Prof. Dr. Bartha Dénes (Nyíregyháza, 1956. október 30. –) magyar erdőmérnök, botanikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Eredményei a természetvédelmi szempontú erdőfenntartás, a dendrológia, a természetvédelmi növénytan, a botanika- és erdészettörténet területén jelentősek.

Életpálya Általános iskolai és középiskolai tanulmányait szülővárosában, Nyíregyházán végezte, az általános iskola felső tagozatában matematika, a Krúdy Gyula Gimnáziumban biológia tagozatra járt. Érettségi után 1975/76-ban előfelvételis sorkatonai szolgálatot teljesített Szegeden. A soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karán tanulmányait 1976-ban kezdte meg, erdőmérnöki diplomáját 1981-ben vette át. Egyetemi évei alatt fordult a botanika művelése felé, természetvédelmi szemlélete is ekkor gyökeresedett meg. 1982-ben a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen gombaszakértői, 1988-ban az Erdészeti és Faipari Egyetemen erdészeti növényvédelmi szakmérnöki oklevelet kapott.

Az egyetem elvégzése után hét hónapig a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság sárospataki erdészeténél szolgált erdőművelési műszaki gyakornokként, majd 1984. április 1-ig a Debreceni Erdőtervezési Iroda erdőtervezője volt. Ezután 1987. augusztus 31-ig a Debreceni Erdő­felügyelőség Nyíregyházi Osztályán erdőfelügyelői beosztásban dolgozott. A szakmai gyakorlati életben eltöltött hat év rányomta bélyegét a későbbi oktatói és kutatói tevékenységére, a tudományos problémák megoldásánál mindig kereste azok gyakorlati vonatkozásait is. 1987-ben a Magyar Tudományos Akadémia Tudományos Minősítő Bizottságánál 3 éves nappali továbbképzési ösztöndíjat kapott, kutatóhelyének – kérésére – az Erdészeti és Faipari Egyetem Növénytani Tanszékét jelölték ki. Kandidátusi értekezését 1991-ben védte meg, értekezésének címe „A változatosság vizsgálata a fehér nyár (Populus alba L.) hazai populációinál”.

Aspiránsi időszaka utolsó évében a Növénytani Tanszék másodállású egyetemi tanársegédjeként már részt vett az oktatásban. 1990. szeptember 1-től egyetemi tanársegédként, 1991. április 1-től egyetemi adjunktusként, 1991. szeptember 1-től egyetemi docensként teljesítette feladatát. 1994. szeptember 1-től megbízták a Növénytani Tanszék vezetésével. 1997-ben habilitált, s ebben az évben egyetemi tanárrá léptették elő. 1997-től 2001-ig Széchenyi Professzori Ösztöndíjas volt. 1998. július 1-től a Növénytani és Termőhelyismerettani Intézet, majd átszervezés után a Növénytani és Természetvédelmi Intézet intézetigazgatói feladatait látta el 2021. június 30-ig, nyugdíjjogosultsága eléréséig. 1997–2001 között az Erdőmérnöki Kar dékánhelyetteseként ténykedett, jelenleg egyetemi tanárként továbbra is oktat. 2007-ben megszerezte a Magyar Tudományos Akadémia Doktora címet, értekezésének címe „A magyarországi erdők természetességének vizsgálata”.

2021–2023, valamint 2024–2026 között a Magyar Tudományos Akadémia Erdészeti Tudományos Bizottságának elnöke.

Munkássága Oktatóként részben botanikai (Növényrendszertan, Növényismeret, Dendrológia, Növényföldrajz és társulástan, Vegetációismeret), részben természetvédelmi (Növényvilág védelme, Biológiai indikáció, Természetvédelmi értékelések, Növényfajok aktív védelme) témájú tantárgyakat ad elő. 1992-ben az akkori Erdészeti és Faipari Egyetemen posztgraduális Természetvédelmi szakmérnöki szakot, 2002-ben a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán graduális Természetvédelmi mérnöki BSc, majd 2006-ban MSc szakot szervezett, amelyek szakfelelősi feladatait most is ellátja. 2010-ben a Roth Gyula Doktori Iskolán belül Természetvédelmi doktori programot alapított, ahol egyben programvezető is. Két tudományos periodika (Tilia 1994-, Silva naturalis 2013-) alapítója és főszerkesztője, az Erdészeti-Faipari-Vadgazdálkodási Lexikon és Szótár összeállításának kezdeményezője, főszerkesztője (2024-), a Magyarország Kultúrflórája sorozat társfőszerkesztője (2025-).

Kutatótevékenységét elsősorban az erdészet, a botanika és a természetvédelem szakterületek átfedéseiben végzi, kutatási területe a Pannon-medencét foglalja magába. Ezt a munkát hallgató kora óta intenzíven műveli, elsősorban a dendrológia, florisztika, fitocönológia, konzervációbiológia, természetvédelmi célú erdőfenntartás, történeti ökológia, botanika- és erdészettörténet témakörökben végzi kutatásait és jelenteti meg publikációit.

