A Piggies egy dal címe, amely a The Beatles együttes 1968-as azonos című albumán jelent meg. A dal szerzője George Harrison. A dal azonosítója T-010.098.631-9, ehhez egyetlen szerzőt rendeltek hozzá: George Harrisont (IPI névazonosító 00013482508).

Harrison a dal szövegét már 1966-ban, a Revolver album munkálatai alatt elkezdte írni. A dallal társadalom kritikát fogalmaz meg a kapitalizmus, a fogyasztói társadalom és a gazdag emberek életmódjával kapcsolatban. A disznók szimbolizálják a gazdag embereket. (A dal témájával George Orwell 1945-ös Állatfarm című könyvére utalás) A dal szövege 1968-ban nyerte el végleges formáját, amikor is Harrison édesanyja, Louise French valamint John Lennon is besegített pár sorral. A dallama pedig a barokk zene és gyerekdal bizarr keveréke. Eredetileg a dalt szerzője G-dúr hangszerelésben írta (ez hallható az Anthology 3 albumon megjelent változaton is), de később átírta Asz-dúrba (bár a vari-speed keverésnél meg felgyorsították).

A dalt 1968 őszén rögzítették. Először az Abbey Road 1-es stúdiójában rögzítettek, de egy klasszikus darab felvételei miatt átköltöztek a 2-es stúdióba. Chris Thomas itt elkezdett csembalón játszani, aminek Harrison annyira megörült, hogy felkérte, hogy a dal felvételeinél is játsszon. Szeptemberben került rögzítésre a zenei alap, melyen Harrison akusztikus gitáron, Paul McCartney basszusgitáron, Ringo Starr tamburinon játszott. Lennon pedig az EMI stúdiójából disznóhorkantások és röfögések felvételeit gyűjtötte össze. A dalon Harrison énekhangját ADT-vel duplázták meg. A dal második felében (00:58-tól 01:03-ig) hangját orrhangra szűrték. Október 10-én pedig rögzítették a szimfonikus sávot is, melyen nyolc meghívott zenész vett részt (négy hegedű, két brácsa és két cselló).

A dalt (hasonlóan az album többi dalához) Charles Manson félreértelmezte és egy forradalom eljövendölésének látta. Az 1969. augusztus 9-10. közötti Tate–LaBianca gyilkosságoknál a tettesek Leon LaBianca holtteste felett vérrel azt írták (utalva a dalra), hogy "Death to Pigs" (Halál a Disznókra!). A dalt később Harrison újból előadta 1991-es japán koncertjén, amiben egy a próbákon kimaradt sort is felhasznált ("Everywhere there’s lots of piggies/Playing piggie pranks/You can see them on their trotters/At the piggy banks/Paying piggy banks/To thee pig brother."), majd az 1992-es Royal Albert Hall-ban előadott koncertnél is elénekelte. A dalra van utalás az 1995-ös Free as a Bird videóklipben.

Közreműködött Ian MacDonald szerint:

The Beatles

George Harrison – ének, gitár John Lennon – szalaghurok (tape loop) Paul McCartney – basszusgitár Ringo Starr – csörgődob

További előadók

Chris Thomas – csembaló Henry Datyner, Eric Bowie, Norman Lederman, Ronald Thomas – hegedű John Underwood, Keith Cummings – brácsa Eldon Fox, Reginald Kilby – gordonka

Jegyzetek

Kategória:The Beatles-dalok