Köves Alexandra (1975. –) ökológiai közgazdász, egyetemi tanár, kutatóközpont-vezető.
Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem docense, az Operáció és Döntés Intézet, azon belül is a Döntéselmélet Tanszék tagja. A népszerű Zöld Egyenlőség podcast, és az angol nyelvű Economics for Rebels létrehozója, szerkesztő-műsorvezetője.
Pályafutásának első tíz évében a magyar közigazgatáson belül foglalkozott fejlesztéspolitikával, ezen belül is főként társadalomfejlesztéssel, ebből nyolc évet felsővezetői pozícióban. A közigazgatásban eltöltött idő után számos hazai és nemzetközi projektben vett részt szakértőként, tanácsadóként, projektvezetőként. 2014-ben a teljes karrierváltás mellett döntött, és azóta az idejét a BCE Vállalatgazdaságtan Intézet Döntéselmélet Tanszékén tanításra és kutatásra fordítja. Leginkább olyan jövőkutatásokban vesz részt, amely azt vizsgálja, hogy hogyan lehetne környezetileg fenntarthatóbb és társadalmilag igazságosabb rendszereket létrehozni.
Felsőfokú végzettségek
Mesterdiplomáját (MA in International Business and Languages, német-spanyol nyelvi szak) a Heriot-Watt Egyetemen szerezte Edinburgh-ban, az Egyesült Királyságban 1995 és 1999 között. Ezután elvégezte a MPhil in Advanced International Studies képzést a Bécsi Diplomáciai Akadémián 1999 és 2000 között. Doktori fokozatát a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástani Doktori Iskolájában szerezte (2011-2014). 2023-ban Dr. Habil fokozatot szerzett a Budapesti Corvinus Egyetemen.
Szakmai életút Munkahelyek:
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal, osztályvezető (2001 – 2002) Miniszterelnöki Hivatal Phare Iroda, irodavezető (2002 – 2003) Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda, programigazgató (2003 – 2009) Medeia Tanácsadó és Szolgáltató Kft., ügyvezető, alapító, vezető tanácsadó (2009 – 2018) TriDev Tanácsadó és Innovációs Kft., alapító (2009 – 2015; 2014-ig ügyvezető) Budapesti Corvinus Egyetem, egyetemi oktató, habilitált egyetemi docens (2014 –)
Tudományos vagy szakmai szervezetek:
European Society for Ecological Economics, tag (2012 –) Nemnövekedés Nemzetközi Konferenciáinak Támogató Munkacsoportja, tag (2018 –) Society and Economy: szerkesztőbizottsági tag, vezető (2018 –)
Egyetemi közéleti tevékenységek:
BSIS (Business School Impact System) koordinátor (2018 – 2021) Szenátusi tag (2019 – 2020) Etika, Felelősségvállalás, Fenntarthatóság hub, irányító testületi tag (2022 –)
Felügyelőbizottsági és igazgatósági tagságok:
Európai Ökológiai Közgazdaságtani Társaság, Igazgatósági tag (2019 – 2022), alelnök (2022 –) Levegő Munkacsoport, Elnökségi tag (2019 –)
Kutatás Korábbi kutatási témái az alábbiak voltak: fenntartható és felelős vállalatok egy nemnövekedés szcenárióban, fenntartható foglalkoztatás, fenntartható fogyasztás, a haláltudatosság és a fenntartható átmenetek kapcsolata, magyar munkaügyi rendszer, gazdasági felsőoktatás jövője.
Jelenleg a nemnövekedés szcenáriók, a magyar fánk gazdasági modellek, a rendszerszemlélet a társadalmi átmenetekben, valamint a víziók a mesterséges intelligencia és a társadalom kapcsolatáról témakörökben kutat.
Publikációinak listája a Magyar Tudományos Művek Tárában érhető el.
Legfontosabb kutatásai:
A fenntartható társadalom felé való átmenet gazdaságpolitikai alternatívái (2012). Részvétel formája: a kutatócsoport tagja. Nem növekedés-központú gazdaságpolitikai alternatívák: a fenntartható életmód felé való átmenet szakpolitikai lehetőségei (2013). Részvétel formája: a kutatócsoport tagja. Szolgáltatási akkreditáció modellezése (2011). Részvétel formája: a kutatócsoport tagja. A Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal által végrehajtott TAMOP 1.3.1 „A foglalkoztatási szolgálat fejlesztése” kiemelt projekt Szolgáltatásfejlesztési komponensén belül az 1.1.5 „Szolgáltatási akkreditáció modellezése” alprojekt kutatása. Fenntartható és felelős vállalatok egy Nemnövekedés szcenárióban (2018 – 2021, OTKA Posztdoktori kutatási ösztöndíj). Részvétel formája: kutatásvezető. Víziók a mesterséges intelligencia és a társadalom kapcsolatáról (2019 –, OTKA kutatási kíválósági projekt). Részvétel formája: a kutatócsoport tagja. Modellek, Értékelések, és Szakpolitikák a Fenntarthatóságért (2023 –, MAPS). Részvétel formája: a kutatócsoport tagja.
