A 12. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 1959. április 30. és május 15. között került megrendezésre, Marcel Achard francia író elnökletével. A verseny keretében 30 játékfilmet és 27 rövidfilmet mutattak be.
Miközben a világ filmfesztiváljait konkurenciaharc jellemezte, melyben mindenki nagy sztárokat kívánt felvonultatni, hiszen Kim Novak vagy a nagyon hitchcocki Cary Grant óriási tekintélyt adhatott egy rendezvénynek, 1959-ben Cannes egy kicsit szakított ezzel a hagyománnyal és nyitott a francia új hullám felé. Így a legklasszikusabb vonalat képviselő Resnais, Camus, Vadim rendezői sorhoz csatlakozott a Godard, Chabrol, Truffaut alkotta gárda, kissé háttérbe szorítva az olasz filmeket. thumb 1959. évi cannes-i fesztiválon mindkét vonulat díjazva lett. Az Arany Pálmát az Orfeusz-történet brazil környezetbe átültetett változata (Fekete Orfeusz) kapta; nemzetközi díjat vehetett át Luis Buñuel. Az előző évben a fesztiválról kritikusi minőségében kitiltott François Truffaut-t kárpótolták: a zsűri a legjobb rendezés díját ítélte oda a Négyszáz csapásért (ráadásul ő volt Jean-Luc Godard Kifulladásig című filmjének forgatókönyvírója – egyesek szerint részben rendezője – is). Orson Welles kollégáival osztozott a legjobb színészi díjon, a legjobb női alakítás díját pedig a későbbi Oscar-díjas Simone Signoret kapta, akit elválaszthatatlan partnere – férje – Yves Montand kísért el. A párnak rendkívül örültek a fotósok és a tudósítók, hiszen híresek, értelmiségiek és művészek voltak – az idő tájt sokak számára ők jelentették Franciaországot. Persze más ünnepelt sztárok is felvonultak a Croisette-en: Françoise Sagan, Juliette Gréco, Jeanne Moreau, André Malraux...
A magyar alkotásokat a nagyjátékfilmek között Fábri Zoltán Édes Anna című filmje képviselte, Törőcsik Marival a főszerepben, a rövidfilmek versenyében pedig Macskássy Gyula rajzfilmje, A telhetetlen méhecske indult.
Kisebb, politikai színezetű botrány is volt: a Godard-Truffaut páros Kifulladásig című, az új hullám iránymutató filmjének számító alkotását a szervezők nem hívták meg a versenybe, s csupán Cannes egy kis mozijában vetítették, mert a hivatalos programba felvett Szerelmem, Hirosima,A beválogatás ellenére Alain Resnais alkotását – az amerikaiak tiltakozása miatt – végül is kivették a versenyprogramból, helyette egy Cannes-ba meg sem érkezett szovjet filmet jelöltek. A filmet a város egyik mozijában vetítették le, sikerrel. Lásd: , és az ugyancsak „titokban” vetített Claude Chabrol alkotás – az Unokafivérek – már így is próbára tették az amerikaiak érzékenységét...
Filmvásár
1959-ben úgy érezték a szervezők, eljött az ideje a már hírességeket és filmújdonságokat felvonultató fesztivál mellett egy filmvásár (marché du film) megrendezésének. A kezdeményezés kétségkívül nagy fordulatot jelentett a fesztiválok versengésében, és máig tartó előnyhöz juttatta a cannes-i filmseregszemlét. Megértvén, hogy a hetedik művészeti ág egyben ipar is, és nem elegendő csak a fesztivál keretében bemutatott filmekről folytatni művészeti vitákat, de a filmeket el is kell adni, a szervezők e rendezvény keretében kívánták összehozni a filmgyártás szereplőit a filmforgalmazókkal. Az első alkalommal a régi fesztiválpalotához csatolt vetítősátorban rendezték meg a vásárt, mely az évek folyamán gyorsan kiterjedt a környező filmszínházakra is.
