Gyuris György (Szeged, 1940. április 21. – 2022. július 2.Elhunyt Gyuris György) magyar könyvtáros, bibliográfus.
Életpályája 1958–1960 között vízügyi betanított segédmunkásként dolgozott. 1960–1992 között helytörténeti témában rovatszerkesztő volt a szegedi illetve a megyei napilapoknál (Délmagyarország, Csongrád Megyei Hírlap, Délvilág). 1961–1962 között könyvtári raktárosként tevékenykedett. 1962–1963 között népművelő volt. 1963-tól a szegedi Somogyi Könyvtárban dolgozott. 1965–1971 között a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt. 1992–2002 között a Somogyi Könyvtár igazgatója volt. 1993-tól a szegedi Dugonics Társaság alelnöke volt. 1997-ben doktorált. 1994–1998 között a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) Bibliográfia szekció titkára volt. 1997-től a Tiszatáj Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. 1998–2002 között a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesületének elnöke volt. 2002-ben nyugdíjba vonult.
Családja Szülei: Gyuris István és Kasza Ilona voltak. 1964-től házasságban élt. Négy gyermeke született: Tamás (1965), Ágnes (1966), Erika (1967) és Györgyi (1969).
Művei A Somogyi-könyvtár kiadványai (1967) A megyei jogú városok a Népművelésben (1968) Dugonics András (bibliográfia, 1969) Dugonics könyvtára (1972) Csongrád megyei könyvtári füzetek (1974) Szeged múltjából (1978) Írások Móra Ferencről (1981) Élet és Irodalom (repertórium, 1981) Mutató Bálint Sándor A szögedi nemzet című néprajzi munkájához (1983) Balázs Béla (bibliográfia, 1984) Tóth Béla munkássága (1984) Magyar Amerika (1988) Hollós József, 1876-1947 (1988) Fricsay Ferenc emlékezete (1989) Vántus István munkássága (1990) 1849-1919 (1991-1992) Szegedi műhely (1991) Szegedi arcélek (1993) Vaszy Viktor emlékezete (1993) 1919-1944 (1994) Kiskundorozsma (1995) Írások Péter László 70. születésnapjára (1996) A Tiszatáj fél évszázada 1947-1997 (1997) Vekerdi László munkássága (bibliográfia, 1999) Reizner János (1999) Ruszoly József munkássága, 1959-1999 (bibliográfia, 2000) Bálint Sándor munkássága (bibliográfia, 2007) Ruszoly József munkássága, 2000-2009 (2010) Száz év a Liget oldalában (2010)
Díjai a Szocialista Kultúráért érdemérem (1983) Magyar Könyvtárosok Egyesülete Emlékérem (1997) Szinnyei József-díj (2002) Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezete Kertész Gyula-emlékérem (2009)
Jegyzetek
Források
Búcsú Gyuris Györgytől Dr. Gyuris György emlékére https://dugonics.hu/wp-content/uploads/2022/08/Gyuris_Gyorgy_1940-2022.pdf Kortárs magyar írók
További információk Fontos emberek lexikona - Ki kicsoda 2000 pótkötet. Összeállította: Apáti Miklós. Budapest, Greger-Biográf, 2001. Gerő Gyula: Kitüntetett könyvtárosok névtára. = Könyvtári Figyelő 2000. különszám.
Szegedi ki kicsoda? 1998-99. Főszerkesztő: Dlusztus Imre. Szeged, Délmagyarország Kft., 1999.
Who is who Magyarországon. 7. kiadás. Zug. 2009. Hübners Who is Who.
Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar bibliográfusok Kategória:Szinnyei József-díjasok