Liebmann István, teljes nevén Liebmann Nándor István (Budapest, Erzsébetváros, 1895. november 8. – Budapest, 1978. május 23.) szülész-nőgyógyász, egyetemi magántanár.

Élete Liebmann Ármin (1864–1929) kereskedelmi utazó és Práger Emma (1867–1955) fiaként született zsidó családban. Testvére Liebmann Erzsébet (1897–1949), férjezett dr. Erdélyi Sándorné.

Középiskolai tanulmányait 1905 és 1913 között a Budapesti Evangélikus Főgimnáziumban végezte. Ezt követően felvételt nyert a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karára. Az első világháború idején harctéri szolgálatot teljesített. 1919. február 20-tól a Tóth István vezetése alatt álló II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika gyakornoka, 1923. szeptember 1-től díjtalan tanársegéde volt (1946-ig). Önállóan vezette a klinika valamennyi osztályát. Az 1930-as évek elején jogosulttá vált a szülész- és nőgyógyász szakorvosi cím használatára.Fővárosi Közlöny, 1932. január 29. (43. évfolyam, 4. szám) 1935-ben kérvényezte, hogy a terhesség physiologiája és pathologiája című tárgykörből magántanárrá habilitálják, de kérését az Orvostudományi Kar 13:7 arányban elutasította. Ugyanebben az évben kinevezték a budai Városmajor utcai Bíró Dániel Kórház nőgyógyász főorvosává.Simontornyai-Scheiber Mária: A budai Városmajor utcai Bíró Dániel kórház története 1946 májusában a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán magántanárrá képesítették a Szülészeti propedeutica című tárgykörből. Nyugalomba vonulása után a MIOK Szeretetkórház Nőgyógyászati Osztályának főorvosaként dolgozott.

Gyakran vett részt a Deutsche Gesellschaft für Gynäkologie gyűlésein.

A Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik szüleivel közös sírban.

Magánélete 1934. augusztus 14-én Budapesten házasságot kötött Harsányi ErzsébettelHarsányi Ábrahám örökbe fogadta (1898–1984), dr. Balla Henrik ügyvéd és Fisbein Etelka lányával.

Tagja volt a Budapesti Izraelita Hitközség elöljáróságának,Uj Élet, 1957. július 1. (13. évfolyam, 4. szám) illetve alelnöke (1972–1978)Új Élet, 1972 (27. évfolyam, 14. szám) a Hegedűs Gyula utcai körzetnek.

Anyanyelvén kívül beszélt és írt németül, franciául és angolul.

Érdekesség A Makai család bizalmasa volt, gyakran vendégeskedett a Lovag utcai lakásukban. József Jolánt kezelte, s szerelem is fűzte hozzá. Otthonukban kötött barátságot a fiatal költővel, József Attilával, akiről így emlékezett meg abból az időből:Élet és Irodalom, 1978. június 3. (22. évfolyam, 22. szám)

Művei

A máj működésének vizsgálata a terhességben, egyúttal adalék a terhességi cukorvizelés eredetéhez. Hetényi Gézával. (Magyar Orvosi Archivum, 1922, 23.) Adatok az icterus neonatorum tanához. Cserna Istvánnal. (Orvosi Hetilap, 1923, 42.) Vizsgálatok a terhes szervezet mészszabályozásáról. Hetényi Gézával. (Magyar Orvosi Archivum, 1925, 26.) Görcsnélküli eklampsia. (Orvosi Hetilap, 1925, 31.) Császármetszés eklampsia miatt. (Orvosi Hetilap, 1926, 17.) A vegetatív idegrendszer állapotának vizsgálata a terhességben. Sümegi Istvánnal. (Magyar Orvosi Archivum, 1926, 27.) Vizsgálatok az eklampsiasok vérének calciumion concentratiójáról. Bodó Richárddal. (Magyar Orvosi Archivum, 1926, 27.) A nem specifikus „ingerlő gyógymód“ alkalmazása a nőgyógyításban. (Orvosi Hetilap, 1927, 32.) Az emlők elválasztásáról és annak diagnostikus jelentőségéről a nőgyógyászatban. (Orvosi Hetilap, 1927, 47–48.) Chondrodystrophia foetalis. (Orvosi Hetilap, 1928, 43.) Ritkábban előforduló szülési akadályról. (Gyógyászat, 1929, 30.) 13 éves gyermekek szülése. (Gyógyászat, 1929, 31.) Hasmetszéses műtétek befolyása egyidejűleg fennálló terhességre. (Orvosi Hetilap, 1929, 45.) Néhány érdekesebb fejlődési rendellenesség. (Gyógyászat, 1929, 50.) Valódi köldökzsinórcsomóval szövődött szülések lefolyásáról. (Gyógyászat, 1929, 51.) Terhesség és diabates. Purjesz Bélával. (Orvosképzés, 1929, 3.) Az asphyxiáról és az asphyxiában születettmagzatok további sorsáról. (Orvosi Hetilap, 1929, 15.) A szénhydrátanyagcsere rendellenességei a terhességben. (Orvosképzés, 1931, 3.) Az újszülöttek elhalálozásának okairól. (Orvosképzés, 1932, 6.) A szülés ritkábban előforduló mechanikus akadályai. (Orvosképzés, 1934, 1.) Fertőző megbetegedések a gyermekágyban. (Orvosképzés, 1934, 4.) Eklampsiás szülőasszonyok gyermekeinek életkilátásairól és további sorsáról. (Orvosi Hetilap, 1934, 24.) A gonorrhoeás fertőzés megnyilvánulása terhességben, szülés alatt és gyermekágyban. (Orvosképzés, 1935, 7.) A 2000 gr-os és ennél kisebb súllyal született magzatok további sorsáról. (Orvosi Hetilap, 1935, 27.) Az újszülöttvédelem lehetőségei. (Orvosok Lapja, 1946, 19.) Lipoma retroperitoneale. (Magyar Nőorvosok Lapja, 1947, 12.) Élvezeti és ipari mérgek hatása a női nemzőszervek működésére és a terhességre. (Orvosok Lapja, 1947, 36.) A terhesség kiváltotta élettani és kórtani elváltozások az anyai szervezetben. (Magyar Nőorvosok Lapja, 1948, 3–7.) Sexuális hormonok, oestrogen anyagok és vitaminok a nőorvoslásban. Budapest, 1949 Milyen anyagok mennek át a placentán? (Orvosi Hetilap, 1950, 1.) Utero-placentaris apoplexia. (Orvosi Hetilap, 1950, 33.) Visszatartott vetélés. (Orvosi Hetilap, 1954, 33.)

Jegyzetek

Források

Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Magyar szülész-nőgyógyászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók