Kecskés Péter (Budapest, 1972. június 18. –) multimediális képzőművész, fotográfus, elektrográfus, videó-művész, költő, szerkesztő, asztrológus, vallásfilozófus, művészeti író, performer.

Életpályája

Eddig négy önálló katalógusa, három verseskönyve és egy tanulmánykötete jelent meg. Több mint ötven önálló tárlata volt, valamint számos csoportos kiállításon vett részt. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Elektrográfiai Társaságnak, a Magyar Küldeményművészeti Társaságnak, a Magyar Aquinói Szent Tamás Társulatnak, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, valamint alapítótagja volt az Egyesült Képek Egyesületnek, a United Gods zenekarnak és a NEMTEIS performansz-csoportnak.

Tanított a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Előadásokat tartott az Őshagyományban, a Hyperion Szellemtudományi Centrumban és a Last Exitben. 1991–1994-ig a Pendragon-füzetek szerkesztője. 1995-től 2002-ig a Bolt Galéria művésze.

Írásai (esszéi, tanulmányai) megjelentek – többek között – a Pendragon-füzetekben, a Laza Lapokban, a Kapuban, az Art Limes-ban, az Ökotájban, a Filmvilágban, a Balkonban, a Magyar Hüperiónban és az Új Művészetben. Vizuális munkáit számos folyóiratban publikálta (Balkon, Új Művészet, Új Forrás, Art Limes, Nappali Ház, Műértő, Magyar Műhely, Gyűjtők és Gyűjtemények, Árnyékkötők), illetve szerepeltek még katalógusokban és CD-ROM-okon (Matricák, Árnyékkötők), valamint CD-borítókon is (United Gods, PMIS), valamint website-okon is bemutatták őket (Artpool, Autonóm Zóna). 2005-ben elkészíti Elő-jelek című, addigi munkásságát összefoglaló multimediális CD-jét, melyet az Ernst Múzeumban mutat be.

Egyéni kiállításai

Számos egyéni kiállítása volt 1989-től 2025-ig. Példák: 1989 Pest Megyei Művelődési Központ, Szentendre Vajda Lajos Stúdió Pincegalériája, Szentendre Fiatal Művészek Klubja, Budapest 2025 „Photagogia", Lumiere Hall, Budapest bélyegkép|Kecskés Péter: Architects of Dusk versus the Envoys of Light 9. (2018)

Csoportos kiállításai

1987 és 2025 között számos csoportos kiállításon is megjelentek művei. Ezekre néhány példa: 1987–1989 Vajda Lajos Stúdió Pincegalériája, Szentendre 1991 „Egyesült Képek" – Tölgyfa Galéria, Budapest „Egyesült Képek", Kaposvár „Tatarozás", Műcsarnok, Budapest

2025 „Szín-fónia" – a MET téli tárlata, MKISz Kiállítóterem, Budapest • „Without Borders, Without Barriers", Auditorium della Cultura Friulana, Gorizia, Olaszország

Videográfia 1992 Istenhegy, Balázs Béla Stúdió 2009 Elgabal Narkyssos (kétcsatornás videó) 2009–2018 Kymos (több változatban) 2010 NEMTEIS 2015 Procession 2016 Precession 2017 Caged 2018 Apeiron Architects of Dusk versus the Envoys of Light 2019 Ecstatic Enstasis I Szinasztria 2020 Putrefactio Expandable Infinity A princípiumok közelében 2021 LightWater/WaterLight Ozirisz prófétája 2022 Arkhai GyökérJelek/JelGyökerek Apophatic Disfigurement 2023 Tükör által… Vertical 5.0 Through the Looking Glass, Abstract Crystal Version Photismos Hermetic Museum Önálló kötetei

2000 An-Nur – versek (TeKiKaGyü, ) 2003 Mullah Könyve – a Joined to an Angel c. United Gods CD mellékleteként (magánkiadás) 2008 Csillagbölcselet – asztrológiai esszék, KAPU Könyvek (Magyar a magyarért Alapítvány, ) Uranographia; Képírás Művészeti Alapítvány, Kaposvár, 2012 (Képírás füzetek) 2017 Fénypillérek – válogatott versek, MERSZ Könyvek 2. (BadaDada Alapítvány, ISBN 2012231434132) 2020 FelfénylésekA „Felfénylések" című kötetről – versek, MERSZ Könyvek 12. (BadaDada Alapítvány, ) Imaginális inkarnációk; Metropolis Media, Bp., 2025 (Univerzum könyvek)

Irodalom

Zenei tevékenysége A United GodsA United Gods zenekar a Soundcloud oldalán alapítótagja. Az együttes 1989-től 1993-ig, majd 2003-tól ismét koncertezik – többek között – a Műcsarnokban, a Millenáris Teátrumon, a MU Színházban, illetve a Szkéné Színházban.

