A 2024–2025-ös magyar férfi jégkorongbajnokság a versenysorozat 87. kiírása volt.

Lebonyolítás A bajnokság végeredményét ezúttal nem az Erste Liga helyezések alapján határozták meg, hanem külön rájátszást rendeztek a bajnoki címért. A bajnokságban a 2024–2025-ös Erste Liga magyarországi csapatai indultak. Az alapszakaszba az Erste Ligában egymás ellen játszott mérkőzéseik számítottak bele. Az alapszakasz győztese rögtön az elődöntőbe jutott, a többi csapatnak mérkőznie kellett a négy közé jutásért. A negyeddöntőben és az elődöntőben két győzelem szükséges a továbbjutáshoz. A bajnoki címhez három győzelem szükséges. A 3-7. helyezéseket az alapszakasz helyezések alapján állapítják meg. A győztes a Kontinentális Kupában indulhat.

Döntetlen esetén Az alapszakaszban: 5 perces hirtelen halál, 3-3 mezőnyjátékossal, majd büntetőpárbaj. A rájátszásban: 20 perces harmadokkal hirtelen halál, 4. harmad 5-5, 5. harmadtól 3-3 mezőnyjátékossal. Azokon a mérkőzéseken, ahol eldőlhet a továbbjutás minden harmadot 5-5 mezőnyjátékossal kell megrendezni

Alapszakasz

Játékos statisztika Mezőny játékosok Játékos Csapat MSz G A P +/– BIlja Culigin Debreceni EAC 24 12 27 39 +22 0Kirils Galoha Debreceni EAC 24 11 23 34 +21 26Jevgenyij Mozer Debreceni EAC 23 20 14 34 +18 2Adam Brady Ferencvárosi TC 24 17 15 32 +12 4Luke Santerno Budapest Jégkorong Akadémia 24 16 14 30 +19 10Sági Martin Dunaújvárosi Acélbikák 24 8 20 28-2 6Keegan Dansereau Újpesti TE 21 15 13 28 +14 29Nagy Gergő Budapest Jégkorong Akadémia 24 10 17 27 +4 10Tyler Watkins Dunaújvárosi Acélbikák 24 7 18 25 -4 2Judd Blackwater Budapest Jégkorong Akadémia 21 9 14 23 +9 10

Rájátszás

Az elődöntőkben a legjobb kiemeléssel rendelkező csapat a legrosszabb kiemelésűt kapja ellenfélnek.

A magyar bajnokság végeredménye: 1. Budapest Jégkorong Akadémia 2. Debreceni EAC 3. Diósgyőri VTK 4. Ferencvárosi TC 5. Újpesti TE 6. FEHA 19 7. Dunaújvárosi Acélbikák

A Budapest Jégkorong Akadémia magyar bajnokcsapatának tagjai: Farkas Roland, Kiss Dániel, Daradics Ákos – Judd Blackwater, Boros Dániel, Dóczi Zsombor, Horváth Milán, Keresztes Levente, Molnár Bálint, Molnár Zétény, Nagy Gergő, Nagy Krisztián, Orgoványi Richárd, Pozsgai Tamás, Ravasz Csanád, Curtis Roach, Luke Santerno, Schlekmann Márk, Ethon Somoza, Sofron István, Szabó Dániel, Szivák Gergő, Szabó Bence, Tóth Richárd, Varga Arnold, Vértes Nátán, Wiedemann Márk, Zimányi Dániel, vezetőedző: Kangyal Balázs

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar jégkorongszezonok Magyar bajnoksag Magyar bajnokság