A társadalmi mozgalom emberek nagy csoportjának lazán szervezett erőfeszítése egy bizonyos cél elérése érdekében, jellemzően társadalmi vagy politikai cél elérése érdekében. Ez lehet egy társadalmi változás végrehajtása, vagy annak ellenállni vagy visszavonása. Ez egyfajta csoportakció, és magában foglalhat egyéneket, szervezeteket vagy mindkettőt. A társadalmi mozgalmakat úgy írták le a 2011-ben megjelent Political sociology : oppression, resistance, and the state kötetben Davita Silfen Glasberg és Deric Shannon, mint "olyan szervezeti struktúrákat és stratégiákat, amelyek képessé tehetik az elnyomott lakosságot a kihívások hatékony megoldására, hogy ellenálljanak a náluk hatalmasabb és előnyösebb helyzetben levő eliteknek". Ezek a nemzeteken belüli társadalmi változás egyik módszerét képviselik. Másrészt egyes társadalmi mozgalmak célja nem a társadalmi egyenlőség, hanem a meglévő hatalmi kapcsolatok fenntartása vagy felerősítése. A tudósok például a fasizmust társadalmi mozgalomként írták le.
A politikatudomány és a szociológia számos elméletet és empirikus kutatást dolgozott ki a társadalmi mozgalmakkal kapcsolatban. Egyes politikatudományi kutatások például rávilágítanak a népi mozgalmak és az új politikai pártok megalakulása közötti kapcsolatra, valamint a társadalmi mozgalmak funkciójára a napirend meghatározásával és a politikára gyakorolt befolyásukkal kapcsolatban. A szociológusok a társadalmi mozgalmak többféle típusát különböztetik meg, olyan dolgokat vizsgálva, mint a társadalmi mozgalmak hatóköre, a változtatás típusa, munkamódszerük, bekategorizálásuk és időkeretük.
Egyes tudósok azzal érveltek, hogy a modern nyugati társadalmi mozgalmak a munkaerő fokozott mobilitása révén váltak lehetővé az oktatás (az irodalom szélesebb körű terjesztése) és a 19. századi társadalmak iparosodása és urbanizációja következtében.Weinberg, 2013 Néha felvetődik az a vita, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága, az oktatás, ill. a modern nyugati kultúrában elterjedt relatív gazdasági függetlenség a felelős azért, hogy példátlan számú és kiterjedt társadalmi mozgalom alakult ki az elmúlt száz évben (például a kenyai Mau Mau felkelés), hogy szembeszálljon a nyugati gyarmatosítással. A társadalmi mozgalmak szoros kapcsolatban álltak és állnak a demokratikus politikai rendszerekkel. Esetenként társadalmi mozgalmak is részt vettek a nemzetek demokratizálásában, de sokkal gyakrabban virágoztak már a demokratizálódás után. Az elmúlt 200 év során az ellenvélemények megfogalmazásának népszerű és globális részévé váltak.Tilly, 2004
A modern mozgalmak világszerte gyakran használják a technológiát és az internetet az emberek mozgósítására. A sikeres mozgalmakban a kommunikációs trendekhez való alkalmazkodás gyakori téma.
Definíciója Mario Diani azt állítja, hogy a társadalmi mozgalom definíciójának majdnem mindegyik kritériuma szerint "politikai vagy kulturális konfliktusban részt vevő egyének, csoportok és/vagy szervezetek informális interakcióinak hálózata, közös kollektív identitáson alapulva".
Charles Tilly szociológus a társadalmi mozgalmakat vitaelőadások, bemutatók és kampányok sorozataként határozza meg, amelyek során az átlagemberek kollektív követeléseket fogalmaznak meg másokkal szemben. Tilly szerint a társadalmi mozgalmak a hétköznapi emberek közpolitikában való részvételének fő eszközei.Tilly, 2004, p.3 Azzal érvel, hogy egy társadalmi mozgalomnak három fő eleme van: 1. Kampányok: a célba vett hatóságok felé tartós, szervezett nyilvános erőfeszítés kollektív követelések előterjesztésére; 2. Kínálat (a küzdelem kínálata): a "a következő politikai cselekvési formák kombinációinak alkalmazása: speciális célú egyesületek és koalíciók létrehozása, nyilvános gyűlések, ünnepélyes felvonulások, virrasztások, gyűlések, demonstrációk, petíciók, nyilatkozatok a közmédiában és brosúrák terjesztése; 3. A WUNC-jelzők: a résztvevők összehangolt nyilvános képviselete az értékről, az egységről, a számokról és saját maguk és/vagy választókerületeik elkötelezettségéről.
