Az ókori római építészet az etruszk és görög építészet elemeit vette át, de eltért azoktól és új építészeti stílussá vált. Az építészet virágzott a római köztársaságban és még nagyobb mértékben a császári birodalom ideje alatt. Új anyagokat használtak, különösen az ún. római betont és újabb technológiákat, például a boltívet és a kupolát. Építményeik nagy számban maradtak ránk és néha még ma is használatban vannak.
Történet A Róma alapítása (753) előtti Itália kultúrája is különböző civilizációkból jött létre. Ez ősi kor emlékei elvesztek, s csak a Kr. e. VIII. században bevándorolt etruszkok művészete hagyott hátra szórványos emlékeket. Róma lakossága latinokból, szabínokból és etruszkokból állt; ezek közül az etruszkok kultúrája volt a legmagasabb s így természetes, hogy Róma műveltsége a királyság korában (753—510), sőt a köztársaság alatt is jó ideig teljesen etruszk jellegű volt.Művészeti Lexikon 2. L-Z (Budapest, 1935) / Római művészet
A legelső monumentális római épület a római capitoliumi Iuppiter-templom, még etruszk alkotás;Stamper, John (2005), The architecture of Roman temples: the republic to the middle empire, New York: Cambridge University PressUj Idők Lexikona 21-22. (Budapest, 1941) R / Római művészet jellemző rá a négyzetes alaprajz, homlokzati részén nyitott előcsarnokkal, lábazatos, ún. toszkán oszlopokkal, a templom hátsó részében hármas fülkével, a három főisten számára.
Az etruszk, majd görög hatás nyomán fejlődött kora köztársasági építészet első jellegzetesen római alkotása csak Kr. e. 300 körül, Appius Claudius cenzornak, a Via Appia, a Rómától kiinduló műút építőjének idején kezd kibontakozni. Ekkor a rómaiak technikai tudása már magas fokon állt, amit főképp hídjaik és vízvezetékeik bizonyítanak. Kr. e. 144-ben megkezdődött az első nagyméretű vízvezeték (aquaeductus) építése.
Templomaik már dél-itáliai görög minták után indulnak, s az etruszk templom négyzetes alakja helyett a hosszúkás görög alaprajzot veszik fel, a dekoratív formák is a görög formanyelvre támaszkodnak (Scipio Barbatus vatikáni szarkofágja).
A Kr. e. II. században a tufa az uralkodó építőanyag, s a tufa-stílus Rómától Pompeiin át Szicíliáig terjed. Az emlékeken a görög építészetnek mindhárom rendszere előfordul: a dór Coriban, az ión Pompeiiben, a korinthusi, lágy akanthusaival, Tivoliban.
Pompeii egyébként nagyszerű példája a hellenizált itáliai városnak. A Kr. e. II. sz.-ig jelentéktelen vidéki város volt s csak a század közepétől indult nagyobb arányú fejlődésnek. Az addigi építőanyagnak, a mészkőnek helyét a tufa foglalja el, a házak szebbek és nagyobbak lesznek, a főtereket oszlopos csarnokok fogják körül. A város jellege tisztára hellenisztikussá válik, amit a lakóház típusának megváltozása is bizonyít: az oszlop nélküli átrium helyére a négy oszlopos lép, sőt megjelenik a sokoszlopos „korinthoszi“ átrium is, amely már a görög peristylium rokona.
A gazdagabb lakóházaknak két átriumuk is van, sőt egy vagy két perystiliumuk is, amelyek közül a második kert jellegű. Az átrium és az első perystylium köré csoportosított helyiségek közül a hall-szerű tablinum, a hálószobák és az ebédlők voltak fontosak; minden évszaknak külön ebédlője volt.
Legszebb példája a teljesen kifejlődött hellenisztikus lakóháztípusnak Pompeii-ben a Casa del Fauno , pompás falfestményeivel, s Nagy Sándor híres csatájának mozaikjával, amely egykor a két peristylium közötti exedra padlóját díszítette. Tipikus, de szerényebb példák a Vettiusok háza, amelynek viszont falfestményei voltak a legszebbek, Sallustius, az „ezüstlakodalom“, Epidius Rufus a „tragikus költő“ háza (Casa di Epidio Rufo), ez utóbbi szintén pompás falfestményekkel.
Teljesen hellenisztikus építésűek a nagy nyilvános épületek is, elsősorban a fórum köré csoportosulók: a Jupiter- és Apolló-templomok, a bazilika, a vásárcsarnokok és a városi hivatalok, s hasonló görög jellegű a többi középület, a fórumtól távolabb eső templomok, színházak és fürdők. Pompeiit Stabiae-val és Herculaneummal együtt Kr. u. 79-ben a Vezúv kitörése pusztította el, amely hamu- és kőtömegeivel eltemette a három virágzó várost.
