A soproni 17-es jelzésű autóbusz a Jereván lakótelepről indulva, az Aranyhegyi lakópark érintésével, körjáratként közlekedik.

Az Aranyhegyi lakópark autóbuszjáratai 2023. december 10-től jelentősen átalakult az Aranyhegyi lakópark buszközlekedése. A korábbi közlekedési rend megszűnt, helyette új körjáratok közlekednek, amelyek már a Várkerületet is érintik, így közvetlen kapcsolat jött létre a belváros és Aranyhegy, Virágvölgy illetve a Híd utca között. A fejlesztéssel továbbá Virágvölgy városrész már hétvégén is elérhetővé válik tömegközlekedéssel. A 27, 27A, 27B és 27T jelzésű buszok a lakópark felé érintik a Várkerületet, visszafelé a Bécsi úton közlekednek, míg a 7, 7A, 7B és 7T jelzésű buszok pedig fordítva, odafelé a Bécsi úton, visszafelé pedig a Várkerületen haladnak. Valamennyi autóbusz az Erzsébet Kórház érintésével közlekedik, kiváltva ezzel a korábbi 20-as járatot. A 27A jelzésű busz csak a Boldogasszonyi utcáig közlekedik, majd onnan új számjellel (27A→7A) tér vissza a Jereván lakótelepre, tehát mindkét irányban a Várkerületen át halad. A "B" jelzéssel ellátott járatok Virágvölgyet is feltárják, a "T" jelzéssel ellátott járatok pedig a Kurucdomb és a Thököly tér érintésével közlekednek. A 17-es busz a Jereván lakótelepről indulva a Bécsi úton át, az Aranyhegyi lakópark érintésével, körjáratként közlekedik. Ez a járat 2024. augusztus 31-ig a Virágvölgy érintésével közlekedett. A 27Y jelzésű busz a Boldogasszonyi utcától indul, majd a Híd utca, Csengery utca után a 11-es busz vonalán haladva a Jereván lakótelepig jár munkanapokon reggel. Menetrend szerint 2024. május 1-jétől, az építési munkálatok miatt ténylegesen csak június 7-től Virágvölgy városrészben tovább fejlődött a buszközlekedés, a térséget érintő járatok a Tercia Hubertus étteremtől továbbhaladva az újonnan létesített Csőszház dűlő megállóhelyen is megállnak. 2024. szeptember 1-jétől munkanapokon a legtöbb 17-es járat helyett 7B és 27B jelzésű buszok indulnak a Jereván lakótelepről, a Virágvölgy és a belváros érintésével.

Útvonal Jereván lakótelep → Aranyhegyi lakópark → Jereván lakótelepJereván lakótelep végállomás – IV. László király utca – Juharfa út – Teleki Pál út – Lackner Kristóf utca – Patak utca – Bécsi út – Stornó Ferenc utca – Kőrösi Csoma Sándor utca – Rákosi út – Tómalom utca – Boldogasszonyi utca – Tómalom utca – Ív utca – Tárczy-Hormoch Antal utca – Faller Jenő utca – Verő József utca – Kőrösi Csoma Sándor utca – Stornó Ferenc utca – Virágvölgyi út – Hubertusz utca – Virágvölgyi út – Bécsi út – Patak utca – Ikva sor – Ferenczy János utca – Lackner Kristóf utca – Teleki Pál út – Juharfa út – Jereván lakótelep végállomás

Megállóhelyek Távolság (km)Idő (perc)Megállóhely neveÁtszállási lehetőségekFontosabb nevezetességek, helyek, áruházak és intézmények a közelben 00Jereván lakótelepHelyi buszvégállomás0,31Juharfa út 16.0,72Teleki Pál út 2.McDonald’s étteremSopron PlázaKáposztás utcai StadionIbolya-tó1,53Lackner Kristóf utca, autóbusz-állomásHelyközi és távolsági autóbuszjáratokSoproni autóbusz-állomásSoproni RendőrkapitányságKáposztás utcai StadionINTERSPAR áruházVásárcsarnok1,85Bécsi út2,67Kőrösi Csoma Sándor utca (temető)Szent Mihály temetőSzent Mihály-templomIzraelita temető3,19Rákosi út, Ív utca3,510Boldogasszonyi utca3,911Rákosi út, Ív utca4,312Faller Jenő utca4,714Aranyhegyi Ipari Park5,115Kőrösi Csoma Sándor utca (temető)Szent Mihály temetőSzent Mihály-templomIzraelita temető5,917Bécsi út6,619Lackner Kristóf utca, autóbusz-állomásHelyközi és távolsági autóbuszjáratokSoproni autóbusz-állomásSoproni RendőrkapitányságKáposztás utcai StadionINTERSPAR áruházVásárcsarnok7,220Teleki Pál út 2.McDonald’s étteremSopron PlázaKáposztás utcai StadionIbolya-tó7,621Juharfa út 16.7,822Jereván lakótelepHelyi buszvégállomás

Források A soproni autóbuszjáratok menetrendje Sopron hivatalos honlapja

Kategória:Sopron autóbuszvonalai