Dobrik István magyar művészettörténész, muzeológus, egyetemi oktató, Miskolc város díszpolgára.

Élete, munkássága 1948-ban, Szikszón született. 1966-ban az Ózdi József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd 1971-ben az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán szerzett biológia-rajz szakos tanári oklevelet. 1977-ben a Képzőművészeti Főiskolán művészeti rajz, művészettörténet és ábrázoló geometria szakos középiskolai tanárként államvizsgázott. 1978-ban elnyerte a Magyar Fotóművészek Szövetségének szakírói ösztöndíját. 1984-ben az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen új- és legújabbkori művészettörténetből szerzett bölcsészdoktori tudományos fokozatot. 1985 és 1988 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelméleti szakát. 1988-tól a Művészeti Alap és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja. A Sárospataki Népfőiskolai Egyesület alapító tagja (1989), a Sárospataki Népfőiskola tanára.

Miskolcon eleinte kollégiumi nevelőtanárként dolgozott, emellett rajzot és művészettörténetet tanított a szikszói Szepsi Csombor Márton Gimnáziumban. Szikszón kiállításokat szervezett, létrehozta a Szikszói Kisgalériát. 1976-ban a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársa lett. Néhány évig a Miskolci Képtár vezetését kapta feladatként, majd a Képzőművészeti Osztály művészettörténész-muzeológusaként dolgozott, s rangos kiállításokat rendezett. Ezt követően öt évig a művelődésirányításban dolgozott. Számos kiállítást rendezett és nyitott a megyében és az ország más tájain is.

1987-től négy éven keresztül volt a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola Művészeti Nevelés Tanszék tanszékvezetője, emellett a Sárospataki Képtár vezetője. 1992–1994 között a Fókusz című művelődési és közoktatási lap szerkesztője. 1991-1993 között a megyei önkormányzat művészeti szakreferenseként dolgozott.

1993-tól nyugállományba vonulásáig, 2008-ig a Miskolci Galéria igazgatója volt, nyugdíjazása óta címzetes igazgató. 1993 és 2005 között művészettörténetet, művészeti muzeológiát, vizuális antropológiai tárgyakat tanított a Miskolci Egyetemen. Az 1995-ben létrehozott Szépmesterségek Alapítvány kuratóriumának volt elnöke. 1999-től a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának szakértője, 2002 és 2005 között az Új Holnap folyóirat főszerkesztője. 2000 februárjában hat alapító taggal létrehozták a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportját. A Múzsák Kertje Alapítvány alapítója.

Főbb művei

Képzőművészet és fotográfia 1864-1889. Fotóművészet. 22. évf. 1979. 4. sz. Fotó-grafika / grafika-fotó. H.O.M. évkönyve 20., Miskolc, 1981. Miskolc és magyar grafika, 1955-1961. H.O.M. Közleményei 20., Miskolc, 1982. Lenkey Zoltán. Borsodi Művelődés, 8. évf. 1983. 1. sz. Szabó István kiállítása. FOTÓ, 30. évf. 1983. 2. sz. Pető János képei. Borsodi Művelődés, 9. évf. 1984. 3. sz. Mokry Mészáros Dezső. H.O.M., Miskolc, 1985. Az amatőr képzőművészeti mozgalom helyzete Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Művészetszociológiai vizsgálat. Országos Közművelődési Központ, Budapest, 1987. Képzőművészek, iparművészek és fotóművészek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Megyei Közművelődési Módszertani Központ, Miskolc, 1987. Fejezetek a sátoraljaújhelyi színház történetéből (1810-1920). Szakdolgozat a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Színháztörténeti adattár. Budapest, 1988. A tehetség minisztériuma. Végvári Lajos Szalay Lajos c. könyvéről. 1991. HOLNAP, II. évf. 2. sz. Lázadó ambivalencia. Drozsnyik István kiállítása az Ernst Múzeumban. 1991. HOLNAP, II. évf. 12. sz. Miskolci képzőművészet a 20 század második felében. Miskolc a Millecentenárium évében. Megyei Levéltár, 1996. Számvetés. A Miskolci Galéria. Magyar Múzeumok, 1998/2., Nyár. World treasure. Gallery Miskolc. Graphic Arts the Gallery of Miskolc: an historical perspective (Bán Andrással közösen). Grapheion, 1/99. Prága 1999. Bátor Tibkó (Urbán Tiborról). Új Holnap, 1999/2. Kondor Bélára emlékezünk. Új Holnap, 2001/1. A rézkarcoló nemzedék. Új Holnap, 2001/4. A magány mítosza és valósága (Tellinger István művészete). Ezredvég, XVI. évf. 4.sz. „Nem akarok sem tagadni, sem vallani semmit” (Szalay Lajos: Júdás) Ezredvég, XVI. évf. 6-7 sz. Feledy Gyula. Szépmesterségek Alapítvány – Miskolci Galéria. 2008. Kalló László festőművész. Officina Musei 20., Miskolc, 2009. Általuk híres e város... Szépmesterségek Alapítvány – Miskolci Galéria, 2009. Végvári Lajos (szerk. Kákóczki Andrással közösen). Miskolci Galéria, 2010. Miskolci Galéria (szerk.). Miskolc, 2011.

Díjai, elismerései

Kiváló Népművelő (1989) Pro Urbe díj (2001) Széchenyi Ferenc-díj (2006) Megyei Príma-díj (2006) Miskolc Város Díszpolgára (2008) Miskolc Múzsa Díja (2017)

Források

Dr. Dobrik István művészettörténész Miskolc Város Díszpolgára 2008. évi kitüntetett. Dr. Dobrik István kapta a 2017. év Múzsa-díját. Dr. Dobrik István művészettörténész, a Miskolci Galéria igazgatója Pro Urbe kitüntető cím 2001. évi kitüntetett. Hajdu Mariann: „A boldog ember életének egészét értelmesnek tartja. Közelítek hozzá”.

További információk

Filip Gabriella: Múzsák, mesterek, művészek. Interjú Dobrik Istvánnal. In: Miskolci Galéria. Miskolc, 2011, 49–54. Dr. Dobrik Istváné a Miskolci Múzsa Díj.

Jegyzetek

Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Széchényi Ferenc-díjasok Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Miskolciak Kategória:Magyar nevelőtanárok Kategória:Magyar rajztanárok Kategória:Miskolc díszpolgárai