Dzsihád Arab írással جهاد Alapjelentés erőfeszítés, törekvés, küzdelem Vallási közeg Iszlám Főbb használatok etikai és spirituális törekvés; vallási-közösségi cselekvés; katonai-jogi harc Fő forrásrétegek Korán; hadíszok; szíra- és magází-hagyomány; iszlám jog; modern politikai irodalom Vitatott aspektusok katonai dzsihád; támadó és védekező hadviselés; dzsizja és dzimmi-státusz; abrogáció; modern dzsihádizmus Kapcsolódó fogalmak kitál, fí szabíl Alláh, mudzsáhid, sahíd, fard kifája, fard ajn, dár al-iszlám, dár al-harb
A dzsihád (arab: جهاد) az iszlám hagyomány egyik központi és vitatott fogalma. Alapjelentése „erőfeszítés”, „törekvés” vagy „küzdelem”, különösen „Isten útján” (fí szabíl Alláh). A Koránban, a hadíszirodalomban és a későbbi muszlim jogi és teológiai hagyományban a fogalom kapcsolódhat erkölcsi kitartáshoz, vallási érveléshez, anyagi áldozatvállaláshoz, politikai-közösségi cselekvéshez és fegyveres harchoz is.
A klasszikus iszlám jogirodalomban a dzsihád jelentős részben katonai-jogi kategóriaként jelent meg. A jogi kézikönyvek dzsihád-fejezetei rendszerint tárgyalták a fegyveres hadviselés feltételeit, a legitim vezető szerepét, a hadizsákmány és foglyok kezelését, a nem muszlim közösségekkel kötött szerződéseket, valamint a dzsizja és a dzimmi-státusz kérdését. A katonai dzsihád ezért nem tekinthető pusztán modern félreértésnek vagy szélsőséges újításnak; a klasszikus jogi hagyomány egyik meghatározó témája volt. Ugyanakkor a dzsihád jelentése nem merül ki a fegyveres harcban, és etikai, szúfi, reformista és modern politikai értelmezései is jelentősek.
A „szent háború” fordítás a katonai dzsihád bizonyos történeti-jogi formáira alkalmazható, de nem fedi le a teljes fogalmi mezőt. A modern tudományos szakirodalom általában elutasítja mind azt az apologetikus leegyszerűsítést, hogy a dzsihád „valójában” kizárólag belső lelki küzdelem volna, mind azt a polemikus leegyszerűsítést, hogy minden korszakban és minden szöveghelyen egységesen agresszív háborút jelentene. A fogalom történetileg változó, jogilag rétegzett, és vallási, politikai, társadalmi és katonai kontextusokban eltérő funkciót kapott.
Etimológia és terminológia
A dzsihád az arab dzs-h-d gyökből származik, amely az erőfeszítés, megterhelés és képességek latba vetése jelentésköréhez kapcsolódik. A mudzsáhid olyan személyt jelent, aki dzsihádban vesz részt; többes száma mudzsáhidún. A fí szabíl Alláh („Isten útján”) formula a Koránban és a hadíszirodalomban vallási indítékú erőfeszítésre, adakozásra, kivándorlásra vagy harci részvételre is utalhat.
A fegyveres harcra a Korán sok helyen a kitál kifejezést használja, amely szűkebben harcot vagy hadakozást jelent. A dzsihád tágabb szómezőbe tartozik, de a későbbi jogirodalom a harcra vonatkozó koráni passzusokat rendszerint a katonai dzsihád jogi fogalmába építette be. A modern apologetikus irodalom gyakran túl élesen választja el a kitál és dzsihád jelentését; a klasszikus jogi hagyományban a harci passzusok és a dzsihád-fejezetek szorosan összekapcsolódtak.
A Koránban
A Korán dzsihádhoz és fegyveres harcokhoz kapcsolódó szövegei különböző történeti és retorikai kontextusokban jelennek meg. A mekkai szövegekben hangsúlyosabb a türelem, figyelmeztetés, prédikációs küzdelem és erkölcsi kitartás; a medinai időszakhoz kapcsolt passzusokban a fegyveres konfliktus, a közösség védelme, a mekkai ellenfelekkel folytatott harc, a hadba vonulás és a nem muszlim közösségek jogi helyzete is megjelenik.
A 25:52 a Koránnal folytatott „nagy küzdelemről” beszél, amelyet gyakran vitázó vagy prédikációs erőfeszítésként értelmeznek. A 22:39–40 a harc engedélyét azokkal kapcsolatban említi, akiket jogtalanság ért és otthonukból kiűztek. A 2:190–193 a harcot azok ellen említi, akik a közösség ellen harcolnak, miközben korlátozó formulát is tartalmaz. Más versek — például a 2:216, 4:74, 4:95, 8:39, 9:5, 9:29, 9:38–41, 9:111, 47:4, 48:17, 61:4 és 66:9 — a harc előírását, a hadba vonulást, a harc jutalmát, a foglyok kezelését vagy a nem muszlimokkal szembeni fellépést tárgyalják.
+ A dzsihádhoz és harci passzusokhoz kapcsolódó fontosabb koráni helyek Koráni hely Fő téma Forráskritikai és jogtörténeti megjegyzés 25:52 A Koránnal folytatott „nagy küzdelem” A szöveg nem katonai kontextusban is értelmezhető; gyakran a prédikációs vagy vitázó dzsihád példájaként idézik. A pusztán katonai értelmezés itt gyenge. 22:39–40 Harcengedély üldözötteknek A modern kutatás gyakran a fegyveres védekezés korai engedélyezésének szövegeként tárgyalja. A későbbi jogirodalom a katonai dzsihád egyik alaphelyeként is használta. 2:190–193 Harc azok ellen, akik harcolnak a közösséggel A szöveg egyszerre tartalmaz harci parancsot és korlátozó formulát. A klasszikus kommentárokban a „fitna” jelentése gyakran hitetlenségként vagy bálványimádásként jelenik meg, míg modern értelmezések sokszor üldöztetésként vagy politikai-vallási elnyomásként olvassák. 2:216 A harc előírása A későbbi jogi irodalom egyik fontos bizonyítóhelye a fegyveres harc kötelező jellegéhez. 4:74 és 4:95 Harc és jutalom; harcolók és otthon maradók különbsége A hadísz- és jogirodalomban a katonai részvétel vallási értékének alátámasztására használták. 8:39 Harc, amíg nincs több „fitna” A klasszikus értelmezésekben gyakran a politeista ellenállás felszámolásának szövegeként szerepelt; modern értelmezések vitatják, hogy általános háborús parancsként kell-e olvasni. 9:5 A „kardversként” ismert passzus A klasszikus jogi olvasatok jelentős része általánosabb harci parancsként kezelte a politeista ellenfelekkel szemben. Modern történeti és reformértelmezések gyakrabban konkrét szerződésszegésekhez és a 9. szúra hadjárati kontextusához kötik. 9:29 Harc a „Könyv népei” ellen a dzsizja fizetéséig A klasszikus jogban a dzsizja és a dzimmi-státusz egyik legfontosabb bizonyítóhelye lett. A vers alávetettségre utaló formulája legitim kritikai viták tárgya, mert a nem muszlimok hierarchikusan alárendelt jogállását igazolta. 9:38–41 Hadba vonulás és mobilizáció A katonai mozgósításra vonatkozó érvelésekben gyakran szerepel. Iszlámkritikus szerzők e passzusokat a pusztán védekező értelmezés elleni bizonyítékként idézik. 9:111 A harc és a paradicsomi jutalom kapcsolata A mártírság és fegyveres áldozatvállalás későbbi értelmezéseiben fontos hely. 47:4 Harc és foglyok kezelése A foglyokkal kapcsolatos jogi viták egyik fontos koráni helye. 61:4 és 61:10–12 Szervezett harc és vallási jutalom A hadba vonulás és az „Isten útján” való küzdelem összekapcsolását erősíti.
Abrogáció és a „kardvers” vitája
A harci passzusok értelmezésében fontos szerepet játszott az abrogáció, arab terminussal naszh tana. Egyes klasszikus kommentárok és jogi olvasatok szerint a későbbi medinai harci versek — különösen a 9. szúra passzusai — korábbi, türelemre vagy békés viszonyra intő verseket részben vagy egészben felülírtak. A 9:5 és 9:29 ezért sok klasszikus értelmezésben nagyobb normatív súlyt kapott, mint a korábbi béke- vagy türelemversek.
Más értelmezések szerint ezek a szövegek nem általános, időtlen háborús parancsok, hanem konkrét szerződésszegésekhez, politikai konfliktusokhoz és hadjárati helyzetekhez kapcsolódó rendelkezések. A modern reformista és apologetikus irodalom gyakran ezt a kontextuális értelmezést hangsúlyozza. A legitim kritikai álláspont azonban rámutat arra, hogy a klasszikus fikh jelentős része valóban a későbbi harci verseket részesítette előnyben, és a dzsihádot nem kizárólag önvédelmi kategóriaként rendszerezte.
Hadíszok és a fegyveres dzsihád
A hadíszirodalom a dzsihád katonai jelentését számos helyen kifejezetten megerősíti. Ezek a hagyományok nem modern értelmezések, hanem a klasszikus forrásanyag részei; történeti és jogi használatuk ugyanakkor isznád-, szöveg- és jogtörténeti vizsgálatot igényel. A hadíszok egy része a fegyveres harcot magas vallási érdemként vagy kötelezettségként mutatja be, más hagyományok pedig a harc korlátozásait, a nem harcolók védelmét vagy alternatív, nem katonai dzsihádformákat hangsúlyoznak.
