A riel Kambodzsa hivatalos pénzneme.
Története A kambodzsai rielt 1952-ben vezették be a francia-indokínai piaszter helyébe, ugyanakkor, mint amikor Laoszban a kipet és Vietnámban a đồngot. A riel váltópénze kezdetben a centime volt (az érméken cent.-nek rövidítve; 1 riel = 100 centime), de ezt 1959-ben senre módosították (az arány maradt). Az első években a riel és a piaszter együtt forgott, sőt, az első riel bankjegyeken piaszterben is feltüntették a névértéket. később már csak rielben jelezték az értéket. A 10, 20 és 50 centime (később sen) érmék mérete megegyezett a megfelelő laoszi att és vietnámi xu érméknek.
1975-ben a Vörös Khmer jutott hatalomra, és bár tervezték bankjegyek forgalomba hozatalát, sőt a próbanyomatok is elkészültek, végül sosem kerültek forgalomba. Az 1976-ban kihirdetett "demokratikus" alkotmány felszámolta az ország minden civilizált intézményét, köztük a bankrendszert és magát a pénzt is. Ez az állapot egészen a vietnámi hadsereg bevonulásáig fennmaradt.
A vietnámi inváziót követően a semmiből kellett létrehozni a rielt, az 1980-ban kibocsátott pénzt 1 amerikai dollár = 4 riel értéken hozták forgalomba. Mivel a gazdaság romokban hevert és korábbi pénz hiányában nem volt mit beváltani az újra, a központi kormányzat szétosztotta a pénzt az emberek közt. A rielt manapság leginkább termények és hasonló közszükségleti cikkek vásárlására használják. A dollárt – különösen az egydolláros bankjegyet – ma is általánosan használják szinte minden területen, és gyakran előnyben részesítik a riellel szemben, így az ország második vagy nem hivatalos valutájának is szokták nevezni. Érmék Kép Névérték Műszaki paraméterek Leírás Dátumok Előlap Hátlap Átmérő Vastagság Tömeg Szegély Összetétel Előlap Hátlap Kibocsátás dátuma Visszavonás120px 120px 50 riel 16 mm 1,2 mm 1,6 g sima acél érték khmerül írva a Függetlenségi emlékmű 1995. március 25. forgalomban 120px 120px 100 riel 18 mm 2 g Angkor 120px 120px 200 riel 20 mm 2,4 g Alkotmány egy tálcán 120px 120px 500 riel 26 mm 2 mm 5,6 g 5 bevágás gyűrű: alumínium, réz, nikkel,mag: acél Kambodzsa címere
Bankjegyek Az országban az 1995-ben és az új évezredben kibocsátott bankjegyek is forgalomban vannak.banknotes in circulation 1995-ös sorozat Névérték Méret Szín Leírás Dátumok Előlap Hátlap Kibocsátás Visszavonás100 riel 123 mm x 59 mm világoskék, zöld a Függetlenségi emlékmű Ültetvényi munkások, akikgumifákat csapolnak meg 1995. december 27. forgalomban200 riel 126 mm x 60 mm ibolya, zöld zsilipek Avalokitesvara Bodhisattva arcképe500 riel 133 mm x 62 mm piros Angkor: Wat-templom rizsültetvény és rizst ültető parasztok 1000 riel 128 mm x 67 mm zöld Bayon-templom Prasat Chan Chaya épülete 1995. március 25. 138 mm x 64 mm barna és zöld Troh-híd, amelyen a 6-os főút halad 1999. december 24.2 000 riel 128 mm x 67 mm barna halászok Angkor: Wat-templom 1995. március 25.5 000 riel 138 mm x 67 mm kék Norodom Szihanuk Az Új Piac10 000 riel kék, sárga Vízi-fesztivál20 000 riel 147 mm x 67 mm vörös királyi palota50 000 riel szürke Preah Vihear-templom100 000 riel 156 mm x 67 mm zöld és sárga Norodom Szihanuk ésMonineath Sihanouk a királyi család a népe előtt
2001-es sorozat Kép Névérték Méret Szín Leírás Dátumok Előlap Hátlap Előlap Hátlap Kibocsátás Visszavonás150px150px50 riel 130 mm x 60 mm narancssárga Banteay Srei-templom,Norak Singha Tek Thla épülete 2002. augusztus 29. forgalomban150px150px100 riel ibolya a Függetlenségi emlékmű egy iskolaépülete 2001. augusztus 9.150px500 riel 138 x 64 mm vörös Angkor: Wat-templom Kizuna híd aMekong-folyón 2003. április 4.150px150px1000 riel szürke és kék Angkor: Győzelem-kapu Kampongszom látképe 2006. január 6.150px150px2 000 riel 146 mm x 68 mm sárga Preah Vihear templom bejárati gópurája Angkor: Wat-templom 2008 januárja150px5 000 riel zöld, szürke Norodom Szihanuk Kampong Kdei-híd 2001. április 6.150px10 000 riel ibolya, kék Vízi-fesztivál, királyi palota150px20 000 riel 155 x 72 mm kék, rózsaszín Norodom Szihamoní Angkorvat 2008. május 12.150px50 000 riel 150 x 70 mmsárga, barna Norodom Szihanuk Angkor: Wat-templom 2001. április 6.
2015-ös sorozat Kép Névérték Méret Szín Leírás Dátumok Előlap Hátlap Előlap Hátlap nyomtatás Kibocsátás Visszavonás 100 riel 138 x 64 mmnarancssárgaNorodom Szihanukmint fiatal szerzetesEzüst Palota20142015. január 14. forgalomban200 rielszürke, zöldNorodom Szihamoní fiatal korábanHoldfény pavilon a királyi palotában20222022. november 14.500 rielrózsaszínNorodom SihamoniKizuna híd aMekong-folyón20142015. január 14.1000 riel 146 x 68 mmlila, kékkhmer szöveg, Norodom Szihanuk,Kambodzsa címerekirályi palota trónterme 20152017. október 25.2000 rielzöld, narancssárgaNorodom Szihamoní kambodzsai királyOroszlán király temploma 2022 2022. november 14.5 000 rielbarna, ibolyaNorodom Szihanuk beret sapkávalKampong Kdei híd2015 2017. október 25.
Emlékbankjegyek Kép Névérték Méret Szín Leírás dátumok Kibocsátás oka Előlap Hátlap Előlap Hátlap nyomtatás kibocsátás1000 riel 148 x 68 mm kék Naga-fej (mitíkus kígyó),Kambodzsa címere,Norodom Sihanouk a királyi palota trónterme 2012 2013. január 30. 100 000 riel 170 x 75mm zöld Naga-fej (mitíkus kígyó),Kambodzsa címere, Norodom Szihanukés felesége, Norodom Monineath Norodom Szihanuk és felesége,Norodom Monineath,Norodom Szihamoní király 2012 2013. április 30. Norodom Szihamoni 60. születésnapja2000 riel 146 x 68mm szürkeNaga-fej (mitíkus kígyó),Kambodzsa címere,Norodom Szihanuk Norodom Szihanukkét katonával 2013 2013. november 8. A függetlenség60. évfordulója50 000 riel 155 x 72 mm barna Naga-fej (mitíkus kígyó),Kambodzsa címere,Norodom Szihanuk Koh Ker romjai, elefánt 2013 2014. május 6. 10 000 riel 146 x 68 mm kék Naga-fej (mitíkus kígyó),Kambodzsa címere,Norodom Szihanuk buddhista templom Preah Khan Baray-ban,Angkor, Balaha (lovat ábrázoló szobor) 2015 2015. május 15. Norodom Sihanouk62. születésnapja 15 000 riel 170 x 75 mm lila Norodom Szihamoni király, hétfejű sárkány Norodom Szihamoni megkoronázása, Win-Win emlékmű, háromfejű elefánt egy hattyú garudát hordozó 2019 2019. október 29. Norodom Szihamoni uralkodásának 15. évfordulója200 000 riel 170 x 76 mm Barna, narancssárga és rózsaszín pár sárkányszobor a Banteay Samre templomban Siem Reapben; Norodom Monineath Sihanouk anyakirálynő és Norodom Szihamoní király a Wat Phnom Bridge-ről; ülő király, Norodom Sihamoni katonai egyenruhát visel, és az íróasztalnál ír; Prom arca a Siem Reap-i Bayon templomból 2024 2024.október 16. Norodom Sihamoni király megkoronázásának 20. évfordulója.
Források
További információk Forgalomban levő bankjegyek katalógus
Kategória:Ázsiai pénznemek Riel