Molnár V. Attila (Veszprém, 1969. november 1. –) magyar biológus, botanikus, egyetemi tanár.Debreceni Egyetem A Magyar Tudományos Akadémia doktora (2015).

Kutatási területe a veszélyeztetett növényfajok, az európai orchideák és az iszapnövényzet.

Életpályája Szülei Molnár Vendel és Illés Ilona. 1988-ban érettségizett a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban.Tablóképe

1994-ben diplomázott a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. 1994–1997 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Növénytani Tanszékén doktori ösztöndíjas volt. 1996-tól a Kitaibelia című botanikai, természetvédelmi folyóirat alapítója és szerkesztője.Kitaibelia 1997-től a Debreceni Egyetem egyetemi tanára.ODT

2000-ben a Debreceni Egyetemen PhD. fokozatot szerzett. 2009–2011 között a Magyar Tudományos Akadémia Botanikai Tudományos Bizottság tagja volt.

2011-től a Diverzitásbiológiai Tudományos Bizottság választott tagja, 2021-től elnöke.Tudományos Bizottságok – MTA 2013-ban habilitált a Pécsi Tudományegyetemen. 2013–2019 között a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlési képviselője volt. 2015-ben a Magyar Tudományos Akadémia doktora lett. 2018 óta a Debreceni Egyetem Juhász-Nagy Pál Doktori Iskolában a Botanika Program alapítója és vezetője.

2020-tól az NKFIH OTKA ÖKOEVO zsűri elnöke. 2022–2027 között a Természetvédelmi Biológiai Kutatócsoport vezetője.A Magyar Kutatási Hálózat által támogatott kutatócsoportok

Művei Vadon élő orchideák. A hazai növényvilág kincsei (társszerző; Budapest, 1995) Magyarország védett növényei (társszerző és a szerkesztő munkatársa; Budapest, 1998) A magyarországi edényesflóra határozója. Harasztok, virágos növények (társszerző; Budapest, 2000) Orchideák erdőn-mezőn (2001) Egyszikűek: Orchideák, nőszirmok, sáfrányok és rokonaik a Kárpát-medencében (2003) Növényritkaságok a Kárpát-medencében (2003) Kétszikűek I.: Boglárkafélék, pillangósok és rokonaik a Kárpát-medencében (2004) Kétszikűek II.: Ernyősök, gólyaorrok, tárnicsok és rokonaik a Kárpát-medencében (2005) Élővilág enciklopédia II.: A Kárpát-medence gombái és növényei (2006) Kétszikűek III.: Érdeslevelűek, ajakosak, tátogatók és rokonaik a Kárpát-medencében (2006) Barangolás a növényvilágban (2007) Kitaibel Pál élete és öröksége (2007) Vörös lista: a magyarországi edényes flóra veszélyeztetett fajai (angolul: Red list of the vascular flora of Hungary) (2007) Növények és emberek: Egy szeretetre méltó tudomány története (2009) Magyarország orchideáinak atlasza (2011) Új magyar füvészkönyv (2011) Európai orchideák: Oktatási segédanyag a Debreceni Egyetem kurzusához (2013) Európai kosborfélék (Orchidaceae) és látonyafélék (Elatinaceae) kutatása: Taxonómiai és ökológiai esettanulmányok (MTA doktori értekezés, 2014) Kitaibel. Egy magyar tudós élete (2015) Élet a halál után: A temetők élővilága (angolul: Life after death: Wildlife of cemeteries) (2018) Magyarország orchideái (2021) Csodálatos növényvilág (2022) Növények és emberek: A szeretetre méltó tudomány története (2023)

Díjai Kitaibel Pál emlékplakett (2002) Pro Natura emlékplakett (2008) Mestertanár Aranyérem (Országos Tudományos Diákköri Tanács, 2015) Nemzeti Kiválóság Díj (2015)

Jegyzetek

Források Veszprém megyei életrajzi lexikon MTA Adatlapja https://mersz.hu/mod/object.php?objazonosito=matud202112_f68709_i1 https://epa.oszk.hu/00600/00691/00220/pdf/EPA00691_mtud_2021_12_1655-1674.pdf https://real-j.mtak.hu/20503/1/MT2021Tag.pdf Doktori.hu

További információk Fontos emberek lexikona - Ki kicsoda 2000 pótkötet. Összeállította: Apáti Miklós. Budapest, Greger-Biográf, 2001.

Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar botanikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Veszprémiek