Szakértői tevékenység Egyetemi oktatói munkája a Gazdaság- és Szervezéstudományok területén belül a következő témakörökben folyik: döntéselmélet és döntési technikák, ökológiai közgazdaságtan, gazdasági növekedés, fenntartható sport.
Nyelvismeret: angol (felsőfok), német (középfok), spanyol(középfok).
Legfontosabb szakértői tevékenységei:
Az első Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás Operatív Programjának és a Regionális Operatív Program kidolgozása (2001 – 2004) Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium: Az Új Magyarország Fejlesztési Terven belül a Társadalmi Megújulás Operatív Program és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program tervezése (2006 – 2007) Európai Bizottság: A horvát előcsatlakozási alapokból (Phare/IPA) finanszírozott projekteken belül a szociális és a közigazgatási szektor futó projektjeinek összesített ország-program szintű értékelése (2009). Országos Foglalkoztatási Közalapítvány: A munkaerő-piaci szolgáltatásokat végző nem állami szervezetek bevonásával a munkaerő-piaci szolgáltatások akkreditációs rendszerének kidolgozása (2010). Európai Bizottság: Az Európai Bizottság 2014-2020-as végrehajtási rendelet tervezeteinek ESZA szempontú változásaira adott magyarországi szakértői reakciók felmérése, javaslatok (2011). Román Fejlesztési Minisztérium: Az uniós források kezeléséért felelős intézményrendszer koordinációját végző román Koordinációs Irányító Hatóság munkájának támogatása (2011 – 2012). Nemzeti Munkaügyi Hivatal: A Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal stratégiájának koherenciavizsgálata az EU2020 célokkal, a már megvalósult foglalkoztatáspolitikai fejlesztések értékelésével (2012). Nemzeti Munkaügyi Hivatal: Stratégiai anyagok elkészítése és stratégiai workshop moderálása a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal megbízásából a 2014-2020-as programozási időszak foglalkoztatáspolitikai tevékenységeinek tervezése céljából (2013). Nemzeti Munkaügyi Hivatal: A munkaügyi szervezetek nemzetközi szövetsége (WAPES) budapesti kincstárnoki találkozójának moderálása és pénzügyi eljárásrendjeinek kidolgozása a megállapodások alapján (2013). Nemzeti Munkaügyi Hivatal: Munkaügyi munkáltatói szolgáltatások módszertani fejlesztése, és a munkáltatói profiling rendszerének módszertani kidolgozása (2013). Miniszterelnöki Hivatal: A „Közszolgáltatások versenyképességi szempontú javítása” című projekt keretében továbbfejlesztésre javasolt versenyképességi innovációs javaslatokkal kapcsolatos mentori feladatok ellátása (2013.) Nemzeti Munkaügyi Hivatal: A Visegrádi Négyek magyar elnökségén belül lebonyolított foglalkoztatási tárgyú egyeztetés moderálása, és összefoglaló anyag készítése (2014). Új Nemzedék Központ: Az Új Nemzedék Program lehetséges nemzetközi együttműködési dimenzióinak feltárására irányuló tanulmányok készítése (2014). BCSDH: Action 2020 Magyarország (2015 –).
Kitüntetések
2007-ben miniszteri kitüntetésben részesült a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium jóvoltából. A 2017-es Emerald/EFMD Kíváló Doktori Kutatások Díjának nyertese az Emberi Erőforrások kategóriában. 2019-ben elnyerte az MTA (IX. Osztály) Gazdálkodástudományi Bizottság Ipar- és Vállalatgazdaságtan Albizottság 2018-as Nívódíját. 2022-ben és 2023-ban is Corvinus Kutatási Kíválósági Díjat kapott, emellett 2022-ben az egyetemen a Legjobb oktatási műhely tagjának bizonyult.
Szakmai profilok
LinkedIn Országos Doktori Tanács adatlap Magyar Tudományos Művek Tára Google Scholar Weboldal
Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók