Bányai Márk (Nagyvárad, 1999. december 8. ― ) magyar válogatott vízilabdázó, az Enka Istanbul kapusa.

Sportpályafutása

Utánpótláskorú játékosként a Budapest Honvéd, majd később a KSI együttesét erősítette. 2015-ben tagja volt az Európa-bajnokságon 7. helyen végzett ifjúsági válogatottnak, melyet Horkai György irányított. 2016-ban bronzérmet szerzett a podgoricai ifjúsági világbajnokságon, 2018-ban pedig tagja volt Tóth Kálmán Európa-bajnoki 7. helyezett junior csapatának. 2019-ben szintén junior válogatottként 9. helyen végzett a világbajnokságon.

Még ugyanebben az évben a Szolnoki Dózsához igazolt, mellyel 2021-ben magyar bajnok, valamint Európa-kupa-győztes lett. 2023 év végén meghívót kapott Varga Zsolttól a nemzeti válogatott E.ON-Kupára készülő keretébe, debütálására pedig december 21-én, Németország ellen került sor. 2024-ben tagja volt az Európa-bajnoki 4.-, valamint a világbajnoki 7. helyezett válogatottnak, továbbá a párizsi olimpiára utazó csapatba is bekerült, ahol szintén a negyedik helyen végzett a csapat.

2025 nyarán az Enka Istanbul játékosa lett. Eredményei

Klubcsapattal Szolnoki Dózsa

Magyar bajnokság Aranyérmes: 2021 Magyar kupa Ezüstérmes: 2021, 2022 Európa-kupa Aranyérmes: 2021

Válogatottal Korosztályos

Ifjúsági Európa-bajnokság 7. hely: 2015 Ifjúsági világbajnokság Bronzérmes: 2016 Junior Európa-bajnokság 7. hely: 2018 Junior világbajnokság 9. hely: 2019

Felnőtt

Európa-bajnokság 4. hely: 2024 Világbajnokság 7. hely: 2024 Olimpia 4. hely: 2024

Jegyzetek

Források

vlv.hu Adatlapja

Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar vízilabdázók Kategória:Nagyváradiak Kategória:A Honvéd vízilabdázói Kategória:Szolnoki vízilabdázók Kategória:Magyar olimpikonok