Ugyancsak kitűnő példája a vidéki római városnak Ostia, amelynek a 20. századi feltárása nagyszerű eredményeket hozott. Ostia az ókorban Róma kereskedő- és kikötővárosa volt, melynek legrégibb részei a Kr. e. IV. század második feléből valók; építőanyag a tufa volt, amelyet később a tégla váltott fel. Ostiában nagyszabású városi építészet fejlődött ki, zárt sorokban épült, három-négyemeletes, balkonos házakkal és hatalmas raktárépületekkel.
A köztársaság utolsó századából származik a Lutatius Catulus által építtetett római Tabularium, melynek hosszú, kockakövekből épült alapzata a mai napig fennmaradt.
A köztársaság utolsó évtizedeiben erős fejlődést mutat Róma építészete. Megjelenik a római építészet egyik legjellemzőbb motívuma, a féloszlopok közötti boltíves nyílás, amely sorozatos előfordulása esetén egyike a leghatásosabb és legfejlődésképesebb architektonikus szisztémáknak, s a reneszánsz építészetének is egyik legfontosabb elemévé lett. Ha több ilyen oszlopos-boltíves emelet van egymás fölött, úgy a földszinti oszloprend dór, a középső ión, a legfelső korinthoszi. Teljesen kifejlődnek a római oszloprendek, a görög dór eltűnik s helyét az etruszkból származó toszkán és római dór foglalják el; az ión és korinthoszi, bár módosításokkal, továbbra is megmaradnak.
Augustus császár korába, a Krisztus születése körüli évekbe esik a római építészet első fénykora. Augustus minden erejével fellendíti az építkezést, s Rómából a pompás és nagyszerű márványépületek városát akarja megteremteni. Restauráltatja a régi templomokat s tömegesen emeltet újakat; magának a Palatínuson építtet palotát, s alatta épül ki a Forum Augusteum, Mars Ultor hatalmas templomával.
A Mars-mezőn nagyszerű oszlopcsarnokok épülnek, s ugyanott állítják fel a reliefjeiről híres Ara Pacis Augustae-t, megépül a reneszánsz építészetére döntő fontosságú Marcellus-színház , s Agrippa megépítteti Pantheonját.
A mind gazdagabbá válóformanyelvre jellemző, hogy a korinthusi oszloprend jóformán teljesen kiszorítja a dórt és az iónt s általában az architektúra erősen tagozott és dekorált (Concordia-templom konzolos koszorúpárkánya). Nemcsak a fővárosban, de a vidéken és a provinciákban is, főleg Galliában, sokat építenek: templomokat és diadalíveket, hidakat és technikai szempontból páratlan vízvezetékeket.
Az I. században, a Claudiusok és Flaviusok korában, épült Tiberius új palotája a Palatínuson, s 64-ben, Nero idején, égett le a köztársasági Róma túlnyomó része, hogy egy új, pompásabb fővárosnak adjon helyet. Nero művét a Flaviusok folytatták. Vespasianus megépítteti a Colosseumot, s a Forum Pacis-t a béke templomával. Titus befejezi az apja által megkezdett termákat az Esquilinus lejtőjén; ez utóbbiakon a keresztboltozatot már minden nehézség nélkül alkalmazzák.
Domitianus negyedszer építteti fel a leégett capitóliumi templomot; az ő nevéhez fűződik a Flavius császárok palatinusi palotájának felépítése, a Titus-diadalív, egy nagyszabású császári villa Castel Gandolfo mellett, a hatalmas mars mezei Porticus Divorum (a mai Piazza Navona helyén), egy nagy stádium és több nagyszabású templom, így a Vespasianusé, amelynek fölöttébb gazdag koszorúpárkánya jellemző példája a kor pompaszerető, s erősen dekoratív kedvű építészetének. Konstruktív szempontból is nagy a haladás: a donga- és keresztboltozat használata lassanként általánossá lesz, de a kupolát még csak szórványosan alkalmazzák.
Traianus, a nagy hódító (98—117), különösen a katonai építészet terén alkotott maradandót. Nagy hadi útjai és hídjai a provinciákban, így az Aldunán is, a maguk korában a technikacsodái voltak s maradványaik még ma is imponálóak, ő emeltette a Mars XI1-tornak szentelt adamklissi-i Tropaeumot a Dobrudzsában, s megbízásából Apollodoros megépíti Rómában a nagyszerű Traianus-fórumot, a Basilica Ulpiával, a Traianus-oszloppal, s a császár óriásméretű bronz lovasszobrával. Ezt a fórumot a 20.században kiszabadították a későbbi korok ráépítéseiből.
