Eric Newlon rejtőzött John Carver maszkja alatt. A seriff Amanda Collins szeretője volt, gyermeket várt tőle, és most a bedrogozott Bobbyt használta fel arra, hogy titokban tartsa saját személyazonosságát. Amikor Newlon megpróbálja megtámadni Jessicát, Bobby megmenti, és mindkettőjüknek sikerül újra elmenekülniük. A szökés során Jessica meggyújt egy gyúlékony gázt, ami látszólag megöli Newlont. Míg Jessica és Bobby újra együtt vannak barátaikkal, Scubával, Gabbyval és Ryannel, a hatóságok nem találják Newlon emberi maradványait.
Szereplők +SzerepSzínészMagyar hangEric Newlon seriffPatrick DempseyRajkai ZoltánJessicaNell VerlaqueKardos EszterGabbyAddison RaeKobela KíraBobbyJalen Thomas BrooksKenéz ÁgostonRyanMilo ManheimFáncsik RolandThomas WrightRick HoffmanBolla RóbertAmanda CollinsGina GershonFarkasinszky EditEvanTomaso SanelliCsémy BalázsBékaGabriel DavenportPenke BenceYuliaJenna WarrenNagy BlankaKathleenKaren ClicheMezei KittyBret LabelleJeff TeravainenTokaji CsabaJacobJordan PooleUmbráth LászlóMcCartyJoe DelfinKis Horváth ZoltánMitch CollinsTy OlssonBognár TamásLonnieMika AmonsenKádár-Szabó BenceAmyShailyn GriffinKoller VirágMannyTim DillonWeigert ViktorLizzieAmanda BarkerTóth SzilviaDougChris SandifordPapucsek VilmosCantinDerek McGrathForgács GáborKathleenKaren ClicheMezei Kitty
Magyar változat Főcím: Welker Gábor Magyar szöveg: Kis János Hangmérnök és vágó: Szabó Miklós Gyártásvezető: Boskó Andrea Szinkronrendező: Kosztola Tibor Produkciós vezető: Jávor Barbara
A szinkront a Dub 4 Studios készítette el.
A film készítése 2023 februárjában Patrick Dempsey és Addison Rae voltak az első szereplők, akiket bejelentettek a filmhez. A szereposztásban Jalen Thomas Brooks, Nell Verlaque és Milo Manheim is szerepelt. 2023 márciusában Rick Hoffman, Gina Gershon, Tim Dillon, Gabriel Davenport, Tomaso Sanelli és Jenna Warren csatlakozott a szereplőgárdához.
A forgatási munkálatok Torontóban és Hamiltonban, Ontario államban zajlottak március 13. és 2023. május 5. között.
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:2023 filmjei Kategória:Amerikai horrorfilmek Kategória:Fórum Hungary-filmek Kategória:TriStar Pictures-filmek Kategória:Rövidfilmen alapuló nagyjátékfilmek