Modeszt Petrovics Muszorgszkij (oroszul: Модест Петрович Мусоргский) (Karevo, 1839. március 21. – Szentpétervár, 1881. március 28.) az operairodalom és az orosz zene történetének kimagasló egyénisége, a 20. század zenéjének fő egyik előfutára.
Már fiatalon kiváló zongorista volt, de apja katonai pályát szánt neki. Szolgálatának első éveiben találkozott későbbi barátaival és zeneszerzőtársaival, akikkel később megalakította az „orosz ötök” zeneszerzői kört, amelynek célja az orosz nemzeti zene megerősítése volt. 1858-ban kilépett a hadseregből, de megélhetése miatt hivatalnoki állást kellett vállalnia. Egyetlen befejezett operája, a Borisz Godunov azonban nem váltotta ki a baráti kör osztatlan tetszését, ezért visszahúzódott. 1864-től kezdve neurotikus alkata miatt idegi eredetű betegségek jelentkeztek nála. 1879-ben elhagyta munkahelyét, és zongorázásból tartotta fenn magát. Hangversenykörútra ment, de csakhamar végleg összeomlott, és 1881. március 28-án meghalt.
Muszorgszkij művei közül a dalai a legjelentősebbek. Saját maga írta a szövegüket, és a románc mellett, gyakorta írt jellegzetes helyzetben beszéltető, realista, gyakran ironikus szemléletű, rövid drámai jelenethez hasonló dalokat is. Műveinek népszerűsítésében nagy szerepe volt Rimszkij-Korszakovnak, aki átdolgozta (főleg operáit) és ismét bemutatta őket.
Élete Gyermekkora Modeszt Petrovics Muszorgszkij 1839. március 21-én született a Pszkovi kormányzóság Karevo nevű falujában, szülei birtokán. Az apa, Pjotr Alekszejevics Muszorgszkij elszegényedett városi hivatalnok volt Szentpéterváron. 1828-ban feleségül vette a módosabb családból származó Julija Ivanovna Csirikovát. A házaspár az asszony családjának egyik, a karjevói birtokán telepedett le. Első gyermekük, Alekszej, mindössze kétéves volt, amikor egy járványban (valószínűleg fekete himlőben) meghalt. A második testvér, aki a keresztségben szintén az Alekszej nevet kapta, szintén kétéves korában hunyt el. A harmadik testvér 1836-ban született, de a babonás apa ekkor már ragaszkodott ahhoz, hogy ne azt nevet kapja, így lett belőle Filaret Jevgenyij. A szokatlan, a vidékre nem jellemző név választását az életrajzírók azzal magyarázták, hogy a család így próbálta „becsapni a halált”. Negyedik fiuk nevének választásakor is hasonlóan ritka nevet választottak, a latin eredetű Modesztet.
Gyermekkoráról keveset tudni, életrajzíróinak többsége megbízhatatlan, elmisztifikált adatot közölt. A legmegbízhatóbb életrajzot későbbi barátja és zenésztársa Sztaszov írta meg. Ő említette, hogy gyermekkorában előbb az édesanyja, majd egy Karevóban élő német nő tanította zongorázni. A helyi szokások szerint a város tehetősebb gyerekeit a parasztok gyerekeivel együtt küldték játszani és valószínűleg innen eredeztethető Muszorgszkij későbbi műveinek népies eredete, a mesék világának átültetése a zenébe. A gyermek Modeszt nevelésében fontos szerepe volt Irina nevű apai nagyanyjának. Amikor ő 1849-ben meghalt, az apa úgy döntött, hogy fiait Szentpétervárra viszi, és ott íratja be őket iskolába. Így került a két ifjú Muszorgszkij 1849 augusztusában Pétervárra zeneiskolába, ahol Anton Herke, a neves pedagógus oktatta őket. Az intézet kulturált légkörében a gyermek adottságai könnyen kibontakoztak, kitűnően tanult, és tizenkét éves korában, egy jótékony célú hangversenyen már feltűnést keltett játékával.