A dendrológia területén több kritikus dendrotaxon (pl. molyhos tölgyek, magyar tölgy, szürke tölgy, fehér nyár, közönséges és balkáni bükk, magyar kőris, magas kőris, cseresznye és meggy hibridek) feldolgozásán túl a ritka fa- és cserjefajokról számos monografikus tanulmányt írt, szerkesztett, s foglalt kötetekbe. Ezen túl valamennyi hazánkban előforduló fásszárú növényfajra tematikus határozót állított össze, illetve életforma-rendszert dolgozott ki rájuk, s elsőként sorolta be őket architektúrális típusokba. 1994 óta részt vesz a mérsékelt és hideg égövi dendrotaxonok monografikus feldolgozását célzó projektben, melynek eredményei az Enzyklopädie der Holzgewächse – Atlas und Handbuch der Dendrologie c. könyvsorozatban folyamatosan jelennek meg. E munka keretében napjainkig 23 dendrotaxon részletes bemutatása az ő nevéhez fűződik. Az európai dendroflóra tagjaira (1202 faj) külön növekedési és életforma rendszert állított fel.

A Kőszegi-hegység, Őrség, Vend-vidék, valamint a Nyírség és Szatmár–Beregi-sík bizonyos részterületein a florisztikai-fitocönológiai felmérések, térképezések irányítója volt, amelyek alapján több terület védetté nyilvánítását kezdeményezte (barabási Kaszonyi-hegy, hajdúböszörményi Város-erdő, kőszegi tőzegmohás láp, Őrségi Nemzeti Park). Hazánkra nézve új erdőtársulás-rendszert dolgozott ki, melyet az erdész szakma is átvett.

Elsőként foglalkozott a hazai dendroflóra tagjainak, illetve a magyarországi erdőtársulások veszélyeztetettségének, történeti és jelenlegi veszélyforrásainak feltárásával, vörös listáik összeállításával. Ugyancsak elsőként állította össze a hazai inváziós, potenciálisan inváziós és adventív fa- és cserjefajok tudományos alapokon nyugvó fekete, szürke és fehér listáját, illetve készített róluk monografikus feldolgozásokat.

Kezdeményezője volt az ökológiai alapokon nyugvó hazai erdészeti tájbeosztásnak, a Kárpát-medencei egykori őserdőleírásokat összegyűjtötte, s az ezzel kapcsolatos ismereteket a rendszerváltozás után kibontakozó folyamatos erdőborításon alapuló erdőfenntartás szolgálatába állította. A természeti folyamatokat figyelembe vevő erdőkezelés érdekében projektet vezetett és összefoglaló tanulmányt szerkesztett. Számos erdőmonográfia (Bockerek-erdő, Sóstói-erdő, Baktai-erdő, hajdúböszörményi Város-erdő, Szalafői Őserdő, Kőszegi-hegység, Őrség, Börzsöny) összeállítása, szerkesztése is az ő nevéhez fűződik.

Több erdész és botanikus életrajzát írta meg, Oroszi Sándorral három nagyobb korszak magyar erdészeti irodalmának bibliográfiáját állították össze.

1999–2001 között vezette azt az 58 tudományos kutatóból álló csoportot, amely az Őrségi Nemzeti Parkot megalapozó botanikai-zoológiai kutatásokat végezte, s melynek eredményei 10 kötetben láttak napvilágot. 2002–2005 között a „Magyarország természetes növényzeti örökségének felmérése és összehasonlító értékelése” c. projektet vezette, ahol konzorciumvezetői feladatokat is ellátott. E projekt keretében az ország teljes területére nézve valamennyi edényes növényfaj (~2200 faj) flóratérképezését elvégezték, továbbá valamennyi élőhely-típus finom léptékű térképezése, állapotuk leírása is megtörtént. Ennek eredményeként jelent meg 2015-ben a „Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza (Atlas Florae Hungariae)”, illetve 2011-ben a „Magyarország élőhelyei (ÁNÉR 2011)” c. könyv. 2010–2012 között a „Természeti örökségünk megőrzése és fenntartható hasznosítása” c. projekt vezetője volt, 2012–2014 között a „Silva naturalis – A folyamatos erdőborítás megvalósításának ökológiai, konzervációbiológiai, közjóléti és természetvédelmi szempontú elemzése” c. projektet irányította. Az 1990-es évek eleje óta részt vesz a hazai erdőrezervátum-kutatásban is.

