Arnau Tenas Ureña (Vic, 2001. május 30. –) olimpiai bajnok spanyol utánpótlás-válogatott labdarúgókapus, a Mallorca játékosa, kölcsönben a Villarrealtól.

Pályafutása Klubcsapatokban Barcelona A katalóniai Vic városában született Tenas három éves korában a helyi csapatban kezdte a labdarúgást, majd 2010-ben került az Barcelona akadémiájára, a La Masiára, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat. 2019 márciusában mutatkozott be a felnőttek között a Barcelona B-ben, egy CD Teruel ellen 2–1-re megnyert harmadosztályú (Segunda División B) bajnokin. Az ezt követő időszakban az első csapattal edzett, 2019 októberében a Deportivo Alavés elleni bajnokin a kispadon foglalt helyet. 2020. június 27-én meghosszabbította szerződését a klubbal 2023 nyaráig. A 2021-es spanyol labdarúgókupa-döntőn a kispadon foglalt helyet a Barcelona Athletic Bilbao elleni 4–0-s győzelmekor.

Paris Saint-Germain 2023. július 30-án hároméves szerződést írt alá a Paris Saint-Germain csapatához. 2023. december 3-án Gianluigi Donnarumma kiállítását követően mutatkozott be a francia élvonalban, a Le Havre elleni 2–0-s győzelem alkalmával. Tenas hét védést mutatott be a találkozón, ami 2016 óta a legtöbb a csereként beállt kapusoknál a Ligue 1 történetében. Nagyszerű teljesítménye és csapata győzelme után a sportlapok „váratlan hősként” emlegették a mérkőzés másnapján.

Villarreal 2025. augusztus 28-án a spanyol élvonalban szereplő Villarrealhoz igazolt, négy évre szóló szerződés aláírva.

Mallorca 2026. július 25-én a spanyol másodosztályban szereplő Mallorca külcsönvette a 2026-2027-es szezon végéig.

A válogatottban Sokszoros utánpótlás-válogatott, minden korosztályos válogatottban szerepelt. 2019-ben tagja volt az U19-es Európa-bajnoki címet szerző csapatnak. Az elődöntőben a mérkőzés legjobbjának, a kontinenstorna után pedig a torna legjobb kapusának is megválasztották.

2024-ben ő volt a kapusa az olimpiai bajnoki címet szerző spanyol válogatottnak.

A Franciaország elleni döntő 120. percében, Spanyolország ötödik gólját megelőzően ő jegyezte a gólpasszt, kialakítva az 5–3-as végeredmény.

A felnőtt válogatottba először 2022. március 26-án kapott meghívót, Robert Sánchez sérülése miatt, de pályára nem lépett.

Játékstílusa Kiváló reflexekkel rendelkező kapus, aki a kapujából is bátran mozdul ki. A mérkőzések alatt folyamatosan irányítja társait.

Családja Nagyapja és édesapja is kapus volt, ikertestvére, Marc szintén profi labdarúgó, az UE Cornellà játékosa.

Sikerei, díjai Barcelona Spanyol Szuperkupa-győztes: 2023

Paris Saint-Germain Francia bajnok: 2023–24, 2024–25 Francia Kupa-győztes: 2024–25 Bajnokok Ligája-győztes: 2024–25

Spanyolország U19 U19-es Európa-bajnok: 2019

Spanyolország U21 U21-es Európa-bajnoki döntős: 2023

Spanyolország U23 Olimpiai bajnok: 2024

Egyéni elismerés A 2019-es U19-es Európa-bajnokság álomcsapatának a tagja

Jegyzetek

Kategória:2001-ben született személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Spanyol olimpiai bajnokok Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:A Villarreal labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A 2024. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:U19-es Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:Olimpiai bajnokok (2024) Kategória:Olimpiai bajnokok (labdarúgás)