Magyar Péter (Békéscsaba, 1937. június 30. –) Magyar Építőművészetért Éremmel elismert magyar építész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja,Kovács Dániel: A végtelen építészete – Magyar Péter munkássága. ArtemBooks, Budapest, 2023 a „térlenyomat” tervezési módszerének kidolgozója.Magyar Péter: Csak tiszta forrásból – mielőtt a páva fölszáll. Régi-Új Magyar Építőművészet, 2016/6. 85. o.
Élete és munkássága
1937. június 30-án született Békéscsabán. Édesapja, Magyar József malomtulajdonos volt. A kuláknak titulált családi háttér miatt 1951–1955 között magántanuló volt, a középiskola negyedik évére vették fel a helyi Rózsa Ferenc Gimnáziumba; itt is érettségizett. 1957–1958-ban marós szakképzésben vett részt, majd a budapesti Magyar Optikai Műveknél helyezkedett el, ahol 1961-ig marósként, majd szerkesztő-konstruktőrként dolgozott. 1961–1967 között az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem esti építészmérnöki képzésének hallgatója volt, amelyet 1967-ben jelessel végzett el. Diplomamunkáját a finnországi Espoo városrendezési tervpályázatára beadott munkából dolgozta tovább.G. J.: Érdekes megoldások a végzős építészhallgatók diplomamunkáiban. Magyar Nemzet, 1967. aug. 5. 5. o.
1963–1970 között szerkesztő, majd tervező mérnök az IPARTERV alkalmazásában. Első nagyszabású munkája a Tungsram gyöngyösi félvezető gyárának bővítése volt, amelyet váci és sátoraljaújhelyi megbízások követtek a Tungsram és az Elzett számára. Jelentős művei az időszakból a Tungsram megbízásából tervezett gyöngyösi lakóház,Vámossy Ferenc: A 20. század magyar építészete. 2. kötet. Közelmúltunk és az ezredforduló 1957-2002. Tarsoly Kiadó, 2017. 117. o., a budapesti Meredek utcai lakóház, valamint a szentendrei Beton- és Vasbetonipari Művek bővítése, amely 1971-re készült el. Ekkor már a Kereskedelmi Tervezői Iroda építész tervezője, majd 1974–1975-ben a KÖZTI-nél dolgozott.
1964-től számos hazai és nemzetközi építészeti tervpályázaton vett részt, többek között a Nemzeti Színház 1965-1966-os tervpályázatán, 1967-ben az amszterdami városháza, 1969-ben a bécsi UNIDO-IAEA-székház, majd 1972-ben a szófiai operaház pályázatán. Utóbbi munkája, bár a pályázaton nem díjazták, Magyarországon felkeltette a szakma figyelmét: ismertetése megjelent a Bercsényi 28-30 1974-es számában, majd Gerle János és Szegő György bemutatták az Építészeti tendenciák 1968-1981 kiállításán. Pályázati együttműködő partnerei között említendő ifjabb Janáky István és Elekes Keve István, baráti köréhez tartozott Bognár Botond, Csomay Zsófia, Reimholz Péter.
1968-tól 1975-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának oktatója, tanársegédje.
1975-ben legális munkavállalóként a nigériai Zaria városába költözött, és az Ahmadu Bello Egyetem oktatójaként dolgozott, emellett az egyetem tervezőirodájában, illetve alkalmanként a KÖZTI nigériai irodájában is munkát vállalt. Hivatalos tartózkodási ideje lejártával feleségével együtt Hollandiába emigráltak, majd 1980-ban az Egyesült Államokba költöztek. Itt négy évtizeden keresztül több oktatási intézmény oktatója, majd építészeti fakultások igazgatójaként dolgozott. 2011-ben a Kansas State University professzoraként vonult nyugdíjba.
Ezekben az évtizedekben számos pályázaton indult. Megvalósult munkái közül kiemelkedik a Montgomery-ben álló Gordon Persons Building, amely Alabama állam legfelsőbb bírósága számára készült, valamint a nyertes tervpályázatot követően Lázár Antal építészirodájával közösen tervezett budapesti Tüskecsarnok.
