Az Outlander – Az idegen (eredeti cím: Outlander) egy 2014 és 2026 között vetített brit-amerikai televíziós sorozat, ami Diana Gabaldon azonos című könyvsorozatát veszi alapul. A műsor alkotója Ronald D. Moore, a történet pedig egy háborúban szolgált nővérről szól, aki egy misztikus állókő hatására az 1700-as évek Skóciájába kerül vissza. A főbb szereplők közt megtalálható Caitríona Balfe, Sam Heughan, Graham McTavish, Gary Lewis és Tobias Menzies.

A sorozatot az Amerikai Egyesült Államokban a Starz mutatta be 2014. augusztus 9-én. Magyarországon az AXN White tűzte műsorra 2014. november 14-én, majd évekkel később a csatorna utódja, a Viasat 2 folytatta 2022. április 12-től. A két bemutató közt a sorozat felkerült a magyar Netflix kínálatába is.

Cselekmény A történet 1945-ben indul, főszereplője Claire Randall, aki a háború alatt a brit hadseregben szolgált hadiápolóként. A háború befejezte után férjével, a szintén a hadseregben szolgált Frankkel a skóciai Invernessbe mennek pihenni, ahol Claire egy állókőcsoportra lel, aminek mágiája elragadja őt. Claire egészen 1743-ba kerül vissza és egy csapat lázadóval, a MacKenzie klán tagjaival kerül össze. A helyzethez alkalmazkodni próbáló Claire gyógyítóként helyezkedik el a klánnál és érdekházasságot köt az egyik hegylakóval, Jamie Fraserrel, akivel egy idő után valóban szerelem szökken szárba köztük.

Szereplők Szereplő Színész Magyar hangOutlander – Az idegen a szinkronok.hu weboldalon Claire Randall Caitríona Balfe Götz Anna Frank Randal Tobias Menzies Pusztaszeri Kornél Jamie Fraser Sam Heughan Czető Roland Dougal MacKenzie Graham McTavish Fazekas István Colum MacKenzie Gary Lewis Barbinek Péter Geillis Duncan Lotte Verbeek Mezei Kitty Murtagh Fraser Duncan Lacroix Gubányi György István Angus Mhor Stephen Walters Koncz István Rupert MacKenzie Grant O'Rourke Szokol Péter Mrs. Fitzgibbons Annette Badland Bókai Mária

Epizódok

ÉvadEpizódokEredeti sugárzásEredeti adóMagyar sugárzásMagyar adó Évadpremier Évadfinálé Évadpremier Évadfinálé1162014. augusztus 9.2015. május 30.60px|link=Starz2014. november 14.2015. július 15.60px|link=AXN White2132016. április 9.2016. július 9.2016. december 22.2017. január 16.3132017. szeptember 10.2017. december 10.2022. április 12.2022. április 28.50px|link=Viasat 24132018. november 4.2019. január 27.2022. április 29.2022. május 17.5122020. február 16.2020. május 10.2022. május 18.2022. június 2.682022. március 6.2022. május 1.n/an/an/a7162023. június 16.2025. január 17.n/an/an/a8102026. március 6.2026. május 15.n/an/an/a