A botanika, az erdészet és a természetvédelem területén eddig 5 idegen és 17 magyar nyelvű könyve, 45 idegen és 358 magyar nyelvű könyvrészlete, 53 idegen és 192 magyar nyelvű szakcikke jelent meg. Továbbá 4 idegen és 22 magyar nyelvű könyv szerkesztője, 34 egyetemi jegyzet, 22 ismeretterjesztő könyv és 153 ismeretterjesztő cikk szerzője.

Az év fája mozgalom hazai elindítója volt 1996-ban, jelenleg is elnöke az Év fája kuratóriumnak, illetve a magyarországi faóriások és famatuzsálemek 1990-ben általa indított összegyűjtésével internetes adatbázist hozott létre és ebből könyvet jelentetett meg.

A polgári értékrendet képviselő Sopron híve. Egykori mentorainak, Kubinszky Mihály professzornak és Csapody István természetvédelmi felügyelőnek köszönhetően – Sopronba való visszakerülése után – aktív tevékenységet folytat a helyi társadalomban. A Soproni Városszépítő Egyesület vezetőségébe 1995-ben került be, 1999-től 2011-ig alelnöki funkciót kapott, amely keretében a város és környéke fásításával, az elődök emlékeinek megőrzésével, továbbá a Soproni Szemle megjelentetésével foglalkozott. A város patinás helytörténeti folyóiratának kuratóriumába 1995-ben került be, 1998-tól a kuratórium alelnöke, 2004-től elnöke.

A selmeci–soproni diákhagyományok őrzésének elkötelezett híve, többek között Sopron testvérvárosáról, Selmecbányáról, Oroszi Sándor évfolyamtársával közösen négy könyvet írt (Selmec, Selmec, sáros Selmec ..., 1991; Szép kis város Selmecbánya …, 2003; Ha Selmec hív …, 2009; Selmec, Téged soha nem feledtünk!, 2019). 2006-ban és 2016-ban egyik szervezője volt az 1956-os forradalom és szabadságharc 50., ill. 60. évfordulója megünneplésének, utóbbira szintén Oroszi Sándorral jelentették meg „A határ két oldalán. Visszaemlékezés-morzsák az ’56-os forradalmi soproni eseményekre” c. gyűjteményes kötetüket. Ő volt a kezdeményezője annak, hogy a selmeci–soproni diákhagyományokat 2014-ben az UNESCO Szellemi Kulturális Örökségének listájára felvegyék. 2018–19-ben a M. Kir. Bányászati és Erdészeti Főiskola Selmecről Sopronba történő áttelepülésének centenáriumán egyik szervezője a várossal közös emlékkonferenciának, amely előadásait szerkesztett formában – Bende Attilával közösen – a Soproni Szemle tematikus számában jelentették meg.

1994 óta tagja Sopron egyik legpatinásabb közösségének, a Kitaibel Pál Természettudományi Asztaltársaságnak, tagja továbbá a Soproni Tudós Társaságnak is. A Sopronhoz köthető természettudósok emlékének hű ápolója, több tanulmánya jelent meg Kitaibel Pálról, Gombocz Endréről, Kárpáti Zoltánról, Fehér Dánielről, Kövessi Ferencről, Nemky Ernőről, Vancsura Rudolfról, Gencsi Lászlóról, s különösen Csapody Istvánról és Rakonczay Zoltánról, illetve a lokálpatrióta Adorján Attiláról és Kubinszky Mihályról. A soproni temetőkben nyugvó, a Soproni Egyetem és jogelődjei tanárainak sírjait önálló kataszterbe rendezte.

Családja Felesége dr. Somogyi Ilona Csilla biológia–kémia szakos középiskolai tanár, mestertanár, fiúk (Tamás, 1994) logisztikai mérnök (BSc), illetve vezetés és szervezés (MSc) diplomát szerzett.

Díjai, elismerései

Pro Natura-díj (1995) Nívó-díj (a Fa- és cserjehatározó tankönyvért, 1997) Boros Ádám-díj (a Tilia című periodika alapításáért és szerkesztéséért, 1998) Soproni Egyetem Kiváló Dolgozója (1998) Mestertanár Aranyérem (1999) Fáy András díj (1999) Tuzson János emlékérem (2002) Soó Rezső centenáriumi emléklap (2003) Fehér Dániel emlékplakett (2005) Magyar Köztársaság elnökének ezüstérme (2007) Műszaki Környezetvédelmi Felsőoktatásért díj (2008) Kaán Károly díj (2010) Pro Silva Hungaria Egyesület oklevele (2011) Nívó-díj (a Természetvédelmi növénytan tankönyvért, 2013) Nívó-díj (a Természetvédelmi élőhelykezelés tankönyvért, 2013) Magyar Érdemrend Tisztikereszt (2014) Borbás emlékplakett (2019) Civitas Fidelissima díj (Sopron, 2022) Kiváló PhD-témavezető (2023)

Főbb publikációi