A Valahol Európában 1947-ben forgatott és 1948. január 1-jén bemutatott magyar filmdráma Radványi Géza rendezésében.
Cselekmény A második világháború utáni időszakban.
Szereplői az árván, otthontalanul kóborló gyerekek, akik bandákba verődve járják az országot, és úgy tartják el magukat, ahogy tudják: élelmet lopnak. Hamarosan körözést adnak ki ellenük. Szerencséjükre találnak egy elhagyatottnak látszó várat egy kopár hegyen. Az azonban nem lakatlan, Simon Péter egykori karmester lakja, aki a világból kiábrándulva, magányosan él itt. A gyermekek először idegenkednek a felnőttől, majdnem fel is akasztják, ám hamarosan megbarátkoznak vele, sőt meg is szeretik. Simon ugyanis nem hazudik nekik, és nem csapja be őket, mint a többi felnőtt. Sőt, öntudatra ébreszti őket. Megtanítja nekik, hogy a szabadság a legfontosabb érték, melyhez minden embernek (így nekik) is joguk van. Együtt hozzák rendbe a rozoga várat, közben a Marseillaise-t fütyülik. A gyerekek azonban lebuknak, és elfogatásukra több felnőtt is megindul. A szabadságukat nem kívánják feladni, harcolnak érte, és el is űzik a felnőtteket, ám harc közben egy puskalövéstől az egyik gyerek, Kuksi halálos sebesülést szerez. Kénytelenek bevinni őt a faluba, holott tudják, így elfogják őket. Kuksi meghal, ám Simon a városból olyan rendelkezést hoz, amely a gyermekeket felmenti a kényszerű tolvajlásokból fakadó büntetések alól, és a várat is az ő birtokukba adja.
A film készítése A második világháború után mindegyik jelentősebb párt saját filmgyártó céget alapított, hogy ideológiájának leginkább megfelelő filmeket forgasson. A magántőke bevonásával nem sikerült új szellemű, kiugró alkotásokat készíteni, így végül is egy 1947-es kormányrendelet segített átjutni a holtponton, amely 200 ezer forintos segélyt vagy hitelt adott a pártoknak filmforgatásra. A Hunnia Filmgyár Részvénytársaság három vállalkozóval kötött szerződést, közöttük a Magyar Kommunista Párt által alapított Radványi Mafirt produkcióval, amely a Valahol Európában filmdrámát tervezte filmre vinni. Radványi eredetileg magyar–román, később magyar–osztrák koprodukcióban készítette volna el a filmet, de tárgyalásai kudarccal végződtek. Ennek ellenére az 1947. augusztus 25-én forgatni kezdett alkotás elsőként készült el.
A stábban a korszak sok nagy alkotója benne volt, sőt a következő generáció legjelentősebb tagjai is segédkeztek.
A gyermek főszereplőket árvaházakból válogatták ki. Kuksira sokáig nem akadtak rá, mígnem egyszer felfigyeltek a filmgyár takarítónőjének kisfiára, Horváth Lacira, ő lett Kuksi.
A gyerekek önmagukat adták a filmben: a való életben is igazi csínytevők voltak (almát loptak, lerészegedtek a forgatás egyik napján, tintát öntöttek az egyik templom szenteltvíz-tartójába stb.). A Valahol Európában forgatása után ugyanezekkel a gyerekekkel forgatta Makk Károly is első filmjét, az Úttörők munkacímű Kék nyakkendős csillagok című művet, melyet azonban betiltottak. A film gyerekszereplőinek zöme a Gaudiopolisból került ki. Egybehangzó vélemények szerint a miniállam léte inspirációja is volt az alkotásnak.
A várról a külső felvételek a cseszneki várban készültek.Csesznek, lovagvár, vártúrák a szepmagyarorszag.hu-n
A film forgalmazására a kommunista pártnak már nem volt pénze, ezért az összes forgalmazási jog Radványit illette, aki filmjével bejárta a világot. Pl. Lengyelországban 1975. április 4-én a TVP1 csatornán mutatták be 10:00-12:40 között 'Gdzieś w Europie' címmel, a hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára rendezett háromnapos műsorfolyam részeként.
A film 2000-ben bekerült minden idők legjobb 12 magyar alkotása közé, 2012-ben pedig a Magyar Művészeti Akadémia tagjai beválogatták a legjobb 53 magyar film közé is.
Stáblista rendező: Radványi Géza forgatókönyvíró: Balázs Béla ötlete alapján, Balázs Béla, Radványi Géza, Máriássy Félix, Máriássy Judit operatőr: Hegyi Barnabás vágó: Máriássy Félix segédrendezők: Makk Károly, Bacsó Péter, Herskó János, Herskó Anna segédoperatőr: Illés György pedagógus, valamint a gyermekeket betanította: Gál Ferusz József zene: Buday Dénes hangmérnök: Rónay Gyula díszlettervező: Pán József, Benda Miklós gyártásvezető: Szirtes László gyártó: Radványi produkció, MAFIRT
Szereplők Somlay Artúr (Simon Péter) Gábor Miklós (Hosszú Péter) Bánki Zsuzsa (Éva) Bárdy György (rendőr) Horváth Laci (Kuksi) Rozsos István Harkányi Endre Rónai András (Ficsúr) Bicskey Károly Tollas András Kemény László Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatói
A film eszperantó nyelvű szinkronja A filmet a 72. Eszperantó Világkongresszuson mutatták be Varsóban - 1987
Jegyzetek
További információk
Kapcsolódó szócikkek Valahol Európában (musical)
Kategória:1948 filmjei Kategória:Magyar filmdrámák Kategória:Magyar fekete-fehér filmek Kategória:MOKÉP-filmek Kategória:Magyar Örökség díjasok Kategória:Radványi Géza-filmek Kategória:Magyar háborús filmek Kategória:Második világháborús filmek