Leslie Poles Hartley CBE angol regény- és novellaíró. Bár első szépirodalma 1924-ben jelent meg, legismertebb művei az Eustace and Hilda-trilógia (1944–1947) és a The Go-Between (1953). Utóbbiból 1971-ben filmetA közvetítő (film) készítettek, akárcsak 1973-ban 1957-ben megjelent The Hireling című regényből.A Lady sofőrje (film)
Hartley 11 évesen kezdett el történeteket írni. Oxfordban töltött ideje alatt szerkesztőként dolgozott, majd sok éven át könyvkritikákat írt. Magánéletében Hartley ideje nagy részét evezéssel, úszással és társasági élettel töltötte, gyakran utazott barátaival. Sok éven át gyakran látogatott Velencébe, és élvezte a napokat a csatornákon. Írói pályafutása novellagyűjteményekkel kezdődött, első regényével, The Shrimp and the Anemone 49 évesen jelent meg. Ismeretes volt a társadalmi kódexekről, az erkölcsi felelősségről és a családi kapcsolatokról szóló írásairól, és számos műve a szenvedélyt ábrázolja, amely katasztrófa. Hartley 1972 decemberében halt meg, 76 évesen.
Fiatalkora Leslie Poles Hartley 1895. december 30-án született a Cambridgeshire-i Whittlesey-ben. Nevét Leslie Stephenről, Virginia Woolf írónő édesapjáról kapta.Sir Leslie Stephen (1832. november 28. – 1904. február 22.) angol író, kritikus, történész, életrajzíró, hegymászó és etikai mozgalmi aktivista. Apja, Harry Bark Hartley ügyvéd és békebíró volt Peterborough közelében, de később egy téglagyárat vezetett. Édesanyja Mary Elizabeth Thompson, és két nővére volt, Enid és Annie Norah. Hartley metodista hitben nevelkedett. Hipochonder volt, különösen félt a tetanusztól és a fájdalmas haláltól. Sokan úgy vélik, hogy ez a betegségtől való félelem az anyjától származott, akiről köztudott, hogy túlzottan aggódott az egészségéért.
Fiatal korában családja a Peterborough melletti Fletton Towerbe költözött.The Balliol College Register, 3rd ed., 1900–1950, ed. Sir Ivo Elliott, Oxford University Press, p. 178 Hartley otthon kezdte tanulmányait, és különösen élvezte Edgar Allan Poe munkásságát. Első történetét, a hercegről és a törpéről szóló mesét 11 évesen írta. 1908-ban a Cliftonville-i Northdown Hill előkészítő iskolába, majd rövid ideig a Clifton College-ba járt."Clifton College Register" Muirhead, J.A.O. p307: Bristol; J.W Arrowsmith for Old Cliftonian Society; April, 1948 Valószínűleg ott találkozott először Clifford KitchinnelClifford Henry Benn Kitchin (1895. október 17. – 1967. április 4.) a huszadik század elejének brit regényírója., aki életre szóló barátja lett."Hartley, Leslie Poles (1895–1972), novelist and essayist" 1910-ben Hartley végül a Harrow Schoolban telepedett le, ahol Leaf Scholar volt, és díjakat szerzett olvasás és angol irodalom terén. Társai nagyra értékelték, civilizáltnak és érettnek látták, „egyedülálló külső nyugalommal”. Ottléte alatt Hartley áttért az anglikán hitre, de még mindig nagy hatással volt rá korábbi metodizmusa.
1915-ben, az első világháború idején az oxfordi Balliol College-ba ment, hogy modern történelmet olvasson. Ebben az időszakban a legtöbb kortársa önkéntesként jelentkezett fegyveres szolgálatra az egyetemi pályafutás helyett. 1916-ban, a hadkötelezettség beköszöntével Hartley csatlakozott a hadsereghez, majd 1917 februárjában a Norfolki Ezred tisztjévé rendelték[https://www.thegazette.co.uk/London/issue/29956/supplement/1857 The London Gazette (Supplement). 20 February 1917. p. 1857., azonban gyenge szíve miatt soha nem látott el aktív szolgálatot.Jones, Edward T. (1978). L. P. Hartley. G. K. Hall & Co. ISBN 0-8057-6703-7. 1919-ben visszatért Oxfordba, azzal a szándékkal, hogy író legyen. Ottléte során Hartley számos irodalmi barátot szerzett, köztük Lord David CeciltLord Edward Christian David Gascoyne-Cecil (1902. április 9. – 1986. január 1.) brit életrajzíró, történész és tudós. és Aldous Huxleyt.Wright, Adrian (1996). Foreign Country: The Life of L. P. Hartley. London: Andre Deutsch Limited. . 1921-ben elhagyta Oxfordot másodosztályú kitüntetésekkel a modern történelemben.
