A Haas VF-24 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Haas F1 Team tervezett és versenyeztetett a 2024-es Formula–1 világbajnokság során. Pilótái Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg voltak, két futam erejéig, valamint egyes szabadedzéseken pedig Oliver Bearman is vezethette az autót.

Az idény Az előző évhez képest, amikor a csapat az utolsó helyen végzett a bajnokságban, jelentősen jobban szerepeltek. Különösen igaz volt ez Hülkenberg teljesítményére, aki az időmérő edzéseken is jó eredményt nyújtott és alkalomszerűen ugyan, de gyűjtögette a pontokat. Monacóban már a rajt után mindkét Haas kiesett egy csúnya balesetben, amelyet Magnussen okozott. Az osztrák nagydíjon megismételték a két évvel korábbi eredményüket egy hatodik és egy nyolcadik hellyel.

Magnussennek egész évben meggyűlt a baja a versenybírákkal, ugyanis számos büntetőpontot gyűjtött be különféle manőverekért. Az olasz nagydíjat követően összegyűlt az a 12 büntetőpontja, amely automatikus eltiltással járt együtt, ezért a helyére az az Oliver Bearman ugrott be, aki a csapat tesztpilótája volt, a következő évben a csapat állandó versenyzője, illetve egy futamot már teljesített a Ferrari színeiben is. Bearman a futamon pontot is szerzett, így ő lett a Formula–1 történetének első pilótája, aki a debütáló évében két különböző csapattal is végrehajtotta ezt.

Bearman másodszor is beugrott Magnussen helyett, amikor ő Brazíliában nem érezte jól magát, ezért visszalépett. Erről a versenyről Hülkenberget kizárták, miután kicsúszott és a pályabírók segítették őt vissza a pályára, ami tiltott volt – ilyenre utoljára 2007-ben került sor. A szezonzáró futamon Magnussen révén egy leggyorsabb kört is szerzett a csapat.

Eredmények ÉvCsapatMotorGumikPilótákFutamokPontokHelyezésBHRSAUAUSJPNCHNMIAEMIMONCANESPAUTGBRHUNBELNEDITAAZESINUSAMXCSAPLVGQATABU2024MoneyGram Haas F1 TeamFerrari 066/1016109111011 711KI111166131811171198 89KIZ8KI 78587.12121013161912KI12178121514181019†11 77VL129161012 Kis számmal jelölve a sprintfutamokon elért helyezések, amennyiben azok pontszerzéssel jártak együtt.

† – nem fejezte be a futamot, de rangsorolták, mert teljesítette a versenytáv 90 százalékát

Hülkenberg a miami és katari sprintfutamon 2, az amerikain 1 pontot szerzett.

Magnussen az amerikai sprintfutamon 2 pontot szerzett.

Jegyzetek

Kategória:2024-es Formula–1-es autók Kategória:Haas F1 Team