Juhász László (Józseffalva, 1905. január 21. – Budapest, 1970. július 14.) klasszika-filológus, főiskolai tanár, a nyelvtudományok kandidátusa (1952).

Életpályája A szegedi egyetemen görög-latin filológiát tanult; 1929-ben diplomázott. Tanársegéd, majd előadó tanár volt a tanárképző intézetben. 1930-ban magánemberként indította el a Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum című sorozatot (1945-ig). 1940-től óraadó tanár volt a szegedi polgári iskola tanárképző főiskolán, illetve tanár volt a Horthy-kollégiumban. 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia szótárszerkesztőségétől kapott munkát.

Munkássága A sorozatban a magyarországi és magyar vonatkozású 12–17. századi latinul írt művek kritikai kiadásai jelentek meg (1946-ig 39 kötet). Visszavonulva folytatta Janus Pannonius műveinek vizsgálatát és közreműködött a középkori latin szerzők újabb kiadásainak előkészítésében; így Szerémi György: Epistola de perditione regni Hungarorum (megjelent: Budapest, 1979).

Magánélete 1955-ben feleségül vette Hajdú Helga (1907–1970) irodalomtörténész, könyvtárost és Budapestre költözött. Felesége halála után öngyilkos lett.

Művei Jókai Mór: De duabus salicibus Enyediensibus (‚A nagyenyedi két fűzfa’ latin fordítása, Buday György metszeteivel, Szeged, 1927) De Iano Pannonio interprete Graecorum (Szeged, 1928) Scriptores latini (Budapest, 1930) Vázlatos latin nyelvtan (Budapest, 1930) Szemelvények a magyar történelem latinnyelvű kútfőiből (Eperjessy Kálmánnal, Budapest, 1935) Ad panem (himnusz a békéről, Szeged, 1950) A Képes Krónika szövegkritikája (Budapest, 1966)

Jegyzetek

Források

https://www.epa.oszk.hu/00000/00001/00267/pdf/itk_EPA00001_1970_03_411-412.pdf

További információk

Szegedi Tanárképző Főiskola 1873-1998. Történet. Almanach. Szerkesztette: Apróné Laczó Katalin, Pitrik József. Szeged, Juhász Gyula Felsőoktatási Központ, 1998.

Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar klasszika-filológusok Kategória:Öngyilkos személyek