Harold Becker amerikai filmrendező, filmproducer és fényképész.

Élete és pályafutása Karrierjét művészként és fotósként kezdte, a New York-i Pratt Institute nevű magánegyetem hallgatójaként. A diploma megszerzése után fotósként és reklámrendezőként dolgozott New Yorkban, eközben Andy Warhollal is lehetősége nyílt a közös munkára.

Az 1960-as évek végén Angliába költözött, itt folytatta az Államokban megkezdett tevékenységét. Később a filmrendezés felé fordult, 1972-ben rendezte meg első nagyjátékfilmjét, The Ragman’s Daughter címmel, melynek forgatókönyvét saját novellájából Alan Sillitoe írta.

Következő, pályafutásának legsikeresebb munkája egy bűnügyi film, az 1979-es Hagymaföld volt, ebben az akkoriban ismeretlennel számító John Savage, James Woods és Ted Danson alakított főszerepeket. Ezt követően több olyan filmthrillert is rendezett, amelyben átlagemberek nem várt veszélyekbe keverednek: Megőrülök érted (1985), Kétes üzlet (1988), Bűvölet (1993) és A vér kötelez (2001). 1998-ban jelent meg hasonló műfajú thrillere, A kód neve: Merkúr, Bruce Willis főszereplésével.

Két alkalommal is együtt dolgozott a főszerepet vállaló Al Pacinóval, A szerelem tengere (1989) és Minden gyanú felett (1996) című rendezéseiben.

Rendezői filmográfia Film ÉvMagyar címEredeti címFeladatkörMegjegyzésekRendezőProducer 1962 The Birds rövidfilm1964 Blind Gary Davis dokumentum-rövidfilm Ivanhoe Donaldson 1967 Sighet, Sighet rövidfilm operatőre 1972 The Ragman's Daughter 1979 Hagymaföld The Onion Field 1980 The Black Marble 1981 Takarodó Taps Grey Poupon: Pardon Me videófilm 1985 Megőrülök érted Vision Quest 1987 A nagyváros The Big Town nincs feltüntetve 1988 Kétes üzlet The Boost 1989 A szerelem tengere Sea of Love 1993 Bűvölet Malice 1996 Minden gyanú felett City Hall 1998 A kód neve: Merkúr Mercury Rising 2001 A vér kötelez Domestic Disturbance producerként nincs feltüntetve 2017 Bosszú szeretetből Vengeance: A Love Story

Videóklip Év Előadó Dal1985 Madonna "Crazy for You" "Gambler"

Televízió A sci-fi mesterei (2007) - 1 epizód

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1928-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai filmproducerek Kategória:Amerikai fotográfusok Kategória:New York-iak