jobbra|262px|bélyegkép| Az UNRWA tevéknysége 2017. január 1-jei állapot szerint Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a közel-keleti palesztin menekülteket segélyező hivatala (UNRWA, United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees) az ENSZ (UN, United Nations) ügynöksége, amely a palesztin menekültek közvetlen segítését és emberi fejlesztését (human development) hivatott támogatni. Az UNRWA hatásköre az 1948-as arab-izraeli háború és az azt követő konfliktusok miatt szülőföldjükről elűzött és elmenekült palesztinokra és leszármazottaikra terjed ki,Dowty, Alan (2012), Israel/Palestine, Polity, p. 243UNRWA in Figures . beleértve a legálisan örökbe fogadott gyermekeket is. 2019-ben az UNRWA több, mint 5,6 millió palesztin menekültet tartott nyilván.

Az UNRWA-t az ENSZ Közgyűlése (UNGA) 1949. december 8-án hozta létre 302 (IV) számú határozatával,302 (IV). Asistance to Palestine refugees https://documents.un.org/doc/resolution/gen/nr0/051/21/pdf/nr005121.pdf?token=H7GznSlxhNxz8MrTYj&fe=true azért, hogy az segítse az 1948-as arab–izraeli háború miatt otthonukat és megélhetésüket vesztett menekülteket. Az UNRWA 1952-ig a konfliktus arab és zsidó menekültjeit egyaránt segítette, azonban 1952-ben Izrael magára vállalta a zsidó menekültek ellátásának felelősségét.UN General Assembly, Annual Report of the Director of the United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East, covering the period 1 July 1951 to 30 June 1952. https://digitallibrary.un.org/record/708479?ln=en Az ENSZ Közgyűlésének kisegítő testületeként az UNRWA mandátuma háromévente időszakosan megújítandó, ami 1949-es alapítása óta rendszeresen meg is történt, a legközelebbi megújítási határidő 2026. június 30.

Az UNRWA nem rendelkezik saját forrásokkal, költségvetése szinte teljes egészében önkéntes felajánlásokból származik. Az adományozók közt megtalálhatók az ENSZ tagországai, civil szervezetek, alapítványok, cégek és magánszemélyek is. Magyarország utoljára 2016-ban támogatta az UNRWA működését, 61283 amerikai dollár értékben.The United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East, Donor Charts. https://www.unrwa.org/how-you-can-help/government-partners/funding-trends/donor-charts Izrael állam nem járul hozzá adománnyal az ügynökség működéséhez.

Az UNRWA több mint 30000 embert foglalkoztat, akiknek többsége palesztin menekült. A Gázai övezetben alkalmazottainak száma 13000 körüli. A szervezet eredetileg foglalkoztatást és közvetlen segélyezést volt hivatott biztosítani, de a megbízatása idővel kibővült oktatási, egészségügyi és szociális szolgáltatások nyújtásával is. Az UNRWA öt területen működik: Jordániában, Libanonban, Szíriában, a Gázai övezetben és Ciszjordániában, beleértve Kelet-Jeruzsálemet is. Azoknak a palesztin menekülteknek, akik ezen az öt területen kívül élnek az Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa nyújt támogatást.

Az UNRWA az egyetlen olyan ENSZ-ügynökség, amely egy adott régióból vagy konfliktusból származó menekültek segélyezésével foglalkozik. Ezáltal különbözik az UNHCR-től, amelyet 1950-ben azért hoztak létre, hogy legyen egy ENSZ szervezet, ami a világ összes többi menekültjével foglalkozik. Az UNRWA-val ellentétben az UNHCR-nek konkrét felhatalmazása van arra, hogy a menekülteket menekültstátuszuk megszüntetésében segítse, helyi integráció, harmadik országba történő áttelepítés vagy lehetőség szerinti hazatelepítés révén. Az UNRWA menekültstátusszal rendelkező palesztinok száma folyamatosan nő, hisz az összes többi menekülttel ellentétben, akkor sem veszítik el menekültstátuszukat, ha egy állam állampolgáraivá válnak.

A 2023-as Izrael–Hamász-háború 2023. október hetedikei kitörése nyomán mind gyakrabban került szóba az UNRWA Gázai övezet beli tevékenysége; 2024 januárjának végén bejárta a világsajtót a hír, hogy Izrael kormánya azzal vádolta meg az ügynökséget, hogy annak 12 Gázai övezeti munkatársa közreműködött a palesztin fegyveres ellenállási szervezetek támadásában. Azonban többen felhívták a figyelmet arra is, hogy a vádakat az izraeli hatóságok nem támasztották alá érdemi bizonyítékokkal, illetve arra a tényre, hogy a nagy nyugati sajtóorgánumok és televíziócsatornák beszámolóikban jobbára elmulasztották megemlíteni ezt a fontos tényt, akárcsak azt, hogy Izrael már évtizedek óta próbálkozik az UNRWA tevékenységének ellehetetlenítésével. A vádak nyomán az UNRWA vezetője, Philippe Lazzarini elővigyázatosságból azonnali hatállyal elbocsátotta az érintett alkalmazottakat, azonban azt is közölte, ha a vádak alaptalanoknak bizonyulnak, megfelelő módon kárpótolni fogják őket. Az UNRWA minden évben megosztja az izraeli hatóságokkal a megszállt palesztin területeken alkalmazásában álló személyek névsorát, amikor a legutóbbi jegyzéket 2023 májusában megosztották, az izraeli hatóságoktól nem érkezett észrevétel vagy kifogás.

Az izraeli vádak napvilágra kerülése után több ország felfüggesztette az UNRWA finanszírozását. Mivel Izrael nem adott konkrét bizonyítékokat az állításokra, több nagyobb donor, köztük az Európai Unió és az Egyesült Királyság, újraindította a szervezet támogatását.

Története és működése bélyegkép|262px| Az UNRWA által regisztrált palesztin menekültek teljes száma (1950–2008)  Az 1948-as arab-izraeli háború harcaiban szülőföldjükről elűzött és elmenekült palesztinai arabok ügyének kezelésére Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1948. november 19-én a 212 (III) határozatával a vészhelyzet kezelésére létrehozta az ENSZ Palesztinai Menekültek Segélyszervezetét (UNRPR), hogy sürgős segítséget nyújtson a palesztinai menekülteknek más ENSZ vagy humanitárius szervezetekkel együttműködve. A kialakult politikai helyzetre való tekintettel alig egy hónappal később a Közgyűlés elfogadta a 194. számú határozatot, amely létrehozta az ENSZ Palesztinai Békéltető Bizottságát (UNCCP), amelynek feladata, hogy segítse a háborúban álló felek közötti végső rendezést, beleértve a menekültek hazatelepítését, letelepítését, valamint gazdasági és társadalmi rehabilitációját az UNRPR-rel együttműködve. Addigra a konfliktus következtében több mint 700000 ember hagyta el az otthonát.

Mivel az UNCCP nem volt képes megoldani a „Palesztina-problémát”, amely a feladatkörén jóval túlmutató politikai megoldást igényelt volna, időszakosan egy „ENSZ ügynökség létrehozását javasolta, amelynek célja a segélyezési tevékenység folytatása valamint munkahelyteremtő projektek elindítása” volt. Ezen ajánlás és a menekültekre vonatkozó 194. számú határozat (11) bekezdése alapján a Közgyűlés 1949. december 8-án elfogadta a 302(IV) határozatot, amely létrehozta az Egyesült Nemzetek Szervezetének Segély- és Munkaügyi Ügynökségét Palesztinai Menekültek számára a Közel-Keleten (UNRWA). A határozatot Izrael és az arab államok támogatásával, ellenszavazat nélkül fogadták el, csak a szovjet blokk és Dél-Afrika tartózkodott.

Az UNRWA a humanitárius segítségnyújtásra és fejlesztésre vonatkozó szélesebb jogkörrel, valamint a semleges működés ígéretével vette át az UNRPR szerepét. Amikor 1950-ben megkezdte működését, munkája „közvetlen segély- és munkaprogramok” létesítése volt a palesztinai menekültek számára, hogy „megelőzzék az éhezést és a nélkülözést, valamint hogy megteremtsék a béke és stabilitás további feltételeit”. Az UNRWA mandátumát hamarosan kiterjesztették a 393(V) határozattal (1950. december 2.), amelyben az ügynökséget egy „reintegrációs alap létrehozására utasították, amelyet a menekültek végleges letelepedésének előmozdítására és a segélyezésből való kivezetésére kell felhasználni”. Egy későbbi, 1952. január 26-i határozat négyszer annyi finanszírozást irányzott elő reintegrációra mint segélyezésre, ugyanakkor arra kérte az UNRWA-t, hogy továbbra is biztosítson egészségügyi, oktatási és általános jóléti szolgáltatásokat.

A menekült definíciója Az UNRWA saját „menekült” definíciót alkotott annak érdekében, hogy lehetővé tegye a humanitárius segítségnyújtást. Ez a meghatározás nem tükrözi a jelenlegi állapotot.A palesztinai menekültek "olyan személyek, akiknek állandó lakóhelye Palesztina volt 1946. június 1. és 1948. május 15. között, és akik az 1948-as konfliktus következtében mind otthonukat, mind megélhetési eszközeiket elvesztették."Az 1967-es hatnapos háború új palesztin menekülthullámot generált, akik az UNRWA eredeti definíciójába nem fértek bele. 1991 óta az ENSZ Közgyűlése évente elfogad egy határozatot, amely lehetővé teszi az 1967-es menekültek számára, hogy az UNRWA-hoz tartozzanak. Az UNRWA „megbízatása” nem egyetlen dokumentum, hanem a Közgyűlés összes vonatkozó határozatának és kérelmének összessége. Miközben a palesztinai menekültekre összpontosít, fennhatósága kiterjed az „1967-es és az azt követő ellenségeskedések” miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyekre, és esetenként a helyi közösség szélesebb keresztmetszetére is. Ilyen módon az UNRWA szolgáltatásainak igénybevételére jogosult személyek lehetnek azok is, akik nem „palesztinai menekültek”.

A palesztinai menekült férfiak leszármazottai, köztük az örökbefogadott gyermekek is jogosultak menekültstátuszra.

Szervezet és mandátum Az UNRWA az ENSZ Közgyűlésének alszervezete, amelyet az ENSZ Alapokmánya 7. cikkének (2) bekezdése és 22. cikke alapján hoztak létre.Secretary-General’s Bulletin, "Organization of the United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East", UN Doc. Egyike annak a két ENSZ-ügynökségnek, amelyek közvetlenül a Közgyűlés számára kötelezettek jelenteni.Lance Bartholomeusz, THE MANDATE OF UNRWA AT SIXTY , p. 454.A másik szervezet a United Nations Institute for Disarmament Research (UNIDIR) (ENSZ Leszerelési Kutatóintézet) Az UNRWA mandátumának hatályát és megújítását elsősorban a Közgyűlés határozatai állapítják meg; Más ENSZ-ügynökségekkel – mint például az Egészségügyi Világszervezet vagy az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának Hivatala – ellentétben, nincs alapokmánya vagy statútuma. A mandátumot egyéb ENSZ-szervek, például a főtitkár kérései is átformálhatják. A Közgyűlés minden évben egy sor határozatot fogad el, amelyek az UNRWA felelősségi körére, funkcióira és költségvetésére vonatkoznak. Mivel technikailag ideiglenes szervezetről van szó, az ügynökség megbízatását háromévente meghosszabbítják; legutóbb 2019. december 13-án újították meg, meghosszabbítva 2023. június 30-ig.

Az UNRWA-t egy főbiztos – 2020. március 8. óta a svájci Philippe Lazzarini – az ENSZ főtitkár-helyettese vezeti, aki az ügynökség teljeskörű tevékenységéért és a személyzet irányításáért felelős. A belső szabályzatok alapján a főbiztos választja ki és nevezi ki a hivatal összes alkalmazottját és közvetlenül a Közgyűlésnek tartozik beszámolással. Az UNRWA műveletei öt területre – Jordániára, Szíriára, Libanonra, Ciszjordániára és Gázára – terjednek ki – mindegyiket egy-egy igazgató vezeti, aki a humanitárius segélyek szétosztásáért és az UNRWA egyéb műveleteinek felügyeletéért felelős. Az ügynökség székhelye a Gázai övezet és Amman között oszlik meg, ez utóbbi vezetője jelenleg a norvég Leni Stenseth főbiztos-helyettes, aki az oktatás, az egészségügy és a pénzügy irányításáért felel.

Az UNRWA az Egyesült Nemzetek Szervezetének legnagyobb ügynöksége, több mint 30 000 alkalmazottja van, akiknek 99%-a helyben toborzott palesztin.

Tanácsadó Bizottság