United Gods-diszkográfia

Önálló Kazetták 1990 „Egyesült Istenek” (demo), Második Látás Distribution, C-10 (1992-ben az anyag rákerült a Második Látás experimentális zenei kompilációjára) 1993 „Daath”, Neuzeitliche Tonkonstruktionen (Németország), C-60

Kazetta-válogatások 1991 „Kelet ’91 Fesztivál", Keleti Blokk „Hanghordó-Zoo”, Kazetta-zine 1993 „Mécanismes 4.", Groupuscule Vision       1994 „Sculptures", Sépulkrales Katakombes, 007 1995 „Archives Humaines Vol. 1.", Sépulkrales Katakombes, 012 2017 „Magyar Mezőny", Havizaj Válogatás

Net-kompilációk 2010 „Emissions", Kalpamantra „Beyond C:N:O", Kalpamantra „Vita Ignes Corpus Lignum", Winter Solstice „SoundGate" online stream és kiállítás 2011 „Music for the Rising Sun" „Vita Ignes Corpus Lignum", Winter Solstice 2012 a United Gods „Book of AMOS" c. száma a damagereport.hu-n „Vita Ignes Corpus Lignum", Final Winter Compilation 2013 „Hermetic Library", Magick, Music and Ritual 9. 2014 „Hermetic Library", Magick, Music and Ritual 10. 2016 „Hermetic Library", Magick, Music and Ritual 11. „Hermetic Library", Magick, Music and Ritual 12. 2017 „Magyar Mezőny", Havizaj Válogatás, Unsigned

CD-k, albumok 2003 „Joined to an Angel" (dupla CD) 2005 „Elő-Jelek" 2007 „Transzformer" 2010 „AER" (netes kiadás: 2011, Kalpamantra) 2011 „Live in Budapest" (netes kiadás: Kalpamantra, 2012) 2012 „Platon IC", Unsigned (mini-CD) 2013 „Pluto MC" (limitált példányszámú, egyedi mini-CD) 2014 „Speculative Speculum", Kalpamantra 2016 „Metamorphosis of Pan" 2020 „The Remix Collection"United Gods: „The Remix Collection"

Közös CD-k más előadókkal 2009 „Voluntas Voraginis" – Mork Skog-gal „Massive Larmbelastigung Vol. 2." – netes válogatás, közös szám a First Aid 4 Souls-szal 2010 „Kaosapokalypso" – a First Aid 4 Souls-szal

Saját kompozíciói megjelentek a „Contact Compilation 9"-en (2011), valamint az „Exquisite Corpse Audio Chain Letter" keretein belül és a „Találkozási pontok, ellenpontok" c. CD-n (2012).

Fellépett továbbá „Vegetable Menstruum of Saturn" (Paizs Miklóssal) és „Trimurti" néven is (Mestyán Ádámmal és Tóth Szabolccsal), valamint Dóra Attillával (Fiatal Művészek Klubja, Szünetjel Klub), Tóth Gáborral (tgnoise, Cökxpon), Bérces Ádámmal (Gyár és Tűzraktér), illetve Pongrácz Kálmánnal (Rovar 17, K.A.S. Galéria).

A United Gods zenéje szerepelt még Fehér Zoltán „Szindbád" című performance-ában (1995, Cirko Gejzír Mozigaléria), a „Spring-Field Garden" c. darabban (2003, MU Színház), a „Kékszakáll" új színpadi adaptációjában (2010, Zsámbék), és a Bercsényi Klubban (önálló fellépés), valamint az Újlak Kiállítóteremben.

Doriphoroi-diszkográfia 2024 Illuminations, Ekszpanzió Fesztivál, Vác 2025 Válogatások: Chora/Kronos, in: Who is the Dreamer? – A Tribute to David Lynch, TCNG netlabel

Fellépések

2024 Illuminations, Ekszpanzió Fesztivál, Vác 2025 Lumiere Hall, Budapest

A Doriphoroi-ról 2024 A fény Vácon tört utat magának. Megérkezett a Doriphoroi – H.I.T. Magazin, Havi riport 2024/11 #19 2025 A Tilos Rádió interjúja a Doriphoroi tagjaival.

Katalógusok Önálló katalógusok 1993 Celesztikon, Bartók '32 Galéria 1995 Bolt GalériaA Bolt Galéria katalógusa (1995) 1998 Bolt GalériaA Bolt Galéria katalógusa (1998) 2012 Uranographia, Képírás Füzetek

Művei kiadványokban (válogatás)

Díjai

1987 Kollekciódíj a Pest megyei Színesdia pályázaton 1991 Első díj képzőművészeti kategóriában a Novus pályázatán 2012 Matricák 2012 – kiállítási díj, szabad kategória 2018 Digitális Agóra – kiállítási díj 2021 Digitális Agóra'' – fődíj

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Kecskés Péter a Webgaléria oldalán Kecskés Péter a Szépírók Társaságának oldalán Kecskés Péter írásai a Képírás oldalán A United Gods profilja a YouTube-on

Kecskés Péter írásai az independent.academia.edu oldalán A Doriphoroi profilja a YouTube-on

Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar képzőművészek Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar asztrológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók