right|thumb|A történelmi magyar pántlikás kokárda mai változata, a vörös szín a rózsa kerületén helyezkedik el, utána pedig, befelé, a fehér és a zöld következik A kokárda (szalagrózsa, szalagcsillag vagy háromszínű rózsa) eredetileg színes szalagból készített kör alakú, rózsadíszt szimbolizáló, eredetét tekintve főúri ruhadísz. Első ábrázolásai a 18. század közepéről ismertek, francia és angol festményekről.Prince Charles Edward StuartMárie AntoinetteElisabeth Christine of Braunschweig Noha eredetileg ruhadíszek voltak, a kokárdákat hamarosan különféle szervezetek azonosításra is alkalmazták, úgymint a politikai pártok vagy katonai egységek. Valószínű, hogy a kokárdák a heraldikai szimbólumokból fejlődtek ki, és a késő középkori hadseregek viselték őket, hogy megkülönböztessék a barátot az ellenségtől a csatatéren. Kakas tollaiból is készültek kalapdíszek, a francia coq ’kakas’, a cocarde ’kakastaréj’ jelentésű szó, elnevezése ebből ered.
Európában a 18. században terjedt el a színes kokárdák használata, viselői ezzel a jelvénnyel (insigne d’un parti politique) mutatták ki valamilyen politikai irányzat iránti elkötelezettségüket. A francia forradalom idején előbb a kokárda szimbólum kapott kiemelt szerepet, majd később a trikolór, a háromszínű francia zászló is kialakult.
A kokárda nem sok nemzetnél vált annyira meghatározó jelképpé, mint a magyaroknál. A háromszínű magyar nemzeti szimbólum a történelmi múlt, valamint a polgári forradalom eszméinek együttes megtestesítőjeként jött létre. A háromszínű kokárdának magyarországi megjelenése Petőfi Sándor költőhöz kötődik, aki 1848. március 15. előtt ezt írta naplójában: „Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.”Petőfi Sándor - LAPOK 1848-AS NAPLÓJÁBÓL, magyar-irodalom.elte.hu A márciusi ifjak eredetileg a március 19-ére tervezett ellenzéki lakomára készítettek maguknak nemzeti színű kokárdát és más szimbólumokat. A hagyomány szerint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének estéjén a pesti radikális ifjúság vezérei Szendrey Júliától, illetve Laborfalvi Rózától kapták az első kokárdákat, amelyeket a kabát hajtókáján vagy a mellrészén, a szív felőli oldalon viseltek.Honnan ered a kokárdatűzés hagyománya? , vaol.hu A kokárdát, amely egy hitelesítő irat tanúsága szerint Petőfi tulajdonában volt, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik. Magyarországon a kokárda viseletét nem szabályozza törvény, általában ezt a hagyomány alakítja. Először 1848-ban az áprilisi törvények 21. cikkelye rendelkezett a vízszintesen sávos piros-fehér-zöld színű magyar nemzeti zászlóról, amelyet 1848–49-ben már általánosan használtak polgári zászlóként is. Pálfi Albert Márczius Tizenötödike című lapja néhány nappal a forradalmi eseményt követően már így tudósított: „A királyi épületeknél a sárga–fekete szín helyébe a nemzeti vörös–fehér–zöld fog használtatni … másnap (már) az arisztokrata, a polgárság és proletár sereg a koldusokig felvéve a nemzeti cocardát”. A korabeli kokárdák a nemzetiszínű szalagnak egy középpont körül ékszerűen redőzött összehajtogatásával készültek úgy, hogy a vörös szín a rózsa kerületén helyezkedett el, utána pedig befelé a fehér és a zöld következett. A zöld gyűrűt néha külön szalagból készítették, hogy a rózsa szirmai elég nagyok legyenek. De egyéb, változatos formájú korabeli kokárdadíszek is léteznek, Temesváry Ferenc Eleink gyűjtötték… : fegyverek, hadiemlékek, ló- és viseleti tartozékok a szentesi Koszta József Múzeumban című művében szerepel egy ovális alakú bokréta, redőzött szélű, piros-fehér-zöld keretben, közepében egy gyöngyből fűzött címerrel.
A háromszínű kokárda eredete bélyegkép|200px|Camille Desmoulins portréja, a francia abszolutizmus egyik legfőbb kritizálójaként ismert újságíró, kalapján a falevéllel, amelyet egyesítő és megkülönböztető jelként javasolt a feltüzelt forradalmároknak
A francia háromszínű kokárdát a francia forradalom első napjaiban alkották meg. Ekkor a régi és az új rend összecsapásakor a kokárdák négy különböző színben kerültek használatba: a zöld, a háromszínű, a fekete és a fehér kokárda.
1789 nyarára Franciaország siralmas gazdasági és pénzügyi helyzetbe került, robbanásveszélyessé vált a politikai helyzet az egész országban. Július 11-én a király főminiszterének távozásáról szóló hír Párizsban felizgatta a kedélyeket. A király elmerészelte bocsátani Jacques Necker minisztert, a nép ügyének egyedülálló képviselőjét, akit a párizsiak megbecsültek, mert "hazafias miniszternek" tekintettek, és új, konzervatív kormányt nevezett ki az ország élére. 1789. július 12-én – két nappal a politikai foglyokat is őrző Bastille nevű párizsi börtön megrohanása előtt – Camille Desmoulins újságíró fegyveres lázadásra szólította fel a párizsi tömeget: „Polgárok! Nincs vesztegetni való időnk… Még ma éjjel bevonulnak a német és svájci zászlóaljak a Mars-mezőről, hogy leöldössenek bennünket. Csak egy menekvésünk lehet! Fegyverre!”. Leszakított egy zöld gesztenyelevelet a Palais Royal kertjének fáiról, amelyet azután, mint egy jelvényt a kalapjára tűzött. Másnap, július 13-án polgári milíciát hoztak létre. majd úgy döntöttek, hogy a milíciának megkülönböztető jelvényt kell kapnia. Ekkor rövid időre a zöld lett a felkelők megkülönböztető jele. bélyegkép|balra|XVI. Lajos francia király a nemzeti kokárdás frígiai sapkával integet a tömegnek a párizsi Városháza (Hôtel-de-Ville) nagytermének egyik ablakából, 1789. július 17. bélyegkép|200px|A francia forradalom kokárdája (1792) A zöld jelvényt azonban elég gyorsan törvényen kívül helyezték, amikor kiderült, hogy Artois grófjának, XVI. Lajos francia király testvérének a személyes színe volt. Ekkor a zöld szín helyett Párizs ősi színei, a kék és a vörös került a kalapokra.
A Bastille elfoglalását követően Gilbert du Motier de La FayetteLafayette márki márki készített először kék-fehér-piros szalagszínekből kitűzőt, amikor a fehér szalagrózsás királypártiaktól meg akarta magát különböztetni, ekkortól a forradalmárok Párizs piros-kék címerszíneivel vették körül a fehér kokárdát. 1789. július 15-én a Bastille bevételét követő napon La Fayette megalakította a rend fenntartására a Nemzeti Gárdát és az általa tervezett nemzetiszínű kokárdát ezekkel a szavakkal nyújtotta át a párizsi önkormányzatnak és Jean Sylvain Bailly polgármesternek: „je vous apporte une cocarde qui fera le tour du monde” azaz Hoztam önöknek, uraim, egy kokárdát, amely körbejárja a világot.A márki, aki Amerikát is meghódította, mult-kor.hu
Július 17-én a tömeg nyomására maga a király is kénytelen volt felvenni a háromszínű kokárdával díszített vörös frígiai sapkát és inni a nemzet egészségére. A városháza előtt tolongó tömeg „Éljen a nemzet” kiáltásokkal és nagy tapssal fogadta a királyt. Volt, aki visszatetszéssel fogadta ezt az új háromszínű szimbólumot. Nem voltak hajlandóak a cocarde nationale által megtestesített felfordulást elfogadni és a fekete kokárdát viselték, mint a gyász szimbólumát. A fehér szín a monarchia, a kék és a piros pedig Párizs város színeit szimbolizálta.Mindenheti Virághír – Március 15. – Kokárdavirág, talita.hu A trikolór kokárdát hivatalos státusa ellenére ritkán használták a forradalom alatt. Ehelyett a jakobinusok vörös zászlóját lobogtatták, amely a dacot és az országos vészhelyzetet szimbolizálta. A kék-fehér-vörös trikolór a mérsékeltebb girondisták jelképe volt és mint szimbólum, a napóleoni időszak alatt került ismét előtérbe. Lamartine a vöröset a terror, míg a trikolórt a dicsőség jelképének nevezte.