Zsűri Elnök: Marcel Achard (író – Franciaország) Versenyprogram Antoni Bohdziewicz, filmrendező – Carlo Ponti, filmproducer – Carlos Cuenca, újságíró – Gene Kelly, színész – Julien Duvivier, filmrendező – Max Favalelli, újságíró – Micheline Presle, színésznő – Michael Cacoyannis, filmrendező – Pierre Daninos, író – Szergej Vasziljev, filmrendező – Rövidfilmek A. Brousil, köztisztviselő – Jean Vivie, a szakszervezet hivatalos képviselője – Paula Talaskivi, újságíró – Philippe Agostini, operatőr – Véra Volmane, újságíró –
Nagyjátékfilmek versenye Araya (Araya)Zárójelben a magyarországi filmbemutató (forrás: PORT.hu), illetve DVD-forgalmazás címe (forrás: Interaktív filmkatalógus), kiegészítve a kritikus tömeg, a Cinematrix , valamint a Filmvilág adatbázisában található magyar címekkel. – rendező: Margot Benacerraf Compulsion' – rendező: Richard Fleischer Die Halbzarte' – rendező: Rolf Thiele Édes Anna'' – rendező: Fábri Zoltán Fanfare (Fanfár) – rendező: Bert Haanstra Fröken April' – rendező: Göran Gentele Helden' – rendező: Franz Peter Wirth Hiroshima, mon amour (Szerelmem, Hirosima) – rendező: Alain Resnais Jakten'''' – rendező: Erik Lochen Kriegsgericht' – rendező: Kurt Meisel La Cucaracha – rendező: Ismael Rodríguez Lajwanti' – rendező: Narendra Suri Les quatre cents coups (Négyszáz csapás) – rendező: François Truffaut Luna de miel – rendező: Michael Powell Matomeno iliovassilema – rendező: Andreas Labrinos Middle of the Night (Middle of the Night) – rendező: Delbert Mann Nazarín (Nazarín) – rendező: Luis Buñuel Orfeu negro (Fekete Orfeusz) – rendező: Marcel Camus Otcsij dom – rendező: Lev Kulidzsanov Polycarpo dei tappeti (Az írnok és az írógép) – rendező: Mario Soldati Rapsódia Portuguesa – rendező: João Mendes Room at the Top (Hely a tetőn) – rendező: Jack Clayton Sen noci svatojanske (Sen noci svatojanske) – rendező: Jiří Trnka Siraszagui – rendező: Kinugasza Teinoszuke Sterne – rendező: Konrad Wolf Tang fu yu sheng nu – rendező: Shen Tien The Diary of Anne Frank (Anna Frank naplója) – rendező: George Stevens Touha – rendező: Vojtech Jasny Vlak bez voznog reda – rendező: Veljko Bulajić Zafra – rendező: Lucas Demare
Rövidfilmek versenye A telhetetlen méhecske – rendező: Macskássy Gyula Deca sa nagranice – rendező: Mladomir 'Purisa' Djordjevic Eine Stadt feiert Geburtstag – rendező: Ferdinand Khittl España 1.800 – rendező: Jesús Fernández Santos Fartsfeber – rendező: Finn Carlsby Histoire d’un poisson rouge – rendező: Edmond Séchan Hsi yu chi – rendező: Tei Yang La corrida interdite – rendező: Denis Colomb de Daumant La mer et les jours – rendező: Raymond Vogel, Alain Kaminker Le petit pêcheur de la Mer de Chine – rendező: Serge Hanin Le seigneur Julius – rendező: Khaled Abdul Wahab Ligeud ad luftvejen – rendező: Henning Carlsen Motyli zde neziji – rendező: Miro Bernat Neobjknovennie vstrtchi – rendező: Archa Ovanesova N.Y., N.Y. (New York, New York) – rendező: Francis Thompson Paese d'America – rendező: Gian Luigi Polidoro Pêcheurs de Sozopol – rendező: Nyikoláj Borovicskij Cinématographier ou la préhistoire du cinéma – rendező: Emile Degelin Primera fundación de Buenos Aires – rendező: Fernando Birri See Pakistan – rendező: W.J. Moylan Sinn im Sinnlosen – rendező: Bernhard von Peithner-Lichtenfels Taj Mahal – rendező: Shri Mushir Ahmed Ten Men in a Boat – rendező: Sydney Latter The Fox Has Four Eyes – rendező: Jamie Uys The Living Stones (Regélő kövek) – rendező: John Feeney Tussenspel bij Kaarslicht – rendező: Charles Huguenot van der Linden Zmiana Warty – rendező: Wlodzimierz Haupe, Halina Bielinska
Díjak Nagyjátékfilmek Arany Pálma: Orfeu negro (Fekete Orfeusz) – rendező: Marcel Camus A zsűri különdíja: Sterne – rendező: Konrad Wolf Nemzetközi díj: Nazarín (Nazarín) – rendező: Luis Buñuel Legjobb rendezés díja: Les quatre cents coups (Négyszáz csapás) – rendező: François Truffaut Legjobb női alakítás díja: Simone Signoret – Room at the Top (Hely a tetőn) Legjobb férfi alakítás díja: Dean Stockwell, Bradford Dillman és Orson Welles – Compulsion Legjobb vígjáték díja: Polycarpo dei tappeti (Az írnok és az írógép) – rendező: Mario Soldati Külön dicséret: Siraszagui – rendező: Kinugasza Teinoszuke Technikai nagydíj: Araya (Araya) – rendező: Margot Benacerraf Luna de miel – rendező: Michael Powell Sen noci svatojanske (Sen noci svatojanske) – rendező: Jiří Trnka OCIC-díj: Les quatre cents coups (Négyszáz csapás) – rendező: François Truffaut
Rövidfilmek Arany Pálma (rövidfilm): Motyli zde neziji – rendező: Miro Bernat Zsűri különdíja (rövidfilm): Histoire d’un poisson rouge – rendező: Edmond Séchan Zsűri díja (rövidfilm): N.Y., N.Y. (New York, New York) – rendező: Francis Thompson Zmiana Warty – rendező: Wlodzimierz Haupe, Halina Bielinska Dicséret (rövidfilm): Le petit pêcheur de la Mer de Chine – rendező: Serge Hanin Tisztelet kifejezése Raymond Vogel és Alain Kaminker részére La mer et les jours'' című alkotásukhoz
Kapcsolódó szócikkek 1959 a filmművészetben
Jegyzetek
További információk A cannes-i fesztivál hivatalos honlapja , Cannes Film Festival (IMDb)
Kategória:Cannes-i filmfesztivál Cannes