Pierre Roger Peyrefitte francia diplomata, bestseller regények és tényirodalmi művek írója, a melegek jogainak és a pederasztia védelmezője volt.

Élete és munkássága Peyrefitte a tarn-i Castres-ban született polgári családban, jezsuita és lazarista internátusba járt, majd a Toulouse-i Egyetemen nyelv- és irodalomtudományt tanult. Miután 1930-ban évfolyamelsőként végzett a párizsi Institut d'Études Politiques de Paris-ban, 1933 és 1938 között követségi titkárként dolgozott Athénban. Visszatérve Párizsba, 1940-ben személyes okokból le kellett mondania, majd 1943-ban visszahelyezték, és végül 1945-ben befejezte diplomáciai pályafutását. Regényeiben gyakran dolgozott fel ellentmondásos témákat, és munkássága miatt ellentétbe került a római katolikus egyházzal.

Nyíltan írt az internátusban szerzett homoerotikus élményeiről az 1943-as Les amitiés particulières című első regényében, amely 1944-ben elnyerte az áhított Renaudot-díjat. A könyvből 1964-ben azonos című film is készült.Különös barátság (film) Peyrefitte a forgatáson találkozott a 12 éves Alain-Philippe Malagnac d'Argens de Villèle-lel;R. Peyrefitte, Propos secrets, 1977, pp. 285–289; L'Enfant de cœur, 1978, pp. 9 and 29. és kölcsönösen egymásba szerettek.Alain-Philippe Malagnac (1951. július 16. – 2000. december 16.) Roger Peyrefitte francia író fogadott fia lett, kapcsolatuk az utóbbi több művének témája. Malagnac műgyűjtő is volt, és Amanda Lear énekesnő férje. Peyrefitte a Notre amour („Szerelmünk” - 1967) és a L'Enfant de cœur („A szív gyermeke” - 1978) című művekben meséli el kapcsolatuk történetét. Malagnac később feleségül vette Amanda Lear énekesnőt.

Peyrefitte a botrányok kultivátora, Les Clés de saint Pierre (1953) című könyvében támadta a Vatikánt és XII. Pius pápát, amiért a „homoszexuálisok pápája” becenevet kapta. A könyv megjelenése keserű vitát indított el François Mauriac-kal. Mauriac azzal fenyegetőzött, hogy felmond az akkori lapnak, a L'Express-nek, amelynek akkoriban dolgozott, ha az nem hagyja abba a könyv reklámjainak közlését. A viszályt Mauriac cikkei, amelyek Jean Cocteau emlékét támadták homoszexualitása miatt, valamint a Les amitiés particulières című könyv filmadaptációjának megjelenése súlyosbította. Mindez Peyrefitte dühödt nyílt levelében csúcsosodott ki, amelyben Mauriacot képmutatónak, a saját gyermekeit rágalmazó álheteroszexuálisnak és titkolt homoszexuális múltjával vádolta.

A Les Ambassades (1951) című művében a diplomácia minden csínját-bínját felfedte. Peyrefitte emellett pletykákkal teli könyvet írt Jacques d'Adelswärd-FersenJacques d'Adelswärd-Fersen báró (1880. február 20. – 1923. november 5.) francia író és költő. báró capri-i száműzetéséről (L'Exilé de Capri, 1959), és lefordította a görög meleg szerelmi költészetet (La Muse garçonnière; „A fiús múzsa”, Flammarion, 1973).

Propos Secrets című emlékirataiban részletesen írt fiatalkoráról, szexuális életéről (főként pederasztikus és néhány nőügyéről), diplomáciai éveiről, valamint görögországi és olaszországi utazásairól.

Roger Peyrefitte népszerű történelmi életrajzokat írt Nagy Sándorról és Voltaire-ről. A Voltaire et Frédéric II című művében azt állította, hogy Voltaire Nagy Frigyes "passzív" szeretője volt.

A szexualitásról vallott liberális nézetei ellenére Peyrefitte politikailag konzervatív polgár volt, és későbbi éveiben Jean-Marie Le Pen szélsőjobboldali politikust támogatta.

Parkinson-kórban halt meg 93 éves korában.

Öröksége

Halála után Capri városa egy emléktáblát szentelt neki, amelyet a Villa Lysis közelében helyeztek el, és amelynek felirata a következő: A Roger Peyrefitte autore de L'esule di Capri per aver esaltato e diffuso il mito, la cultura e la bellezza dell'isola nel mondo. - »Roger Peyrefitte-nek, a L'Exile de Capri szerzőjének, mert felmagasztalta és terjesztette a világban e sziget mítoszát, kultúráját és szépségét.«.

Stephen Fry angol színész és író a közkönyvtárak fontosságáról szóló 2012-es esszéjében megemlíti, hogy Peyrefitte L'Exilé de Capri és a Les Amitiés particulières című regényei „felejthetetlen, átalakító könyvek” voltak számára.

Sajtódarabok

Gyászjelentés a The Times 2000. november 7-i számában, 25. oldal. „Sokak szemében Roger Peyrefitte hírnevét, mint valóban irodalmi regényíróét a Les Amitiés Particulières (1944) alapozta meg, amely egyben az első regénye is volt. Sok mást is írt, de egyik sem érte el igazán az első irodalmi értékét, és úgy tűnt, a szerző egyre inkább a succès de scandale-tSuccès de scandale („botrányos siker”): olyan művészeti alkotás, amelynek sikere részben vagy egészben a művet övező nyilvános vitáknak tulajdonítható. keresi, mintsem a komoly kritikai figyelmet.” James Kirkup gyászjelentése az Independentben: The Tuesday Review, 2000. november 7., 6. oldal. „Peyrefitte ügyesen manipulálta a médiát. Drámai gesztusaival és felháborító viselkedésével az abszurditásig karizmatikus volt, így végül senki sem vette észre a gyakran nevetséges koholmányait, bár azokat mindig nagy stílusban és meggyőződéssel adta elő, és olyan pimaszsággal, amely szórakoztatóan rosszindulatú volt.... Peyrefitte elismeri nagy elődei, André Gide, Marcel Proust, Jean Cocteau és Oscar Wilde bátorságát, miközben sajnálja Marcel JouhandeauMarcel Jouhandeau (1888. július 26. – 1979. április 7.) francia író. és sok kortárs francia író – legyen az meleg vagy hetero – félénkségét a homoszexuális (és heteroszexuális) jogok ügyének képviseletében.” Douglas Johnson gyászjelentése a The Guardian 2000. november 15-i számában, 24. oldal. „André Gide, aki egy sokkal korábbi művében megpróbálta megvédeni a homoszexualitást, prófétai módon gratulált Peyrefitte-nek. Nem gondolta, hogy a Les Amitiés Particulières elnyeri a Goncourt-díjat, de azt igen, hogy még egy évszázaddal később is olvasni fogják.”

Bibliográfia

Magyarul megjelent Szent Péter kulcsai (Les Clés de saint Pierre) – Táncsics, Budapest, 1959 · Fordította: Bajomi Lázár Endre Különleges barátságok. Regény (Les Amitiés particulières) – Magvető, Budapest, 1969 (Világkönyvtár) · Fordította: Szenczei László, versford., jegyz. Rónay György, bev. Szávai Nándor

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Roger Peyrefitte Roger Peyrefitte in the GLBTQ Encyclopedia

Kategória:1907-ben született személyek Kategória:2000-ben elhunyt személyek Kategória:Francia írók Kategória:LMBT költők, írók