Hajdu Ottó (Miskolc, 1959. június 11. – Budapest, 2022. április 10.) magyar közgazdász, statisztikus, egyetemi tanár.
Szakmai életpályája 1978-ban Miskolcon érettségizett a Földes Ferenc Gimnáziumban. 1978 és 1982 között a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdasági Karán tanult, ahol Ipar szakon végzett. 1981 április 7-9-én Salgótarjánban megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencián a Művelődési Minisztérium első díját, ezzel együtt a KISZ KB nívódíját kapta a koncentráció vizsgálata című dolgozatáért. 1982-1990 között a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdasági Karának Módszertani tanszékén dolgozott, 1982-ben ösztöndíjas gyakornok, 1982-1987 között tanársegéd, 1987-1990 között egyetemi adjunktus volt. 1990-1992 között a Budapesti Közgazdasági Egyetem Statisztikai Tanszékének adjunktusa volt. 1995-ben egyetemi docensnek nevezték ki. 2015-ben egyetemi tanárrá nevezték ki a Budapesti Corvinus Egyetemen.Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán egyetemi tanári kinevezési okiratot adott át: Hajdu Ottónak. 1998-2002 között a Széchenyi István Egyetem tanára volt Győrben, 2000-2016 között pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen tanított. 2017-től az ELTE és Kecskeméten a Neumann János Egyetem egyetemi tanára volt haláláig. Az ELTE GTK Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola vezetője volt 2017-2021 között. Kutatási területei voltak: lakossági jövedelmek eloszlása, az egyenlőtlenség és a szegénység mérése, többváltozós statisztikai módszerek elmélete, alkalmazása, statisztikai adatbányászat, csődelőrejelzés.
Tudományos fokozatai, címei Egyetemi doktori. PTE KTK. Adalékok a koncentráció statisztikai vizsgálatához, különös tekintettel a Lorenz-görbe aszimmetriájának mérésére és értelmezésére. 1983. A jövedelemeloszlás. A szegénység mérése. A közgazdaság-tudomány kandidátusa. 1991. Módszertani hozzájárulás a szegénység többváltozós statisztikai méréséhez. Az MTA doktora. 2013. Hajdu Ottó: MTA doktori értekezésének prezentációja az MTA-án
Legfontosabb publikációi A koncentrációs vizsgálatnál alkalmazott Lorenz-görbe aszimmetriájának értelmezése és mérése. Megjelent: A XV. OTDK Konferencia nívódíjas pálya munkái I. k., Művelődési Minisztérium Tudományszervezési és Informatikai Intézet, Budapest, 1982 A munkabérek regressziós elemzése és a koncentráció vizsgálata I. rész. (társzerzők: Kertész László, Sipos Béla). Statisztikai Szemle. 1984. 4. sz.Hajdu-Kertész-Sipos. A munkabérek regressziós elemzése és a koncentráció vizsgálata I. rész. A munkabérek regressziós elemzése és a koncentráció vizsgálata II. rész. (társzerzők: Kertész László, Sipos Béla). Statisztikai Szemle. 1984. 5. sz. Hajdu-Kertész-Sipos. A munkabérek regressziós elemzése és a koncentráció vizsgálata II. rész. Sokváltozós statisztikai módszerek gyakorlati alkalmazása. Budapest, Prodinform. 1987 Ökonometriai alapvetés. (társszerzők: Herman Sándor, Pintér József, Rédey Katalin.) Budapest, Tankönyvkiadó. 1987 A vállalati munkavédelem összefüggésrendszere. (társszerzők Molnár Jenő, Sipos Béla.) Statisztikai Szemle. 1990. 7. sz.Hajdu-Molnár-Sipos: A vállalati munkavédelem összefüggésrendszere A szegénység mérőszámai. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár. 1997 Statisztikai elemzések. (társszerzők: Hunyadi László, Vita László) Budapest. Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Statisztika Tanszék. 1999. 2001 On the deprivation-sensitive measurement of poverty. Statisztikai Szemle. Special number. 1999 Category selection and classification based on correspondence coordinates. Statisztikai Szemle. Special number. 2002 Többváltozós statisztikai számítások. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2003 Diagnostics of the error factor covariances. Statisztikai Szemle. Special number. 2004 Exact inference on poverty predictors based on logistic regression approach. Statisztikai Szemle. Special number. 2006 Poverty, Deprivation, Exclusion: A Structural Equations Modelling Approach. Statisztikai Szemle. Special number. 2009 Prioritization Preferences among General Practitioners in Hungary. (társszerző: Gulácsi L.) EAST EUROPEAN POLITICS AND SOCIETIES. 2012. A felsőoktatók felelősségéről. (társszerzők Veress Attila, Veress József.) Köz-Gazdaság. 2018. 4. sz. A New Generalized Variance Approach for Measuring Multidimensional Inequality and Poverty. SOCIAL INDICATORS RESEARCH. 2021. június.
Kitüntetései A Bolyai János Matematikai Társulat választmánya által alapított Farkas Gyula-emlékdíjban részesült 1990-ben a jövedelemelolszlások vizsgálata témakörben elvégzett kutatási eredményeiért.Farkas Gyula-emlékdíjasok 1974-2023 Az Év Publikációja díj. A PJPTE díja, 1995. Széchenyi Professzori Ösztöndíj. 1998-2002. Fényes Elek-emlékérem (2005)
Közéleti szerepvállalása MTA Statisztikai Bizottság, tag 2011 MTA Statisztikai Bizottság Módszertani Albizottság, elnök Országos Statisztikai Tanács, tag, alelnök, 2000-2010 Statisztikai Szemle, módszertani szakreferens Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság (szavazati jogú tag) 2011-2022 IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya, tag. 2011-2022 Gazdaságtudományi Doktori Bizottság 2014-2021
Emlékezete Veress József: Megemlékezés Hajdu Ottóra. A hetvenes évek végén Pécsett egy szemináriumon az akkori szimulált magyar árrendszert bemutató kötelező irodalmat tárgyalva megemlítettem: ha valaki a tételek matematikai bizonyítását prezentálná, annak felajánlom a jelest. Szinte meg is feledkeztem szavaimról, amikor pár hét múlva az órán felállt egy szimpatikus fiatalember, hóna alatt pálcával és egy méretes papírhengerrel, amit a táblára illesztett, és két négyzetméternyi képlettel a megoldást hibátlanul prezentálta. Éreztem, csillag született. Pályáját kollégaként, barátként végig követhettem. PTE, Corvinus, Győr, BME GTK, ELTE. Statisztika. A szót olyan szeretettel mondta ki, mintha a családjáról vagy kedves háziállatukról lett volna szó. Már hallgató korában felismert olyan összefüggéseket, amelyek messze túlmutattak az akkori tananyagokon. Pályafutása során különösen a szegénység mérhetőségében alkotott nemzetközileg is kiemelkedőt. Az MTA doktora, habilitált egyetemi tanár lett.Veress József: Megemlékezés Hajdu Ottóra.
Jegyzetek
Források
Hajdu Ottó Hajdu Ottó. ITIdata f> 245. Who is who Magyarországon. 7. kiad. Zug. 2009. Hübners Who is Who.
Statisztikai Szemle 2014. 4. szám –Rappai Gábor. Nyilvános védés Hajdu Ottó doktori fokozatszerzési eljárásában Sipos Béla. Vélemény: Hajdu Ottó: „Módszertani hozzájárulás a szegénység többváltozós statisztikai méréséhez” Budapest, 2011. c. MTA Doktori pályázatáról.Sipos Béla. Hajdu Ottó MTA Doktori értekezésének bírálata
Kategória:1959-ben született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar statisztikusok Kategória:Miskolciak Kategória:Budapestiek