+ Fontosabb hadíszmotívumok a dzsihád és hadviselés kapcsán Motívum Forrás Jelentőség Forráskritikai megjegyzés „Parancsot kaptam, hogy harcoljak az emberek ellen...” Szahíh al-Buhárí 25; Szahíh Muslim 22 A hadísz a hitvallás, ima és zakát elfogadásáig tartó harcról beszél. Iszlámkritikus szerzők gyakran ezt idézik a kényszerítő katonai dimenzió bizonyítékaként. A klasszikus jogban fontos bizonyítóhely volt, de értelmezése vitatott: egyes kommentárok az arab politeistákra vagy konkrét háborús környezetre korlátozták, más olvasatok általánosabban használták. Fegyveres harc, meghívás az iszlámra vagy dzsizjára Szahíh Muslim 1731a A hadjárati utasítás a harc előtt az iszlám felvételét, majd más feltételek — több változatban dzsizja vagy alávetés — elfogadását említi. A klasszikus hadijogban a nem muszlim ellenféllel szembeni opciók modelljévé vált. Kritikai olvasatban ez nem pusztán önvédelmi, hanem alávetési logikát mutat. Aki nem harcolt és nem is gondolt harcra, a képmutatás egyik ágán hal meg Szahíh Muslim 1910 A dzsihád iránti hajlandóság vallási értékét erősíti. A hadísz szövegében Abdalláh ibn al-Mubárak korlátozó megjegyzése szerint ez Mohamed idejére vonatkozhatott; a jogi recepcióban mégis gyakran általánosabb tanulságként szerepelt. A dzsihád minden uralkodóval együtt fennáll, akár jámbor, akár bűnös Szunan Abi Dáúd 2533 A katonai részvétel autoritás kérdéséhez kapcsolódik. Nem a két legszigorúbb szahíh gyűjteményből származik; mégis fontos példa arra, hogy egyes hagyományok a dzsihád folyamatosságát hangsúlyozzák. Éjszakai rajtaütéskor nők és gyermekek érintettsége Szahíh al-Buhárí 3012; Szahíh Muslim 1745a A hadísz az éjszakai támadások során nem szándékosan érintett nem harcolók problémáját tárgyalja. Kritikai olvasatban a nem harcolók védelmének korlátait mutatja; a klasszikus jogban ugyanakkor megkülönböztették a szándékos megölést és a járulékos veszteséget. A nem harcolók megölésének tilalma Szunan Abi Dáúd 2614 A hadjárati utasítás tiltja az idősek, gyermekek és nők megölését, valamint a zsákmánnyal való visszaélést. A hadijog korlátozó hagyományrétegét mutatja. Nem semlegesíti a katonai dzsihád expanzív jogi dimenzióját, de árnyalja a hadviselési szabályokat. Az ellenség megfélemlítése révén aratott győzelem és a zsákmány megengedettsége Szahíh al-Buhárí 335 és 2977 A hagyomány a félelemkeltés és a hadizsákmány vallási értelmezését kapcsolja Mohamed kiváltságaihoz. Az angol fordításban szereplő „terror” vagy „awe” modern politikai konnotációja félrevezető lehet, de a hadísz valóban a megfélemlítés vallási értékű motívumát tartalmazza. A legjobb dzsihád nők számára a zarándoklat Szahíh al-Buhárí 2784 Nem katonai dzsihádértelmezés a hadíszirodalmon belül. Fontos ellenpont: a dzsihád fogalma a hadíszokban sem kizárólag fegyveres formában jelenik meg. Igaz szó a zsarnok uralkodó előtt Abu Dáúd és at-Tirmidzí hagyománya; későbbi gyűjteményekben is szerepel A dzsihád morális-politikai, nem fegyveres értelmét példázza. A modern reformista és etikai értelmezések gyakran idézik.
A táblázat mutatja, hogy a hadíszirodalomban a fegyveres dzsihád erős és jól dokumentált réteg, de nem az egyetlen réteg. A legitim iszlámkritika alapja az, hogy számos kanonikus vagy széles körben használt hadísz valóban katonai, kényszerítő vagy hierarchikus elemeket tartalmaz; az apologetikus irodalom hibája gyakran ezeknek az elemeknek a relativizálása vagy elhallgatása. A polemikus kritika hibája ezzel szemben az, hogy gyakran minden forrásréteget egyetlen, változatlan ideológiai rendszerré olvas össze.
Mohamed korának történeti kontextusa