Tervezési módszereit, gondolkodásmódját jelentősen befolyásolták az Afrikában töltött évek. A helyi díszítőművészet hatására terveiben megjelent a fraktálgeometria, míg az európaitól eltérő családi és nemi szerepek új térkapcsolatok és térformák megfogalmazására ösztönözték. A helyi építési hagyományokkal való megismerkedése indította el azon az úton, amely a topologikus tervezői gondolkodásmód, majd annak sajátos eszköze, a térlenyomat kifejlesztésére inspirálták.Peter Magyar: Cosmic Spaceprints or Towards the Poetic Ontology of Space. Journal of Architectural Education, 1985/4 (Nyár). 2-7. o.Peter Magyar: Spaceprints. A Handbook of Applied Topology in Architecture. Auburn University, Auburn, Alabama, 1986. Innentől eredeztethető sajátos rajzi munkássága, amelynek eredményeit kiadványokban, illetve önálló kiállításokon mutatta be 1993-ban a Budapest Galériában, 2008-ban az N&n Galériában, 2017-ben pedig a Műcsarnokban, illetve számos kiadványban és kötetben publikálta.
Első felesége Szentistványi Katalin, ebből a házasságából született lánya, Kinga. Második felesége 1975-től Deák Csilla, az Örökösök című regény szerzője.
2019 óta ismét Magyarországon él.
Fontosabb épületei és tervei
1964-1965. Az Egyesült Izzó Félvezetőgyára (ma Magnetec Ungarn gyártelep), Gyöngyös, Pipishegy (megvalósult) 1965. Nemzeti Színház, Budapest (pályázat) 1967. Az Egyesült Izzó I. sz. épületének rekonstrukciója, Vác (megvalósult) 1967. Városközpont, Espoo, Finnország (diplomamunka) 1968. Az Elzett csarnokbővítése, Sátoraljaújhely (megvalósult) 1968-1971. Az Egyesült Izzó lakóháza, Gyöngyös, II. Rákóczi Ferenc u. 23. (megvalósult) 1968-1971. Betonáru- és csőgyár, Szentendre, Dózsa György út 20. (megvalósult) 1968. Városháza, Amszterdam, Hollandia (pályázat) 1969. UNIDO-IAEA székház, Bécs, Ausztria (pályázat) 1970-1975 között. Lakóház, Budapest, Meredek u. 60. (megvalósult) 1972-1973. Operaház, Szófia, Bulgária (pályázat) 1976. Villa, Zaria, Nigéria (terv) 1976. Afrikai Színház, Zaria, Nigéria (terv) 1977. Villa, Ilorin, Nigéria (terv) 1978. Lakóépület (Machiya as muko sangen ryodonari), Tokió, Japán (pályázat) 1979. Lakóépület (Ház Karl Friedrich Schinkelnek), Amszterdam, Hollandia (pályázat) 1979-1980. Kulturális központ, Frankfurt am Main, Németország (pályázat) 1980. Városháza, Oldenburg, Németország (pályázat) 1982. Belvedere és lakóépület, Hongkong, Kína (pályázat) 1983. Opéra Bastille, Párizs, Franciaország (pályázat) 1984. Peggy Guggenheim Museum, Velence, Olaszország (pályázat) 1986. State Office Building (Gordon Persons Building), Montgomery, Alabama, Egyesült Államok (megvalósult) 1989. Könyvtár, Alexandria, Egyiptom (pályázat) 1990. Elnöki villa, Pennsylvania State University, State College, University Park, Pennsylvania, Egyesült Államok (terv) 1990. Public Safety Building & Court House (ma Pittsburgh Municipal Courts Facility). Pittsburgh, Pennsylvania, Egyesült Államok (megvalósult) 1992. Villa Sala (más néven House with No Style vagy Palladio-Hejduk ház, pályázat) 1993. Operaház, Cardiff, Egyesült Királyság (pályázat) 1993. Sport- és rendezvényközpont (Tüskecsarnok), Budapest, Magyarország (megvalósult) 2002. Graphisoft Park Konferenciaközpont, Budapest, Magyarország (pályázat)
Oktatói tevékenysége