Az első zenei próbálkozások 200px|bélyegkép|Muszorgszkij fiatal katonaként A gyorsan tanuló és fogékony gyermekeknek az apa azonban katonai pályát szánt, és katonaiskolába íratta őket. Az idősebb fiú, Filaret számára a kadétiskola pusztán formalitás volt, hiszen ő volt a család birtokainak örököse, így megélhetése biztosítva volt, Modeszt számára azonban karrierlehetőséget jelentett és megélhetést egyben. 1852-ben, az Izmajlovszkij-ezredhez tartozó Komarov-féle előkészítő internátusban töltött esztendő után Modesztet és Filaretet a gárdista hadapródok iskolájába küldték. Az itt eltöltött négy esztendőről nagyon kevés információ létezik, de annyi bizonyos, hogy zenei tanulmányaival nem hagyott fel ez idő alatt sem, sőt a zeneszerzéssel is megpróbálkozott. Első műve a Porte enseigne-polka (azaz Zászlós-polka) volt. 1856-ban belépett egy kis muzsikuskörbe. A zenészek hamar észrevették tehetségét, és az év végén bemutatták Alekszandr Szergejevics Dargomizsszkijnek, az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő zeneszerzőnek. Dargomizsszkij felismerte a fiatal katonatiszt zenei képességeit, és támogatta próbálkozásait. Később is a zeneszerző Muszorgszkij jó barátja és pártfogója maradt.
Utolsó kadétiskolai évében, 1856-ban, az összhangzattanban és zeneszerzésben járatlan Muszorgszkij újabb zeneszerzői kísérletet tett és megpróbálkozott egy opera komponálásával Victor Hugo Izlandi Han című regénye alapján. A szövegkönyvet saját maga írta. A mű sohasem készült el, és a fiatal zeneszerző saját maga is elismerte, hogy tizenhét évesen még túl fiatal volt a feladatra. Ebben az időszakban még nem alakult ki saját zenei felfogása, de már vitatta az olasz opera túlzott népszerűségét, amit szembeállított az általa nagyra becsült Mozart művészetével.
Dargomizsszkij otthonában ismerkedett meg azokkal az ifjú tehetségekkel, akik rövid idő múlva az orosz művészet élcsapatát alkották. 1857-ben barátságot kötött Cezar Antonovics Kjuival, Milij Alekszejevics Balakirevvel, majd Vlagyimir Vasziljevics Sztaszovval, és hatásukra komolyan hozzálátott hiányos zenei tudásának pótlásához. A fiatal muzsikussal Balakirev ismertette meg a kor nagy alkotásait.
1857-ben Muszorgszkij megkomponálta első románcát Hol vagy csillagocska? címmel, valószínűleg saját szövegére. A dal bensőséges, elmélyült hangjával és a népi jellegre célzó intonációjával már a későbbi, nagy kifejező erővel rendelkező dalainak előfutára. Érezni rajta a zeneszerző baráti körének eszmei és zenei befolyását, az önálló nemzeti zene megteremtésére törekvő irányzatot, amely rövid időn belül az új orosz iskola (Ötök) létrejöttéhez vezet. Ezzel a románccal kezdődik Muszorgszkij tulajdonképpeni alkotói korszaka, ettől kezdve már tudatos munkával fejlesztette művészetét.
A következő évben néhány románcot és két scherzót komponált zongorára. Közülük a B-dúr scherzót Balakirev irányítása mellett rövidesen zenekarra is átírta, és 1860-ban az Orosz Zenei Társaság egyik hangversenyén Anton Grigorjevics Rubinstejn vezényletével elő is adták. Közben szorgalmasan tanult, zenekari és zongora tanulmányokat folytatott, de közben rengeteget komponált. Hamarosan azonban válaszút elé került, döntenie kellett: a katonatiszti vagy muzsikusi pályát választja-e. A kérdést az döntötte el, hogy átvezényelték a lövészzászlóaljhoz, és ennek következtében 1859-ben Carszkaja Szlavjankába kellett volna átköltöznie. Mivel nem akarta elhagyni Pétervárt, úgy döntött, hogy 1859-ben leszerel. Kadéti pályafutását nem csupán ez befolyásolta, hanem a tizenkilenc éves korára megromlott egészsége és a már kialakuló alkoholizmusa, ami alkalmatlanná tette komoly tiszti feladatok ellátására.
Megélhetési és lelki problémái Muszorgszkij anyagi helyzete élete során mindig rendkívül bizonytalan volt. Apja 1853-ban bekövetkezett halála után a családi birtokok gondozatlanok maradtak, így nagyon kevés jövedelmet hoztak. Művészi pályafutása során újra és újra visszatérő, leveleiből kicsendülő probléma a megélhetés, a nyugodt munkakörülmények biztosításának vágya volt. Leszerelése után visszatért a családi berkekbe és 1863-ig mindig a család valamelyik tagjával lakott. 1862–63-ban testvérével és anyjával élt. Julija Ivanovna 1863-ban feladta a pétervári otthonukat és visszaköltöztek Karjevóba, ahol két év múlva meghalt valószínűleg vízkórban.
