Trombitás Kristóf Keresztély (Pécs, 1988. január 19. –) magyar közéleti személyiség, influencer, a Fidesz-közeli Megafon Központ tagja. Édesapja, Trombitás Zoltán orvos, politikus, országgyűlési képviselő.

Életpályája Mauri Partizán álnéven 2015-ben az olasz futballal foglalkozó Il Nostro Calcio nevű Facebook-oldal szerkesztője volt. Később viszont az oldal elhatárolódott tőle, és közzétettek egy bejegyzést, melyből kiderült, Trombitás 2015-ben még azért méltatta Davide Moscardellit, mert a focista kiállt a melegjogokért.

2017 körültől a Biokomnál dolgozott, amelynek az anyja, Mikes Éva volt az önkormányzati cég jogi és stratégiai igazgatója.Nemrég még önkormányzati cégtől kapott fizetést az ellenzéket csürhéző köztévés. Szabadpecs.hu. 2019. okt. 18.

2018 januárjától a Mandiner publicistája.Malteros Trombikra ma már nincs szükség. Hang.hu. 2023. máj. 30.Miért is bukott a Fidesz 1994-ben?. Mandiner.hu. 2018. jan. 8.

2018. október 4-től 2019. december 31-ig az M5 Ez itt a kérdés című műsorának műsorvezetője. Ennek egyik adásában egyszer azzal keltett feltűnést, hogy arról készített beszélgetést többek között Hodász Andrással, hogy vajon gyógyítható-e a homoszexualitás.

2020 márciusától a Publi Cafe magazinműsort vezette műsorvezetőként a Hír TV-n.Publi Cafe: Mintha a normalitás és a tisztesség hiányozna az ellenzéki oldalból. Hirtv.hu. 2020. márc. 19.

2021 augusztusában megalakult a Védett Társadalom Alapítvány,Megalakult a Védett Társadalom Alapítvány és nagyon fájni fogunk!. Mandiner.hu. 2021. aug. 8. amelynek kuratóriumi tagja lett.K-Monitor Korrupció Közpénz (pontosabban ennek elődszervezete a Zárt Társadalom Alapítvány volt, az 2021 januárjában indult.Jobbszélről védi a normalitást a kormánymédia jól ismert figuráiból verbuvált, radikálisokhoz dörgölődző szervezet. 444.hu. 2022. márc. 1.)

2021 szeptemberében bejelenti, hogy csatlakozott a Megafon csapatához.Trombitás Kristóf is a Megafon csapatát erősíti. Magyarnemzet.hu. 2021. szept. 13. A Megafon Központ fizetett Facebook-kampányainak egyik nagy kedvezményezettje lett.

A Pesti TV-n először 2021 októberének végétől a Hópelyhek olvadása című műsor és a Számok és Tények című műsor házigazdája és szerkesztője, ezzel párhuzamosan a Pesti Srácokon vezércikkekkel jelentkezett ezentúl (a Pesti TV 2022. július 11-én szűnt meg).Hópelyhek olvadása Trombitás Kristóffal. Pestitv.pestisracok.hu. 2021. okt. 28.Ma a normálisok lázadása a legfontosabb harc – Trombitás Kristóf is a Pesti TV-n folytatja. Pestitv.pestisracok.hu. 2021. okt. 9.Számok és tények – a Pesti TV új műsora, ahol adatokkal verjük szét a baloldal hazugságait. Pestitv.pestisracok.hu. 2021. nov. 7.

A Magyar Nemzetben is jelentek meg írásai.

2022-ben, Ukrajna Oroszország általi megtámadása kapcsán az alábbi címmel adott ki publicisztikát a PestiSrácok.hu oldalon: Ukrajna mellé állni hazaárulás. Nem sokkal később a cikk címe Ukrajna mellé állni?-ra változott.

Nem sokkal később rosszindulatú megjegyzést tett Fekete-Győr András, a Momentum politikusa felé: "Jó, azért Fekete-Győr Andrást ledobhatnánk Donbaszban, ha már ennyire harcolni akar". Egyik botrányos nyilatkozatában a debreceni akkumulátorgyárat Pécsre telepítette volna át.

2023-ban előkerült egy fiatalkori képe, amin náci karlendítést végez.

2024-ben egy cikkben kiállt az azonos neműek gyermekvállalása mellett, de a cikket a Pesti Srácok eltávolította.

Jegyzetek

Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Pécsiek Kategória:A Mandiner vezetői, újságírói