Frédérique Matla (Huizen, 1996. december 28. –) olimpiai, világ- és Európa-bajnok holland gyeplabdázó. Csapatával győzni tudott 2021-ben a tokiói olimpián női gyeplabdában, ahol kilenc gólt szerezve ő lett a torna gólkirálya. A 2024-es a párizsi olimpián is tagja volt az aranyérmes holland válogatottnak.

Pályafutása Hét éves korában kezdett gyeplabdázni a valkenswaardi csapatban, ahol édesanyja is játszott. Fiatalon igazolt ’s-Hertogenbosch városának csapatába, amelynek azóta is tagja. A felnőtt csapatban a 2012–2013-as szezonban debütált. Együttesével több holland bajnoki címet és európai kupa-győzelmet ünnepelhetett.

A holland junior válogatottal ezüstérmes lett a 2016-os junior világbajnokságon. A tornán Matla 12 góllal lett gólkirály.

A holland felnőtt válogatottban 2017-ben mutatkozott be. Még abban az évben megnyerte első Európa-bajnoki címét, majd 2018-ban lett először világbajnok. A 2021-es tokiói olimpián a holland csapat mind a nyolc mérkőzését megnyerte, a döntő kivételével Matla ezek mindegyikén gólt tudott szerezni. Összesen elért kilenc találatával a gólkirályi címet is elhódította.

A válogatottban 2025. december 12-ig összesen 160-szor lépett pályára és 157 gólt szerzett.

Sikerei, díjai Holland bajnok: 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2021, 2022 Euro Hockey League győztes: 2021, 2023 Olimpiai bajnok: 2021, 2024 Világbajnok: 2018, 2022 Európa-bajnok: 2017, 2019, 2021, 2023, 2025

Olimpia gólkirálya: 2021 Európa-bajnokság gólkirálya: 2021 Junior világbajnokság gólkirálya: 2016

Jegyzetek

További információk

Adatlapja az olympics.com-on

Kategória:Élő személyek Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Holland női sportolók Kategória:Gyeplabdázók Kategória:Holland olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (2020) Kategória:Olimpiai bajnokok (2024) Kategória:Olimpiai bajnokok (gyeplabda)