1968-1975. A budapesti BME Építészmérnöki Kar oktatója, tanársegédje 1975-1979. Az Ahmadu Bello Egyetem (Zaria, Nigéria) oktatója 1980-1981. A University of Cincinnati (Cincinnati, Ohio, USA) oktatója 1981-1989. Az Auburn University (Auburn, Alabama, USA) oktatója 1988. A koppenhágai Királyi Művészeti Akadémia vendégprofesszora 1989-1996. A Pennsylvania State University (University Park, Pennsylvania, USA) Építészeti fakultásának vezetője 1992. A mexikói University of Monterrey vendégoktatója 1996-2007. A Florida Atlantic University (Boca Raton – Fort Lauderdale, Florida, USA) Építészeti Iskolájának alapító igazgatója 2007-2011. A Kansas State University (Manhattan, Kansas, USA) egyetemi professzora és Építészeti Tanszékének vezetője
Díjai, tagságai 1993. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem díszdoktora 2011. Magyar Építőművészetért Érem 2015. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja 2017. A Royal Institute of British Architects (RIBA) Fellow-ja
Saját kötetek Magyar Péter: Spaceprints. A handbook of applied topology in architecture. Department of Architectura, School of Architecture and Fine Arts, Auburn University, Alabama, 1984 Magyar Péter: Construction meditative: The State Office Building, Montgomery, Alabama: architects, Chambless and Associates, P.C. and Blondheim & Mixon, Inc., ... of the image controlled idea development. School of Architecture, Auburn University, 1988 Magyar Péter: „…scattered instances of structure and time…” Auburn University, Alabama, 1989 Magyar Péter: Végtelen érintők. Saját kiadás, 1993 Magyar Péter: Thought Palaces. Architectura & Natura Press, Amszterdam, 1999 Magyar Péter: ThinkInk. Kendall Hunt Publishing, 2010 Magyar Péter: Seven Lessons on Architectural Morphogenesis. Trafford Publishing, 2013 Magyar Péter: The Soft Boiled Egg Scribbles. Architectural Ideas of Students, as recorded by Peter Magyar. Kansas State University, 2013 Magyar Péter: Urban Innuendoes. Trafford Publishing, 2013 Magyar Péter: Multiple Horizons: Yokohama International Port Competition. Trafford Publishing, 2014 Magyar Péter: Angles and Oranges: Fine Art Building, Orange County Community College, CA. Trafford Publishing, 2015 Magyar Péter: Between Bridges: Design Studies of the Pittsburgh Safety Building in Pittsburgh, PA. Trafford Publishing, 2015 Magyar Péter: Consequential Deliberations: The Peak Competition, Hongkong. Trafford Publishing, 2015 Magyar Péter: Hesitant Decisions: Sports and Cultural center, Budapest. Trafford Publishing, 2015 Magyar Péter: Operation Paris: Paris Opera Competition. Trafford Publishing, 2015 Lázár Antal – Magyar Péter: Making Evergreen Architecture. LitFire Publishing, 2016 Magyar Péter: Palladian Space-Neurons and other Roots of Infinity. Litfire Publishing, 2016 Magyar Péter: Linear Thought Condensation. ORO Editions, 2019 Magyar Péter: Pen Zen Diaries. Volume One. Trafford Publishing, 2018 Magyar Péter: Pen Zen Diaries. Coffee Press Inc, 2019 Magyar Péter: Codex Linearum. Trafford Publishing, 2021 Magyar Péter: THink. Pen Zen Diaries. Kaizen Publishing House, 2022 Magyar Péter: Bluntly Drawn. Kansas State University, é. n.
Jegyzetek
Források
Kovács Dániel: A végtelen építészete – Magyar Péter munkássága. ArtemBooks, Budapest, 2023
Moravánszky Ákos: Az építészet helyhezkötöttsége. Magyar Péter munkásságáról egy új épület kapcsán. Magyar Építőművészet 1993/1. 53-57. o.
Kategória:Magyar építészek Kategória:1937-ben született személyek Kategória:Békéscsabaiak Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai Kategória:Élő személyek