Sidney Tarrow a társadalmi mozgalmat a következőképpen határozza meg: "kollektív kihívások olyan emberek részéről (az elitekkel, hatóságokkal, más csoportokkal vagy kulturális kódokkal szemben), akik közös célokkal rendelkeznek és szolidárisak egymással az elitekkel, ellenfelekkel és hatóságokkal való tartós interakcióban." Külön megkülönbözteti a társadalmi mozgalmakat a politikai pártoktól és az érdekcsoportoktól..Tarrow, 1994
John McCarthy és Mayer Zald szociológusok a társadalmi mozgalmat úgy definiálják, mint "társadalmi népességen belül kialakult vélemények és hiedelmek összessége, amely a társadalmi szerkezet és/vagy a társadalmi ellenszolgáltatások eloszlása egyes elemeinek megváltoztatására irányuló preferenciákat képvisel".
Paul van Seeters és Paul James szerint a társadalmi mozgalom meghatározása magában foglalja az „összefogás” néhány minimális feltételét: valamiféle kollektív identitás kialakulása; közös normatív irány kialakítása; a status quo megváltoztatása iránti aggály megosztása a gyakorlati cselekvés pillanatainak bekövetkezése, legalábbis amelyek szubjektív módon kapcsolódnak egymáshoz az időben, és a változás iránti aggodalommal foglalkoznak. Így a társadalmi mozgalmat úgy definiáljuk, mint a politikai társulás formáját olyan személyek között, akiknek megvan az a minimális érzésük arról, hogy másokkal közös cél érdekében kapcsolódjanak egymáshoz és akik hosszabb időn keresztül egymással is találkoznak, hogy társadalmi változást hajtsanak végre a közösség nevében a cél érdekében.
Történet A kezdetek A társadalmi mozgalmak korai fejlődése a 18. század közepén Angliában lezajlott széles körű gazdasági és politikai változásokhoz kapcsolódott, beleértve a politikai képviseletet, a piaci kapitalizációt és a proletárizálódást.
Az első tömeges társadalmi mozgalom John Wilkes köré szerveződött. A The North Briton című lap szerkesztőjeként Wilkes erőteljesen támadta John Stuart új kormányzását és az új kormány által a hétéves háború végén kötött 1763-as párizsi békeszerződésben elfogadott békefeltételeket. A lázító rágalmazással vádolt Wilkest az elfogatóparancs kiadása után letartóztatták, ezt a lépést Wilkes törvénytelennek minősítette – a főbíró pedig végül Wilkes javára döntött. Ennek az lett az eredménye, hogy Wilkes a középosztályok népszuverenitásáért küzdő, egyre erősödő mozgalom feje lett – az emberek "Wilkes and Liberty"-t (Wilkes és szabadság) skandáltak az utcákon.
Később a rágalmazás és obszcén vádak miatti száműzetés időszaka után Wilkes elindult a middlesexi parlamenti képviselői hely megszerzéséért, ahol nagyrészt támogatták. Amikor Wilkest 1768. május 10-én bebörtönözték a King's Bench börtönbe, tömeges mértékben őt támogató mozgalmak alakultak ki, az utcákon nagy tüntetések voltak "No liberty, no King" (Nem a szabadságra, nem a királyra) szlogent skandálva.
A parlamenti mandátumától megfosztott Wilkes 1769-ben londoni alderman lett, és a Society for the Supporters of the Bill of Rights nevű aktivista csoport népszerűsíteni kezdte politikáját támadó módban. Ez volt az első tartós társadalmi mozgalom: nyilvános összejöveteleket, tüntetéseket, példátlan mértékű röpiratok terjesztését és tömegpetíciós felvonulást foglalt magában. A mozgalom azonban ügyelt arra, hogy ne lépje át a határt nyílt lázadásba. Megpróbálta orvosolni a kormányzás hibáit a létező jogi precedensekre hivatkozva, és a konszenzusos és alkotmányos berendezkedés elérését parlamenten kívüli agitációként képzelték el. E társadalmi mozgalom ereje és befolyása London utcáin arra kényszerítette a hatóságokat, hogy engedjenek a mozgalom követeléseinek. Wilkes visszakerült a parlamentbe, az általános végrehajtási parancsokat alkotmányellenesnek nyilvánították, és a sajtószabadságot kiterjesztették a parlamenti vitákra is.
A katolikusellenes tiltakozás egy ennél is sokkal nagyobb mozgalmát indította el az 1778-ban elfogadott pápista törvény, amely megszüntetett számos az angliai római katolikusok által elszenvedett büntetést és a jogképességük hiányát, és Lord George Gordon köré szerveződött a mozgalom, aki 1779-ben a Protestáns Szövetség elnöke lett. The Association had the support of leading Calvinist religious figures, including Rowland Hill, Erasmus Middleton, and John Rippon. Az Egyesületet vezető református vallási személyiségek támogatták őt, köztük Rowland Hill, Erasmus Middleton és John Rippon. Gordon szókimondó propagandista volt, és a pápizmustól és az abszolút monarchikus uralomhoz való visszatéréstől való félelmekkel szította fel a tömeget. A helyzet gyorsan romlott, és 1780-ban, a Protestáns Szövetség találkozója után tagjai az alsóházba vonultak, hogy beadják a törvény hatályon kívül helyezését követelő petíciót, amit a kormány megtagadott. Ezek után hamarosan zavargások törtek ki Londonban, és a dühös tömeg megtámadta a nagykövetségeket és a katolikus tulajdonú vállalkozásokat.
A 18. század végén megjelent egyéb politikai mozgalmak közé tartozik a rabszolgaság elleni brit abolicionista mozgalom (amely az 1791-es cukorbojkott és az 1806-os második nagy petíciós akció között volt), és talán a francia és amerikai forradalom körüli felfordulás is idesorolható. Eugene Black (1963) véleménye szerint "...az egyesület lehetővé tette a politikailag hatékony nyilvánosság kiterjesztését. A modern, parlamenten kívüli politikai szervezet a tizennyolcadik század végének terméke [és] a reformok korának története nem írható meg e nélkül.”
A társadalmi mozgalmak növekedése és terjedése A napóleoni háborúk győzelme után 1815-től Nagy-Britannia a társadalmi felfordulás időszakába lépett, amelyet a társadalmi mozgalmak és a speciális érdekeket képviselő egyesületek használatának egyre érettebbé válása jellemez. A chartizmus volt a növekvő munkásosztály első tömegmozgalma a világon. 1838 és 1848 között a politikai reformok mellett kampányolt az 1838-as Népi Charta kiáltványával – ez többek között az általános választójogot és a titkos szavazást követelte (az általános választójog alatt viszont ekkor még a férfiak általános választójogát értették). A „társadalmi mozgalmak” kifejezést Lorenz von Stein német szociológus vezette be 1848-ban Die sozialistischen und kommunistischen Bewegungen seit der dritten französischen Revolution című könyvében, bevezetve ezzel a „társadalmi mozgalom” kifejezést a tudományos vitákbaTilly, 2004, p. 5 – valójában azonban ilyen módon ábrázolta a jóléti jogokként értelmezett szociális jogokért küzdő politikai mozgalmakat.
A 19. század végének munkásmozgalmát és szocialista mozgalmát prototipikus társadalmi mozgalmaknak tekintik, amelyek a kommunista és szociáldemokrata pártok és szervezetek megalakulásához vezettek. Ezek a tendenciák a szegényebb országokban a reformok iránti nyomás folytatásaként mutatkoztak meg, például Oroszországban az 1905-ös és az 1917-es októberi orosz forradalommal, ami az első világháború vége körül a cári rezsim összeomlását eredményezte.
A második világháború győzelme után 1945-ben Nagy-Britannia a radikális reformok és változások időszakába lépett. A háború utáni időszakban megjelent a feminizmus, a melegjogi mozgalom, a békemozgalom, a polgárjogi mozgalom, az atomellenes mozgalom és a környezetvédő mozgalom, amelyeket gyakran új társadalmi mozgalmaknak neveztek. Ezek többek között az új baloldal által befolyásolt zöld pártok és szervezetek megalakulásához vezettek. Néhányan az 1990-es évek végén egy új globális társadalmi mozgalom, a globalizációellenes mozgalom megjelenését találják. Egyes társadalmi mozgalmakkal foglalkozó tudósok úgy vélik, hogy a globalizáció gyors ütemével az új típusú társadalmi mozgalmak megjelenésének lehetősége rejtve van még – a múlt nemzeti mozgalmainak analógiájával írják le azt, amit globális állampolgári mozgalomnak (Global citizens movement) neveztek el.
Főbb folyamatok