A 2013-as magyar fedett pályás atlétikai bajnokság a 39. bajnokság volt. A többpróba számait február 16–17-én tartották a Syma Csarnokban.
A 2012-es fedett pályás magyar bajnokság A fedett pályás atlétikai bajnokságoknak korábban az Olimpiai Csarnok biztosított helyszínt. Ennek a helyén adták át 2006-ban a Syma Sportcsarnokot. Akkor a csarnok a téli időszakban 170 napon át adott helyet az atlétáknak, napi 1 millió forintért. 2010-et követően, a Nemzeti Sportközpontok (NSK) nem bérelte tovább a létesítményt. Ekkor a Syma 100 millió forinttal olcsóbb ajánlatot tett, de az NSK erre nem reagált.
Ezt követően a Syma csarnok építése alatt (2005) sportolásra használt sátrat állították fel újra a Puskás Ferenc Stadion szoborkertjében. Ennek az alapja mart aszfalt volt, a javasolt betonteknő helyett. Utóbbi megoldás 3-400 millió forintba került volna, de a Puskás Stadion tervezett bontása miatt elvetették. Majd kiderült, hogy a 2005 óta nem megfelelően tárolt pálya elemek is megvetemedtek. Ezeknek köszönhetően a felépített pálya elemei elmozdultak, szintkülönbségek alakultak ki. Ezért a pálya versenyzésre alkalmatlan volt. A Magyar Atlétikai Szövetség ezért nem rendezett ebben a szezonban fedett pályás bajnokságot.
Eredmények Férfiak 60 mNémeth RolandMAC-Népstadion6,90Ónodi DávidNyírsuli6,95Bézsenyi GergelyBp. Honvéd6,97200 mKása TiborHaladás21,76Móré GyőzőGödöllői EAC22,02Szabó LászlóFerencvárosi TC22,06400 mKása TiborHaladás48,25Kovács ZoltánGödöllői EAC48,50Bartha DávidAC Bonyhád48,57800 mKazi TamásDebreceni SC1:48,45Kolossváry IstvánTFSE1:50,53Takács DávidVEDAC1:50,941500 mHorváth BálintFerencvárosi TC3:49,91Matkó CsabaAlba Regia AK3:50,57Minczér AlbertVEDAC3:50,623000 mJózsa GáborMAC-Népstadion8:22,59Szögi IstvánVEDAC8:22,65Dani ÁronBEAC8:23,644 × 400 mMóré GyőzőMucsi RóbertPozsgai DánielDeák Nagy MarcellGödöllői EC3:19,01Tamási OttóMohácsi SomaKakucs RóbertFüredi BenceKecskeméti ARC3:21,66Bányász MárkHegedűs ÁdámKozics PatrikMatkó CsabaAlba Regia AK3:22,4060 m gátBaji BalázsBékéscsabai AC7,59Gönczöl MátéVEDAC8,06Szűcs ValdóZalaegerszegi AC8,185000 m gyaloglásHelenbrandt MátéNyírsuli20:48,12Venyercsán BenceBp. Honvéd20:54,46Tokodi DávidBp. Honvéd21:51,95magasugrásBakosi PéterNyírsuli2,09 mGerencsér ÁdámTatabányai SC2,09 mJankovics DánielKSI2,05 mrúdugrásKecskés LeventeIkarus BSE4,80 mKéri TamásIkarus BSE4,60 mTóth ZoltánBp. Honvéd4,40 mtávolugrásSzabó MárkFavorit AC7,71 mPáhy ZsoltEgri SSE7,36 mVirovecz IstvánKSI7,34 mhármasugrásPál RobinNyírsuli15,40 mLászló DávidAlba Regia AK15,28 mGalambos TiborFerencvárosi TC15,17 msúlylökésRakovszky TiborKSI17,13 mPál ViktorVEDAC17,11 mSimon PéterBp. Honvéd16,50 mhétpróbaSzabó AttilaBudaörsi SC5671Käfer LeventeKSI5128Schneiker ÁdámTFSE4924
Nők 60 mKaptur ÉvaKSI7,58Guba LiliánaSzolnoki MÁV7,80Ferenczi MelindaZalaegerszegi AC7,81200 mKaptur ÉvaKSI24,44Guba LiliánaSzolnoki MÁV24,56Ferenczi MelindaZalaegerszegi AC24,80400 mKéri BiankaVEDAC55,73Palásti LucaNyírsuli56,31Kálmán CsengeGödöllői EAC57,66800 mKéri BiankaVEDAC2:11,60Aradi BernadettDebreceni SC-SI2:12,49Kácser KrisztinaPSN Zrt2:15,171500 mErdélyi ZsófiaÚjpesti TE4:31,02Kószás KrisztaBercsényi DSE4:35,70Kácser KrisztinaPSN Zrt4:39,653000 mErdélyi ZsófiaÚjpesti TE9:48,13Czebei RékaÚjpesti TE9:49,22Kis ZsanettMAC-Népstadion9:55,914 × 400 mFarsang EvelinGöncz AnnaCsorba EszterKéri BiankaVEDAC3:55,66Pető DóraTungli KatalinKirály EszterDániel FanniKecskeméti ARC3:57,48Keller DorottyaKószás KrisztaReizinger FanniZajovics NóraBercsényi DSE3:57,9960 m gátJuhász LillaHaladás8,65Krizsán XéniaBp. Honvéd8,74Zsivoczky-Farkas GyörgyiBp. Honvéd8,763000 m gyaloglásMadarász ViktóriaBékéscsabai AC13:00,15Marton MercedesBékéscsabai AC14:06,35Lengyel MariannaBékéscsabai AC14:15,40magasugrásCzuth RékaPécsi VSK1,80 mZsivoczky-Farkas GyörgyiBp. Honvéd1,77 mBabos RitaAlba Regia AK1,73 mrúdugrásSzabó DiánaBp. Honvéd3,80 mSiskó ZsófiaBp. Honvéd3,70 mKiss RékaBp. Honvéd3,40 mtávolugrásZsivoczky-Farkas GyörgyiBp. Honvéd6,02 mKrizsán XéniaBp. Honvéd5,92 mBerecz BernadettEgri SSE5,88 mhármasugrásBabos RitaAlba Regia AK13,00 mHoffer KrisztinaTatabányai SC12,90 mIndaia IvettKecskeméti ARC12,72 msúlylökésMárton AnitaTitán TC Szeged17,34 mVáradi KrisztinaKecskeméti ARC14,00 mZsivoczky-Farkas GyörgyiBp. Honvéd13,45 mötpróbaZsivoczky-Farkas GyörgyiBp. Honvéd4171Krizsán XéniaBp. Honvéd4143Czuth RékaPécsi VSK3647
Jegyzetek
Források
Magyarbajnoksag Kategória:Magyar fedett pályás atlétikai bajnokságok