Karrier Szerkesztő és lektor
Az Oxford Poetry először 1920-ban és 1922-ben publikálta Hartley munkáját. Ez idő alatt Gerald Howarddal és A. B. B. Valentine-nal együtt szerkesztette az Oxford Outlook-ot, L. A. G. StrongLeonard Alfred George Strong (1896. március 8. – 1958. augusztus 17.) népszerű angol regényíró., Edmund BlundenEdmund Charles Blunden (1896. november 1. – 1974. január 20.) angol költő, író és kritikus., John StracheyEvelyn John St Loe Strachey (1901. október 21. – 1963. július 15.) brit munkáspárti politikus és író. és Maurice BowraSir Cecil Maurice Bowra (1898. április 8. – 1971. július 4.) angol klasszikus tudós, irodalomkritikus és akadémikus, aki szellemességéről ismert. munkáit kiadva. Lapjain esszéi, novellái és recenziói szerepeltek.
Karrierjének ebben a korai szakaszában Hartley ideje nagy részét társadalmi életének bővítésével töltötte. Huxley bemutatta Lady Ottoline Morrellnek, aki szívesen fogadta híres irodalmi körébe. Kitchin, akivel Oxfordban találkozott, bemutatta Cynthia Asquith-nekLady Cynthia Mary Evelyn Asquith (született: Charteris; 1887. szeptember 27. – 1960. március 31.) angol író és társasági szereplő, aki szellemtörténeteiről és naplóiról ismert., aki életre szóló barátja lett. Találkozott Elizabeth Bibesco írónővel isElizabeth, Bibesco hercegnő (született: Elizabeth Charlotte Lucy Asquith; 1897. február 26. – 1945. április 7.) angol társasági nő, színésznő és írónő 1921 és 1940 között., akinek támogatása és státusza katapultálta Hartley-t arisztokrata brit körökbe. Bár gyors társadalmi sikereket ért el, írói karrierje lassan indult be.
Az oxfordi évek után Hartley könyvajánlóként dolgozott. Számos publikációba írt cikkeket, mint például a The Spectator, a Saturday Review, a The Nation and Athenaeum és a The Sketch. Hartleyt széles körben dicsérték kritikus, kitartó és bölcs értékeléseiért. A könyvek nagy száma azonban elvonta a figyelmét regényírási céljától.
Novellák és regények 1924-ben találkozott Constant Huntingtonnal a G. P. Putnamtól, aki ebben az évben adta ki első novelláskötetét Night Fears (Éjszakai félelmek) címmel, valamint a Simonetta Perkins című novellát 1925-ben. and A Night Fears viszonylag sikertelen volt, nem keresett pénzt. A Simonetta Perkins mindössze 12 fontot hozott neki, pedig erről kedvezően írtak. A Saturday Review "az egyik legreményesebb tehetségnek" nevezte a fiatal írót, a The Calendar of Modern Letters szerint pedig a Simonetta Perkins "kiemelkedő első regény". A modern kritikusok ezt nevezték a legveszélyesebb regényének, mivel Hartley a rajongást és a szexualitást az akkoriban kevésbé elfogadható módon vizsgálta. 1932-ben Hartley kiadta a The Killing Bottle című szellemtörténetek gyűjteményét. Cynthia Asquith néhányat felvett egy antológiába, ami növelte népszerűségét a közönség körében.
Hartley 49 éves koráig nem adta ki első egész estés regényét, a The Shrimp and the Anemone-t. Sokszor elkezdte és abba is hagyta a regényírást, sőt más néven íróversenyre is beküldte, de nem nyert. A főszereplőket, Eustace-t és Hildát maga Hartley és nővére, Enid ihlette. A sorozatot The Sixth Heaven (A hatodik mennyország), valamint az Eustace and Hilda című regényekkel folytatta. A trilógia a gyermekkori nosztalgikus gondolatait és a felnőttkor valóságát kutatja. A harmadik könyv megjelenésére Hartley ismert íróvá vált. A kritikusok kedvezően értékelték a könyveket, gyakran csodálkozva azon, hogy a szerző képes olyan karaktereket alkotni, amelyek előkelő státuszuk ellenére is szerethetőek voltak. Walter Allen a New Statesmanben a trilógiát "a kortárs szépirodalom néhány remekművének egyikének" nevezte, és más kritikusok is egyetértettek hasonló kritikákkal. Egyesek azonban igénytelennek találták a bőséges olasz párbeszédet. A túlnyomóan jó kritikák ellenére Hartley leginkább barátai és írótársai reakcióit értékelte. Edith SitwellDame Edith Louisa Sitwell (1887. szeptember 7. – 1964. december 9.) brit költő és kritikus, a három irodalmi Sitwell közül a legidősebb. és Clifford Kitchin is megható leveleket írt neki, kifejezve áhítatukat és szeretetüket a regény iránt.