Díjak és jelölések Év Díj Kategória Jelölt Eredmény Forrás 2014 Critics' Choice Television Awards Legizgalmasabb új sorozat Outlander – Az idegen 2015 People’s Choice Awards Az év kábeles sci-fi/fantasyműsora Szaturnusz-díj Legjobb televíziós müsor Outlander – Az idegen Legjobb televíziós színész Tobias Menzies Legjobb televíziós színésznő Caitríona Balfe Legjobb televíziós férfi mellékszereplő Sam Heughan Irish Film & Television Awards Legjobb női főszereplő drámasorozatban Caitríona Balfe Rising Star Award Primetime Emmy-díj Legjobb zene (sorozat) Bear McCreary ("Sassenach") 2016 People’s Choice Awards Az év kábeles sci-fi/fantasyműsora Outlander – Az idegen Az év tévés sci-fi/fantasyszínésze Sam Heughan Az év tévés sci-fi/fantasyszínésznője Caitríona Balfe Golden Globe-díj Legjobb televíziós drámasorozat Outlander – Az idegen Legjobb női főszereplő (drámasorozat) Caitríona Balfe Legjobb férfi mellékszereplő (sorozat, minisorozat vagy tévéfilm) Tobias Menzies Costume Designers Guild Awards Legjobb korszakos televíziós műsor Terry Dresbach Critics' Choice Awards Legjobb darálásra alkalmas sorozat Outlander – Az idegen Women's Image Network Awards Legjobb drámasorozat Outlander – Az idegen ("A helyőrség parancsnoka") Legjobb színésznő drámasorozazban Caitríona Balfe ("A helyőrség parancsnoka") Legjobb nő által írt sorozat Anne Kenney ("Az esküvő") Toni Graphia ("Az ördög jele") Legjobb nő által rendezett sorozat Anna Foerster ("Az esküvő") Szaturnusz-díj Legjobb televíziós fantasysorozat Outlander – Az idegen Legjobb televíziós színésznő Caitríona Balfe Legjobb televíziós színész Sam Heughan Irish Film & Television Awards Legjobb női főszereplő drámasorozatban Caitríona Balfe Costume Society of America Legjobb jelmeztervezés Terry Dresbach Primetime Emmy-díj Legjobb jelmez korszakos vagy fantasysorozatban, minisorozatban vagy filmben Terry Dresbach, Elle Wilson, Nadine Powell, Anna Lau ("Ez már nem Skócia") Legjobb díszlettervezés korszakos műsorban (egy vagy több órás) Jon Gary Steele, Nicki McCallum, Gina Cromwell ("Ez már nem Skócia" , "Hit") BAFTA Scotland Awards Legjobb televíziós dráma Tall Ship Productions, Story Mining & Supply Co., Left Bank Pictures, Sony Pictures Television/Amazon Prime Instant Video Legjobb színész televíziós sorozatban Sam Heughan Legjobb színésznő televíziós sorozatban Caitríona Balfe Critics' Choice Television Awards Legjobb darálásra alkalmas sorozat Outlander – Az idegen Legjobb színész drámasorozatban Sam Heughan Legjobb színésznő drámasorozatban Caitríona Balfe Scottish Gaelic Awards Nemzetközi díj Àdhamh Ó Broin Hollywood Professional Association Awards Legjobb színbesorolás televíziós sorozatban Steven Porter ("Hit") Legjobb hang televíziós sorozatban Nello Torri, Alan Decker, Brian Milliken, Vince Balunas ("Prestonpans") 2017 People’s Choice Awards Az év tévéműsora Outlander – Az idegen Az év prémium sci-fi/fantasyműsora Outlander – Az idegen Az év tévés sci-fi/fantasyszínésze Sam Heughan Az év tévés sci-fi/fantasyszínésznője Caitríona Balfe Globes de Cristal Award Legjobb nemzetközi televíziós sorozat Outlander – Az idegen Satellite Award Legjobb műfaji televíziós sorozat Outlander – Az idegen Legjobb szereplőgárda televíziós sorozatban Outlander – Az idegen Legjobb Blu-ray Outlander – Az idegen American Society of Cinematographers Legjobb operatőri munka nem kereskedelmi televíziós sorozatban Neville Kidd ("Prestonpans") Golden Globe-díj Legjobb női főszereplő (drámasorozat) Caitríona Balfe Oscar Wilde-díj Caitríona Balfe Women's Image Network Awards Legjobb drámasorozat Outlander – Az idegen Legjobb színésznő drámasorozatban Caitríona Balfe Legjobb nő által írt sorozat Diana Gabaldon ("Enyém a bosszúállás") Szaturnusz-díj Legjobb televíziós fantasysorozat Outlander – Az idegen Legjobb televíziós színész Sam Heughan Legjobb televíziós színésznő Caitríona Balfe Legjobb televíziós vendégszereplő Dominique Pinon Irish Film & Television Awards Legjobb női főszereplő drámasorozatban Caitríona Balfe Rockie Awards Legjobb sci-fi, fantasy vagy akciósorozat Outlander – Az idegen 2018 Golden Globe-díj Legjobb női főszereplő (drámasorozat) Caitríona Balfe Visual Effects Society Awards Legjobb kisegítő vizuális effekt fotórealisztikus epizódban Richard Briscoe, Elicia Bessette, Aladino Debert, Filip Orrby, Doug Hardy ("Viharszem") Legjobb szimulációs effektus epizódban, reklámban vagy valós idejű műsorban Jason Mortimer, Navin Pinto, Greg Teegarden, Steve Ong (a "Viharszem" című rész viharos tengeréért) Szaturnusz-díj Legjobb televíziós fantasysorozat Outlander – Az idegen Legjobb televíziós színész Sam Heughan Legjobb televíziós színésznő Caitríona Balfe 2019 Golden Globe-díj Legjobb női főszereplő (drámasorozat) Caitríona Balfe Szaturnusz-díj Legjobb televíziós fantasysorozat Outlander – Az idegen Legjobb televíziós színész Sam Heughan Legjobb televíziós színésznő Caitríona Balfe Legjobb televíziós női mellékszereplő Sophie Skelton Legjobb televíziós vendégszereplő Ed Speleers 2021 Satellite Award Legjobb színésznő drámasorozatban Caitríona Balfe Szaturnusz-díj Legjobb televíziós fantasysorozat Outlander – Az idegen Legjobb televíziós színész Sam Heughan Legjobb televíziós színésznő Caitríona Balfe Legjobb televíziós férfi mellékszereplő Richard Rankin Legjobb televíziós női mellékszereplő Sophie Skelton 2022 British Academy Scotland Awards Legjobb színésznő televíziós sorozatban Caitríona Balfe Közönségdíj Sam Heughan Richard Rankin Szaturnusz-díj Legjobb televíziós akcióthriller-sorozat Outlander – Az idegen Legjobb televíziós színész Sam Heughan Legjobb televíziós színésznő Caitríona Balfe Legjobb televíziós női mellékszereplő Sophie Skelton 2023 Szaturnusz-díj Legjobb televíziós akcióthriller-sorozatOutlander – Az idegen Legjobb televíziós színész Sam Heughan Legjobb televíziós színésznő Caitríona Balfe Legjobb televíziós női mellékszereplő Sophie Skelton

Jegyzetek

További információk

Sam Heughan–Graham McTavish: Klánok földje. Whisky, háború és egy elképesztő kaland Skócia tájain az Outlander sztárjaival; ford. Gergely-Péch Éva; Könyvmolyképző, Szeged, 2023

Kategória:2014-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:2014-ben bemutatott brit televíziós sorozatok Kategória:2026-ban befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:2026-ban befejezett brit televíziós sorozatok Kategória:Történelmi televíziós sorozatok Kategória:Fantasy televíziós sorozatok Kategória:LMBT televíziós sorozatok Kategória:Időutazással kapcsolatos televíziós sorozatok Kategória:A Starz saját gyártású műsorai