Khacsik Dunamalján (örményül: Խաչիկ Դունամալյան, oroszul: Хачик Дунамалян), művésznevén Xcho vagy stilizálva csak «Хчо» Oroszországban élő, örmény származású énekes, hiphopelőadó és dalszövegíró. Dalait a Glass Cage kiadó égisze alatt adja elő.

Életpálya 2001 június 9-én született Örményországban, Vanadzorban. A helyi 10-es számú általános iskolában tanult. 14 éves korában egy évre az oroszországi Batájszkba költözött a nagymamájához. 2018-ban fejezte be iskolai tanulmányait. Már iskoláskorában is zenélt, karrierje azonban 2019-ben kezdett fellendülni igazán. Tanult a Vanadzori Állami Egyetemen, azonban két tanév után félbehagyta tanulmányait, hogy teljesen az egyre sikeresebb zenei karrierjével foglalkozhasson/ Elmondása alapján akkor fogta fel igazán, hogy valahová tart a zenei karrierje, amikor egyszer Szentpéterváron beült egy taxiba, ahol az "I can fly" című dala szólt, majd amikor a taxi odaért egy vendéglőhöz, ott szintén az egyik számát játszották. Az Oroszországban népszerű "VK Музыка" streamingszolgáltató szerint Xcho 2022-ben az év áttörése kategória győztese.

Azóta valamennyi dalát több tízmillióan nézték meg a YouTube-on. Gyakran turnézik Oroszországon belül és a posztszovjet államokban. Xcho zenei stílusa leginkább a modern hiphop és rap műfajokba sorolható, amelyeket gyakran ötvöz különböző elektronikus zenei elemekkel. Zenéjére jellemzőek az érzelmes szövegek, valamint a dallamos, fülbemászó ritmusok. Xcho dalai gyakran reflektálnak a személyes élményekre, szerelemre és társadalmi kérdésekre, miközben modern hangzást és produkciós technikákat alkalmaznak. Zenei stílusa hasonlít az Oroszországban elterjedt, úgynevezett vízipipa-pop vagy vízipipa-rap előadók dalaihoz, stílusához, melyekben oroszul, gyakran keleti vagy kaukázusi akcentussal adnak elő keleties hangzású dalokat, melyeknek a témája gyakran eltér a hagyományos hiphoptól.

Magánélete 2023-ban feleségül vette gyerekkori szerelmét és régi vanadzori osztálytársát, Mariát. Egy öccse van, Hamlet. Jelenleg (2024) Moszkvában lakik. Xcho Real Madrid-szurkoló. Anyanyelve az örmény, de anyanyelvi szinten beszél oroszul, és dalaiban gyakran énekel angolul is.

Albumok

CROSS (2020) Immigrant (2022)

Dalok Kiadás éveDalAlbum2018 rowspan="10" «Это не любовь» (feat. Gor)2019«С ней я»«Враг» (feat. Gor)«Be human» (feat. Gor)«Ты знай» (feat. Gor)«I can fly»«No Bro»«Волна»2020«Налей»«Гангстер»«CROSS»«Лондон»«Листок»«Memories» (feat. MACAN)«Дай мне огня» (feat. Mr Lambo & Пабло)«Мотив»«Забираю души»«Dollar»«Майка» rowspan="6" 2021«Only you» (feat. Пабло & ALEMOND)«Всё будет хорошо» (feat. Mr Lambo)«Вороны»«Мысли»«Путь»«Эскизы»«Immigrant»2022«Вера»«Ты и Я» rowspan="10" «Про любовь»«Нарекай»«Где же вы»2023«Январь»«Поэт»«Музыка в ночи»«DIAMOND»«Моя»2024«Письмо»

Jegyzetek

Kategória:2001-ben született személyek Kategória:Örmény énekesek Kategória:Élő személyek