Később ezeket a színeket vették alapul, amikor a Alkotmányozó Nemzetgyűlés megalkotta a polgári állam függőlegesen sávozott kék-fehér-piros francia nemzeti lobogóját.Megtalálták a francia forradalom első zászlaját, mult-kor.huC'est le premier drapeau du 14 Juillet, leparisien.fr A trikolór végleges formáját csak 1794. február 1-jén vette fel, amikor a Nemzeti Konvent úgy döntött (décret du 27 pluviôse an II), hogy a francia nemzeti zászló a függőleges csíkokban elrendezett három nemzeti színből áll, a kék csík a zászlórúdhoz közel, a fehér középen és a piros lobog a szélben. A legenda szerint Jacques-Louis David festő választotta a színek sorrendjét. A trikolór kokárdát a franciák – a divatot követve – rendszerint kalapra tűzve hordták. Viselője ennek feltűzésével mutatta, hogy szimpatizánsa, adott esetben tevékeny résztvevője a polgári forradalomnak.
A polgári – nemzeti színeket mutató – kitűző ezt követően Franciaországból terjedt el a 18–19. századi forradalmak idején egész Európában és Amerikában.
A magyar nemzeti kokárda jobbra|bélyegkép|Vasvári Pál a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja korabeli pántlikás kokárdával díszített öltözékében, Barabás Miklós litográfiája, 1848 A magyar nemzeti kokárdát március 15-én, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulóján szokás viselni. Ez a jelvény a magyar nemzeti jelképeink közé tartozik, ugyanúgy mint a magyar címer és a piros-fehér-zöld lobogó is, hiszen a háromszínű kokárda színei ugyanazok. A márciusi ifjak radikális értelmisége a francia forradalom hatására alkotta meg a magyar trikolórt. Azonban a francia forradalommal szemben „a mi forradalmunk Pesten, március 15-én, nem vérontás volt, hanem egy szép ünnep, a szabadság ünnepe”. A magyar trikolór használatát pedig az 1848-as áprilisi törvényekben szentesítették. balra|bélyegkép|250px|A pesti Pilvax kávéház a márciusi ifjak találkahelye volt 1848 tavaszán
Petőfi Sándor: „Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak története, a világnak ez új evangéliuma, melyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit.”
Jókai Mór: „Valamennyien franciák voltunk! Nem olvastunk mást, mint Lamartine-t, Michelet-t, Louis Blanc-ot, Sue-t, Victor Hugót, Béranger-t, s ha egy angol vagy német költő kegyelmet nyert előttünk, úgy az Shelley volt és Heine, maguk is nemzeteik kitagadottjai… Petőfinél valódi kultusszá fejlődött a franciaimádat. Szobája tele volt aggatva nagybecsű kőmetszvényekkel, miket Párizsból hozatott, s azok a 89-i forradalom férfiai voltak. Danton, Robespierre, Saint-Just, Marat s egy nő, Madame Roland.”
Arany János: „A magyar király színe és címere az, ami az országé: a veres-fehér-zöld; a négy fejér szalag, keresztes halom koronával fedezve.” balra|bélyegkép|1848-ból származó, magyar nemzeti hagyományt teremtő korabeli pántlikás szalagrózsa Az áprilisi törvényekben „háromszínű rózsa” szerepel a kokárda megnevezéseként,Bona Gábor: A szabadságharc hadseregének nemzeti jelképei. História 2003/2. a háromszínű szalagból összeállított rózsa elnevezés a – cocarde – a franciaországi elődöktől származik. A magyar hagyomány szerint a pesti radikális ifjúság vezérei Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kaptak nemzetiszínű kokárdát a forradalom estéjén. „A színház oltár volt ma, a közönség színe volt jelen ünnepi arcokkal, ünnepi ruháiban; a nemzeti kokárda volt minden férfi, minden nő keblére föltűzve, középen a háromszínű zászló.” – írta másnap Jókai Mór. Bona Gábor Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara című művében említést tesz a császári 52. gyalogezredben tizedesként szolgáló Németh Benőről, akit 1848 májusában a magyar háromszínű kokárda viselése miatt letartóztattak, ezt követően a tizedes 1848 júliusában őrmesterként beállt a Pécsen alakuló 8. honvédzászlóaljhoz. A honvédséghez csatlakozott soralakulatok átszervezése nem igényelt különösebb munkát. A katonák miután ruházatuk fekete-sárga zsinórzatát lefejtették, fehér frakkjuk szárnyait pedig levágták, a nemzeti kokárda kitűzésével honvédek lettek.
A polgárok a francia kokárdától eltérően nem kalapra tűzték, hanem a kabát hajtókájára vagy mellrészére a szív felőli oldalon. A vízszintes sávozású piros-fehér-zöld nemzeti zászlók színeit felülről lefelé olvasták, a rózsadísszé hajtogatott kokárda színeit pedig kívülről befelé.