Hadrianus korában (117—138) épül újra Agrippa híres Pantheonja, amelyet villámcsapás pusztított el. Ez az új Pantheon legnagyszerűbb példája a római kupolaépítészetnek, melynek addig csak csekély jelentősége volt. Hadrianus korában tehát már az összes római boltozatrendszerek, Róma építészetének e legfontosabb eredményei, teljesen ki voltak fejlődve. A boltozatok konstrukciója igen elmés és gazdaságos volt: téglabordák közötti öntött masszával dolgoztak, ami boltozataik szerkesztését lényegesen megkönnyítette s megolcsóbbította.
Hadrianus maga tervezte Venus és Róma boltozatos kettős templomát s pompás és fantasztikus alaprajzú villát építtetett magának Tivoliban (→ Villa Adriana). Utolsó éveiből való a római Pons Aelius (Angyal-híd) , amely a császár mauzóleumához, a mai Angyalvárhoz vezetett. A fővároson kívül sokat dolgoztatott a provinciákban is. Befejezte az athéni Olympieiont (Zeusz templomát) és Athénben egy egész új városrészt emeltetett, melyet a régi várossal az emeletes Hadrianus-kapu kötött össze. Egyéb provinciális művei közül az antalyai háromnyílású pompás városkapu, az epheszoszi templom, a pergamoni Trajaneum és a jeruzsálemi Jupiter-templom voltak nevezetesek.
Az Antoninusok korában (138—192) erősen ellankad az építési kedv. A Hadrianus-templomon kívül, melynek maradványai a mai Piazza di Pietrán állnak, alig van e korszakból jelentősebb emlékünk. Inkább szobrászati szempontból nevezetes az egykori Antoninus-oszlop lábazata a Vatikánban, s Marcus Aurelius pompás oszlopa.
Septimius Severus (193—211) a Commodus alatt 191-ben leégett római városrészek nagy részét újjáépíttette.Az ő korából való a később elpusztított monumentális Septizonium, a Via Appia dekoratív lezárására, valamint a császár két római diadalíve, a nagyszabású háromkapus s a kisebb egynyílású. Fia, Caracalla építtette a Serapis-templomot s a nevéről elnevezett pazar belső kiképzésű thermákat. A század további folyamán jelentékenyebb alkotás alig létesült. A provinciákban a II. és III. sz.-ban elég élénk építési tevékenység folyt. bélyegkép|Heliopolis – Baalbek templomainak rekonstrukciója Augusta Trevirorumban, a mai német Trierben megépül a híres Porta Nigra (260) s nagyszabású emlékeink maradtak e századból Tímgádban, az „afrikai Pompeii“-ben, Duggában és Tébessában, valamint a mai Tripolitánia területén, ahol a 20. századi olasz ásatások Oea (Tripolis), Sabratha és Leptis Magna nagyszabású maradványait tárták fel.
Erősen építkeztek Görögországban, Kis-Ázsiában és Germániában s erre az időre esik Aquincum fénykora is. A legnagyszerűbb alkotások a szíriai Baalbekben, az antik Héliopoliszban maradtak fenn: a kolosszális Jupiter-templom, a római világ legnagyobbja, egy kisebb templom s a „barokk“ kis körtemplom – alig maradnak el mögöttük Palmyra hatalmas romjai.
A késői római provinciális művészetnek talán legérdekesebb emlékei a nabateusok egykori birodalmában, Arabia Petrában fennmaradt pompás sziklasírhomlokzatok, elsősorban a petrai Khasnet-Firun, szinte barokkosan ható fantasztikus építészetével.
Diocletianus korában (284—305), majd I. Constantinus alatt (306—337) a római építészet utolsó fénykorát éli. Nagyszerű emlékei e korszaknak Diocletianus termái és spalatói palotája, továbbá Constantinus trieri palotája, végül Constantinus háromnyílású diadalíve és bazilikája, utóbbi a Pantheon és a Colosseum mellett a római építészet legimpozánsabb alkotása.
I. Constantinusszal véget ér a klasszikus Róma építészetének fejlődése, s azt a kereszténység hőskorának építőművészete váltja fel.
Építőanyagok A korai időkben sok római épület már kőtömbökből épült, ami lehetővé tette az épületek tartósabbá tételét.