A Júlia nem akar a földön járni a Napoleon Boulevard magyar együttes harmadik nagylemeze. 1988-ban jelent meg a Hungaroton kiadásában. 300 ezer eladott példánnyal aranylemez lett. A címadó dal az együttes legismertebb szerzeményévé vált.
A Júlia nem akar a földön járni című dal végén Vincze Lilla némethez hasonlító néhány sor szöveget énekelt, amelyben német szavakat lehet hallani. Az énekesnő a későbbiekben elmondta, hogy tulajdonképpen ez egy halandzsa-szöveg, ami annyira megtetszett nekik, hogy végül a dal így maradt.
Az album dalai Júlia nem akar a földön járni Uram, segíts! Szemtől szembe Vagy az élet volt kegyetlen, vagy a szíved volt kemény Jó lenne Mylord Hidd el, jönnek még jobb idők II. Néha álmodj velem Európa visszavár Vallomás Kína Állok a hídon
Közreműködők Vincze Lilla – ének Pócs Tamás – basszusgitár Gömör László – dobok, billentyűs hangszerek Kollár Attila – fuvola, szaxofon, szintetizátor, vokál Cziglán István – gitár, szintetizátor, vokál Erdész Róbert – szintetizátor Karácsony János – producer
Fogadtatás Az 1988 októberében megjelent album már abban a hónapban aranylemez lett, karácsonyra elérte a 200 ezer eladott példányt. Összesen 300 ezer példányt adtak el belőle. A Kultúra.hu kritikája szerint „…a Júlia-album az egyik legjobban sikerült slágerérzékeny magyar poplemez. Újrahallgatva azonnal visszaépülnek a harmóniák, a dallamok, még ha az elmúlt harminc évben nem is jutott eszünkbe elővenni az albumot.”
Jegyzetek
További információk Discogs adatlap
Kategória:1988 nagylemezei Kategória:Magyar zenei albumok