A 2024. évi nyári olimpiai játékokon triatlonban 3 versenyszámot rendezték meg. A férfiak versenyét július 30-án, a nőkét július 31-én, a vegyes váltót pedig augusztus 5-én tartották.
A rajt és a cél a III. Sándor hídnál lett kialakítva. Az úszást a tervek szerint a Szajnában teljesítették a triatlonisták. Az úszás után a folyóból kijőve a versenyzők, először az olimpiák történetében, 32 lépcsőfok megmászásával érték el kerékpárjukat.
Formátum A triatlon olimpiai egyéni száma három részből tevődik össze. 1,5 km úszás után 40 km kerékpározás, majd 10 km futás következik.
A vegyes váltóban négyfős csapatok szerepeltek, amelyet két férfi és két női versenyző alkotott. Minden résztvevő teljesítet egy 300 méter úszásból, kb. 6,6 km kerékpározásból és 1 km futásból álló etapot, majd átadta a stafétát egy csapattársának. A versenyzők kötelezően férfi - nő - férfi - nő sorrendben kellett kövessék egymást.
Éremtáblázat (A táblázatokban a rendező nemzet sportolói eltérő háttérszínnel, az egyes számoszlopok legmagasabb értéke vagy értékei vastagítással kiemelve.) 1.10232.10123.10014.010101010101
Érmesek Férfi egyéni Női egyéni Vegyes csapat Tim Hellwig Laura Lindemann Lasse Lührs Lisa Tertsch Taylor Knibb Morgan Pearson Seth Rider Taylor Spivey Sam Dickinson Beth Potter Georgia Taylor-Brown Alex Yee
Jegyzetek
Források Paris 2024 - Triathlon Triathlon at the 2024 Paris Olympic Games
Triatlon 2024