Néhány további, mérsékelt sikerrel elért regény megírása után Hartley mindössze öt hónap alatt megírta a The Go-Between-t. Miután a kártérítési viták után otthagyta előző kiadóját, úgy döntött, hogy ezt Hamish Hamiltonnal együtt publikálja. A kritikusok lelkesek voltak, és Knopf azonnal ki akarta adni a regényt az Egyesült Államokban. Ott rendkívül népszerűvé vált, sőt a The New York Times bestsellerlistájára is felkerült. A regényt lefordították olasz, francia, dán, norvég, svéd, finn és japán nyelvre. Hartley más írók tetszését is elnyerte. W. H. Auden elolvasta a könyvet, és elmondta Hartley-nek, hogy ő a kedvenc regényírója. Hartley sok barátja vont párhuzamot közte és a főszereplő Leo között; csakúgy, mint Hartley, Leo is megrekedt középosztálybeli neveltetése és felsőbbrendű társadalmi köre között. Hartley a The Go-Between-t az ártatlanság és az erkölcs elvesztése kommentárjának szánta; azonban megdöbbent, amikor azt tapasztalta, hogy sok olvasó szimpatizál azokkal a szereplőkkel, akiket szerinte gyűlölni kell. Szigorú moralistaként ismerték, egykor az együttérzést az erkölcsi érték megszüntetésének és az igazságosság helyettesítőjeként írta le.
Magánélete Miközben Oxfordban járt, Hartley kérte Joan Mewst; nem tudni, hogy elfogadta-e a javaslatát vagy sem. 1922-ben idegösszeomlást kapott. 1922-ben tett először látogatást Velencében, Olaszországban, és ez menekülés volt számára az angliai élet nyomása elől. and Arisztokrata körével odautazott, végül a San Sebastiano templom mellett vett otthont. A templomon kívül Szent Sebestyén szobra, testében nyílvesszőkkel, nagy hatással volt Hartley-re, mivel hamarosan az "emberiség szimbólumaként" fogja látni a szentet. Amíg ott volt, gondolája volt, saját gondolóját alkalmazta, és köztudottan egész napokat töltött a csatornákon. Számos vendéget is fogadott – köztük Henry Lamb festőtHenry Taylor Lamb (1883. június 21. – 1960. október 8.) ausztrál születésű brit festő., Adrian Stokes műkritikust és Leo Myers regényírótLeopold Hamilton Myers (1881. szeptember 6. – 1944. április 7.) brit regényíró. –, és írásait gyakran félretette, hogy a társadalmi eseményekre összpontosítson.
Élete későbbi részében Hartley Londonban, a Rutland Gate-nél lakott, és szabadidejében az Avon folyón evezett. Köztudott, hogy sok szolgája volt, akik közül többen kedves társakká váltak, és megjelentek regényeiben. Hartley ezekben az években viszonylag visszahúzódóvá vált, és többé nem vett részt azokon a társasági összejöveteleken, amelyek korábbi életének nagy részét megzavarták. Szívesen olvasott számos kortárs szerzőt, például Elizabeth BowentElizabeth Bowen (1899. június 7. – 1973. február 22.) angol-ír regény- és novellaíró., Edith Whartont és Henry GreentHenry Green volt Henry Vincent Yorke (1905. október 29. – 1973. december 13.) angol író írói álneve..
Velencei utazásai során David Cecil sokszor csatlakozott hozzá, és sokan azt hitték, hogy Hartley homoszexuális. Az első regény, amelybe homoszexuális karaktereket is belefoglalt, a My Fellow Devils (Ördögtársaim) volt – de ahelyett, hogy szexualitásukat kedvező színben tüntetné fel, egy barátság tönkremenetelének okaként tünteti fel. Az 1971-es The Harness Room című regényét "homoszexuális regényének" tekintette, és tartott a közvélemény reakciójától. Hartley 1972. december 13-án halt meg Londonban, 76 évesen, és elhamvasztották a Golders Green krematóriumban.
Konfliktusok Virginia Woolffal és Cynthia Asquith-tal