Az ifjú Modesztet nagyon megviselte anyja halála, és ismét visszatért az alkoholhoz. A lelki válság kínzó idegbántalmakat okozott, s ezek hosszú időre megbénították alkotókedvét. Betegségének első jelei 1865-ben jelentkeztek, és ugyanebben az évben szenvedte el első idegösszeomlását. Gyógyulása érdekében a Tyihvini járásban levő gyógyforrásokhoz utazott. Fájdalmai csökkentek ugyan, de csaknem egy év telt el, míg újra dolgozni tudott. Muszorgszkij születésétől fogva gyenge alkatú, neurózisra hajlamos ember volt, akit lelki vívódásai több ízben válságba juttattak, több idegösszeomláson esett át t.
Amikor idegállapota javulni kezdett, visszatért Pétervárra, és barátai, művésztársai körében lassan helyreállt a lelki nyugalma. Az állandó összejövetelek, a majdnem naponkénti közös zenélés és a jóindulatú barátok visszaadták lelki egyensúlyát. 1861-ben a bátyja átvette a családi birtokok igazgatását és családot alapított. A művészlelkű Modeszt csak ritkán segített bátyjának, csakis amikor azt a kötelezettségei másfelé szólították. Számos életrajzi írás (elsősorban a szovjet időkből származók) arról ír, hogy az „arisztokrata Filaret” kisemmizte vagyonából öccsét, ez viszont nem igaz, hiszen a karjevói birtokok mindvégig Modeszt tulajdonában maradtak, noha soha nem tudott belőlük pénzt csinálni.
Az ötök csoportjának megalakulása Muszorgszkij művészi felfogása jelentős változásokon ment keresztül. Ebben az időben – valószínűleg Balakirev hatására – nagyobb méretű hangszeres formák kezdték érdekelni. Zenekari scherzója után, amelyet 1858-ban írt, szimfóniát tervezett, és megírt két tételt a C-dúr zongoraszonátából, továbbá elkészítette az Éj a kopár hegyen című szimfonikus költemény első változatát (ezt is zongorára) és megkomponálta az Intermezzo in modo classico című zongoraművet. Ezeken a műveken jócskán érezhető Balakirev hatása, mindenekelőtt a felfogásban, de már felismerhetők saját későbbi, önálló művészi vonásai is. Muszorgszkij, életének ebben a szakaszában, komoly erőfeszítéseket tett, hogy rendszeres zenei munkára ösztönözze magát. Célja az volt, hogy saját szavaival élve „ne posványosodjon el és nehogy elkallódjon” (zenei értelemben).
1862 őszén nagy tervekkel tért vissza Pétervárra. Ekkor a korábbi háromtagú baráti csoport még két zeneszerzővel bővül, Alekszandr Porfirjevics Borogyinnal és Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakovval. Így alakult meg az „ötök” csoportja. A kör vezére, Balakirev, fiatal korában még Mihail Ivanovics Glinkával állt közvetlen kapcsolatban, és őszinte lelkesedéssel ápolta mestere zenei hagyatékát, végakaratát, hogy az általa megkezdett úton haladva létrejöjjön a magas eszmeiségű orosz nemzeti zene. Balakirev azonban inkább propagátora, mint tanítómestere volt a csoportnak, hisz ő maga autodidaktaként kezdte meg zeneszerzői tevékenységét. A szaktekintély Dargomizsszkij – Glinka kortársa – volt, akit az ifjak köre megkülönböztetett tisztelettel vett körül. Hozzájuk csatlakozott még néhány kiváló muzsikus és művész, így többek között Ljudmila Sesztakova (Glinka nővére), aki mindvégig jó barátságban maradt Muszorgszkijjal, és igyekezett őt törekvéseiben támogatni, továbbá Nagyezsda Nyikolajevna Purgold, kitűnő zongorista és Alekszandra Nyikolajevna Purgold tehetséges énekes. A kör művészi célkitűzéséből adódóan, a legfontosabb hatást az orosz népdal jelentette, vagy ennek illuzórikus megjelenítése. Ez a vonás Muszorgszkij műveiben is nyomon követhető, egyre inkább a konkrét népdalszerűség formájában (például kései kompozícióinak határozottan népdalfeldolgozó jellegében stb.). Mind közül azonban Muszorgszkij volt a leghivatottabb művész. Későbbi különválása nem elzárkózásból eredt, ő mindig erősen vágyódott az emberi közösségre, odaadó ragaszkodással szerette és tisztelte barátait, de kiteljesedő egyéni kifejezőformáit, újszerű művészi hangját társai már nem értették meg, legjobb gondolatai egyre fokozódó értetlenséggel találkoztak. Az idők folyamán a csoport tagjai szinte kivétel nélkül eltávolodtak Muszorgszkijtól.
Operai próbálkozások